Putyin pókerpartija



Ha ez csupán – a jószerivel évente megszokott – orosz–ukrán gázvita lett volna, akkor nem kerül (képzavarral) ennek a hidegháborúnak a tűzvonalába majd egész Európa. S az uniós országok legfeljebb a csökkent gázmennyiség miatt panaszkodnak, ami korábban is előfordult. Most azonban Moszkva egyszerűen elzárta a gázcsapot, s nemcsak Ukrajnát fosztotta meg – a legkeményebb téli napokon – e nélkülözhetetlen energiaforrástól, hanem az Európai Unió államait is. Vagyis nemcsak Kijevnek „üzent”, hanem Brüsszelnek is. S ezért mondhatjuk, hogy ebben a pókerpartiban Putyin (ki kételkedne, hogy ő az igazi játékos?!) alighanem túlzásba vitte a blöffölést.
Lehet bogozgatni az orosz–ukrán gordiuszi csomót, a szövevényes árvitát, amelynek sajátos jelleget ad, hogy a londoni Times számításai szerint Moszkva éppen annyival emelné meg Kijev gázszámláját, amennyit (16 milliárd dollárt) kapott a Valutaalaptól a pénzügyi csőd elkerülésére. Sejthetően a jó matematikus oroszok is elvégezték e számolást… De a világsajtó nem kétli, hogy valójában a NATO-val és az EU-val történt flörtölésért büntette Putyin Kijevet, szokás szerint megint befolyásolni kívánván az ottani Juscsenko–Tyimosenko mérkőzést is. Ezért tartja sok elemző a gázelzárást amolyan revánsnak a grúzok támogatásáért és a nyugathoz való közeledésért.
S ha ezt még sokszor fogják is elemezni, Európa gáztól való megfosztása, maga a merészség, hogy ezt megtette, még sokba – netán a most elért nagyobb bevételnél jóval többe – kerülhet Putyinnak. Akkor is, ha most elérni látszik is, amit akart, hiszen sem Ukrajna, sem Európa nem nélkülözheti soká a gázt. S akkor is, ha abban Moszkvának igaza van, hogy miért is adná olcsón a gázt az ukránoknak, ha azok maguk sietnék – a nyugatba betagozódva – megszüntetni azt a különleges posztszovjet státust, amely ezt a Kremlnek indokolhatta. De egy dolog megalázni Kijevet, s más megpróbálni ugyanezt az Európai Unióval. Mert Európa egyelőre rá van utalva az orosz gázra, de Moszkva legalább ennyire a fizető Európára. S ezután Európa sokkal intenzívebben fogja keresni az alternatívát, csökkentendő e kiszolgáltatottságot. Hogy az unió tagjai nem egyformán függnek e gáztól, az csak látszólag kedvez Moszkvának, mert az EU mégsem hagyhatja eljátszani magával az Ukrajnát megosztó játszmát. Bármennyire jó pókerjátékos is Putyin, alighanem túllicitálta a kézben lévő – tagadhatatlanul erős – lapot.A.J.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!