… már napok óta figyelem magam, hogy vajon más lett-e a világ
körülöttem, esetleg én változtam-e valamit, valami igazán jelentőset
attól, hogy már 2009-et írunk. De semmi különös.
Persze nem tudom, mit vártam.
Talán ugyanazt, amit minden újévkor. Hiszen minden év vége felé, az utolsó napokban boldog új esztendőt kívánunk barátainknak, közeli és távoli ismerőseinknek, képeslapokat küldünk, és kapunk csupa-csupa jókívánsággal az újévre. És hiszem – tudom! –, hogy amikor leírom, B.Ú.É.K., komolyan gondolom és kívánom.
Ám amikor a postán beállok a hosszú sorok egyikébe, hogy feladjam a jókívánságokat, mindig rájövök, az idén is fölösleges volt erre pénzt és időt pocsékolnom. Hiszen hány, de hány éve írom ezeket a szépet, jót, boldogságot, egészséget kívánó lapokat, aztán mi lesz belőlük?
Azt hiszem, nem tévedek, ha azt állítom, sok millió jókívánság repül szerte a világban ide-oda, látszólag mindenki békét és szépet, jót akar, aztán mégse, juszt se, csak azért se! Jön a gazdasági világválság, megszorítások, háborúk, földrengések, cunamik, gázcsapok elzárása, sztrájkok, tüntetések, kis- és nagystílű maffialeszámolások, betegségek, nyomorúság a föld különböző pontjain, és még sorolhatnám. De nem teszem, hiszen ennyi „rosszkívánság” egyetlen üdvözlőlapra sem férne rá.
Vajon ki írja ezeket? Tudom, a kérdésem legalább annyira költői, mint az ellenzék 1300 kérdése a kormányhoz, amelyre az ünnepek alatt vártak választ, hogy ezzel is segítsék, és jó irányba mozdítsák az ország kátyúba ragadt szekerét. Igen, ilyen bölcsen és segítőkészen kell hozzáállni a dolgokhoz. Hiszen milyen fontos kérdés például manapság, hogy lehet-e valaki disc-jockey. Hál’ istennek, lehet. És ez csupán egyetlen lényeges felvetés az 1300 közül!
Én meg jövök ezzel a hülyeséggel, hogy miért kívánunk egymásnak boldog új évet. De nem a kormánytól várom a választ. Csak. Meg aztán: kívánni még lehet. Lehet?...
Gálvölgyi János
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!