Hábetler Helga
– Kerek évfordulójához közeleg… Gratulálunk.
– Köszönöm szépen. Az ember ilyenkor számot vet, mi van mögötte, s mi előtte. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy mindig örömömet leltem abban, amit éppen csináltam, vagy akár úgy is mondhatnám: mindig megkerestem benne azt, ami örömet szerezhet. A munka leginkább akkor öröm számomra, ha eredménye hasznos, s nem csupán nekem hanem másoknak is. Mert úgy érzem – még ha ez manapság „cikisen” régimódiasan hangzik is – embernek kötelezettségei vannak a „közzel” szemben. Amikor tavaly májusban felkérést kaptam a Magyar Televízió kuratóriumába, úgy gondoltam, hogy rajtam is, az én segítségemen is múlhat, hogy végre legyen elnöke az immár fél évszázados múltú intézménynek. Akkor már két hónapja nem volt elnöke a tévének. Azóta több sikertelen választáson vagyunk túl. Pedig kellene végre egy igazi menedzser szemléletű szakember! Nem lehet tétlenül nézni és hagyni az intézmény jelenlegi áldatlan állapotát, a hazai kereskedelmi televíziókkal folytatott értelmetlen versengését. A közszolgálati televíziónak vissza kell szerezni valamikori rangját. Különösen most fontos ez, mert végre történelmi pillanat van, az egykori Tőzsdepalota elfoglalását anno valóban a kényszer szülte, de most végre a tévé új székházba költözhet. A Kunigunda utcában minden készen áll a XXI. századi digitális technikára, amelyre európai uniós határidő is kötelezi hazánkat, s e technika a közjót szolgálhatná. Ezért óriási a felelőssége személyében minden kurátornak és együtt az egész grémiumnak. Hiszek a közszolgálatiságban, a kultúrateremtés és -közvetítés fontosságában – ezekre nagyon nagy szükség van, hiszen mi, magyarok – ez lehet jó is és rossz is – a világelsők között foglalunk helyet a képernyő előtt eltöltött időben. Nagyon sokan vannak az országban, akik csak a „dobozból” tájékozódnak, kultúrálódnak.
– Már bocsánat – ha lehet belőle…
– Így igaz. Nem mindegy, min, milyen műsorokon nőnek fel a gyerekek! Ezt nagymamaként is tudom, mert unokáim, a hétéves Hanna és a négyesztendős Sára is leül olykor a készülék elé még nálunk, nagyszülőknél is… Azok a szerencsések, akik, mint jómagam is dolgozhattak a Magyar Rádióban a nyolcvanas-kilencvenes években, életre szóló munícióként hordozzák magukban egy valódi közszolgálati intézmény képét. De akadnak ma is követendő példák. Miskolcon már nyolc évadon vagyunk túl a Bartók + Nemzetközi Operafesztivál életében, amelynek kommunikációjáért a kezdetektől felelős vagyok. Úgy érzem, mottónk, „A zene várost épít” nagyon is igaz, a rendszerváltás után lerobbant iparával küszködő város kultúrvárossá lett, amelyben a fesztiváljára minden lakó büszke. Mindig is tele voltam ideákkal, ideálokkal és optimizmussal – azt hiszem, az évek múlása ezen nem változtatott. S ahogy a férjem mondja, hogy ha három napig nem nyüzsögnék, nem is élnék…(gündisch)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!