Az MTI-nek adott Orbán interjú – a „komisz év” nyitója – milyen volt?
Gondolkodására, tartalmára nézvést: picinyke, de nagyon árulkodó.
Hamiskás interjú.
Amit „a programjukból” (a korábbi nyilatkozatok alapján) elő lehet bányászni, azok ilyenek: ellenzik a privatizációt, korlátoznák a parlament szerepét, feladnák az állam és az egyház szétválasztását, börtönbe dugnák a kábítószeres fiatalokat, ellenzik a homoszexuálisok emancipálását, hidegháborúznának a szomszéd államokkal. S egyéb ilyen „épületes”, európai uniós tagságunkhoz „méltó” politikai „szabadságharc”, a „gazdasági szabadságharc” mellé. Ez a Fidesz-orvosság! Ezzel csupán annyi gond van, hogy e gyógyszerektől meghal a beteg. De magukra vessenek a haldoklók! Ők megmondták előre, „nagyinterjúban”.
Egy pajkosságot a „nagyból” kiemelek. A „milliárdos folytatókról” elmélkedőt. (Csak zárójelben: vajon az Orbán családnak menynyi lehet a vagyona?) Figyelmeztet, hogy „egy országot nem lehet büntetlenül tönkretenni”. Bizony nem. Egyébként, ha valaki ezt megkísérelné, azt a rendőrség, meg a bíróság szokta volt „lerendezni”. Ha. Ám az a demokráciákban nem megy, hogy terrorizáljunk és a felelősségre vonást odapasszoljuk a „rongyosgárdáknak”, a politikai „igazságosztóknak”, akiknek – „természetesen” – hosszú listájuk van a nemkívánatos „elemekről”. Így kezdték anno a fasiszták is Németországban. Talán ismételjük meg az ordas történelmet? Hát ennyit érne a fene nagy szabadságunk? A rendszerváltásunk? Amely nem volt „áz igázi” (Rajkin). De hát ott volt a Fidesz is. Miért nem az „igazit” valósították meg? Közösen, a hasonlót akarókkal. A demokrácia nem a különállásról szól, az összefogásról annál inkább. Különösen most, válság idején. De jó szelek esetén is! Mesterségesen szétválogatni a lakosságot nemzeti öngyilkosság.
A Fidesz elnökének (mint derék hazafinak) az lenne a kötelessége, hogy – most is és máskor is – összefogásra biztassa a magyart, és világossá tegye: a politikai alvilághoz nincs semmi köze. Ellenkezőleg: elítéli a szélsőségeseket, a „felelősöket keresőket”. Ez nem a hírhedt számonkérő szék – kérem szépen! De azt éppen a Fidesztől kell számon kérni, hogy miért nem ítéli el a nyilasokra hajazó gárdákat? Tessék nyíltan beszélni! Nem sumákolni, hallgatólagosan (?) a szélsőségeseket biztatni. Aki nyíltan a hatalom átvételére készül – mint a Fidesz – annak nyílt kártyákkal kell játszani. Tudják meg a választók, kik, mit akarnak. Tudják meg kis- és nagyinterjúkból.
A mai Magyarország lehetőségeit, szerepét és törekvéseit összevetve Orbán nézeteivel, világképével és a haladó világ cselekedetei-vel – áthidalhatatlan szakadék látszik. Így hataloméhes tusakodása gyenge színjátéknak tűnik, félrevezető, hamiskás, magyarosch operettnek. Ezt a pántlikás, árvalányhajas bóvlit le kell venni a színlapról. Míg nem késő. Mert akkor már csak – Fidesz-veretű – dráma kerül a magyar színpadokra.
Ahhoz pedig, hogy 2009 (és a többi) ne legyen „komisz év”, le kell ülni és tárgyalni egymással. Ez ma a nemzeti érdek. Ez ma a nemzeti közjó. Ezt kell „nagyinterjúkban” közreadni. S még inkább: megvalósítani.
Hajdú Árpád, Debrecen
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!