Mi példát mutathatunk a feszültségek közepette

Eszenyi nagy elismeréssel beszélt közvetlen elődjéről, Marton Lászlóról, s a korábbi igazgatókról; a rendezők közül pedig sok más mellett kiemelte Ascher Tamást, valamint az orosz színház legendás alakját, Jurij Ljubimovot. Nincsenek rendezői és szerep-álmai, s tudja, hogy az igazgatás egész napos elfoglaltságot jelent majd, mondta lapunknak.

l Az ország legtöbb nézőt befogadó kőszínházának igazgatására vállalkozott. Nagy fába vágta a fejszéjét. Nem tart tőle?
– Nem. A Vígszínházban töltött huszonöt évem és külföldi tapasztalataim segítettek abban, hogy megszülessen bennem az elhatározás: megpályázom a Vígszínház igazgatói posztját.
l Tehát a saját kezdeményezése volt, hogy pályázik. Előzőleg beszélt valakivel arról, hogy így határozott?
– Marton Lászlónak természetesen elmondtam. Ő nagyon örült neki, és támogatta is a pályázatomat.
l Hány álmatlan éjszakája volt a döntése miatt?
– Amiatt egy sem. Viszont sok éjjelen át dolgoztam a pályázatomon.
l Ha direktor lesz – papíron már az, de hivatalosan februártól tölti be ezt a posztot –, akkor mi lesz a kritikusok szerint is az utóbbi évek egyik legnagyobb színészi sikerével: Ibsen Nórájával az ön alakításában? S mi lesz Dianával, a Kertész kutyája hősnőjével, akit most is játszik?
– Nórát már évek óta nem játszom, hiszen nincs műsoron a Vígszínházban, de több mint százszor léptem fel ebben a szerepben. Viszont mindazok az előadások, amelyek repertoáron vannak, az évad végéig ott is maradnak, így havonta egy-két alkalommal biztosan fellépek még a közönség előtt Dianaként, az Össztáncban, azután a Lulu főszereplőjeként és az Egy csók és más semmiben Annie-ként is.
l Ez az évad még Marton László elképzelései szerint zajlik, de a következőt már ön formálja, s közben játszik, rendez, filmet is forgat, most Mészáros Márta Remény című mozijában főszereplő, Kéthly Annaként. Hogyan győzi mindezt?
– A direktorságra felkészülni nagyon nagy munka. Ám igazán felemelő feladat volt pályázatot írni a Vígszínház vezetői posztjára, s így átgondolni a múltját, a jelenét és a jövőjét, a munkát, amit szeretnék itt elkezdeni, illetve folytatni. Nagy élmény volt Mészáros Mártával forgatni, de sajnos január 6. volt az utolsó forgatási napunk. Azért éppen ez, mert az Országgyűlés aznap nem dolgozott, és beengedték a stábot a Parlamentbe. Felejthetetlen élmény marad, hogy Kéthly Annaként beszédet mondhattam az Országházban. Egyébként egész nap a Vígszínházban vagyok, reggel 10-től este 10-ig. Most Tracy Letts Augusztus Oklahomában című nagyszerű darabját próbálom. Még az elején járunk, március 6-án lesz a bemutató. Csodálatos a szereposztásom, és nagyon jól haladnak a próbák. Színészként idén nincs új szerepem a Vígben, a régieket játszom és rendezek, miközben előkészítjük a következő évadot. Ekkora terheléshez hozzászoktam…
l A következő szezonról eddig csak annyit mondott: a lehető legváltozatosabb lesz a repertoár. Elárulna nekünk néhány részletet?
– Nem. Semmit.
l Miért?
– Mert szakmaiatlan lenne. Igaz, hogy az ötven-oldalas direktori pályázatomban nagyon sok darab címe szerepel és konkrét tervek, elképzelések. Ám hogy ebből pontosan mit valósítunk meg a következő évadban a Vígszínházban, a hozzánk tartozó Pesti Színházban és a Házi Színpadon, azt most még egyáltalán nem lehet tudni. Bonyolult egyeztetés vár még ránk a rendezők, a darabok, a szereposztások miatt. Azt ígértem, hogy májusban, a Vígszínház 113. születésnapján számolok majd be a részletekről. Szeretném ehhez tartani magam.
l Pedig vélhetően a nézőket és társulat tagjait is foglalkoztatja, hogy mi lesz műsoron, ki, milyen szerepet kap, mi lesz a sorsa.
– Lehet, de nyugodtan érdeklődjön bármelyik más színházban, akár a Nemzetiben, a Madáchban, a Katona Józsefben is; ott sem tudják még megmondani, hogy jövőre mit játszanak és kit milyen szerepben láthatunk. Ők is azt válaszolnák, amit én: vannak elképzeléseik – ahogyan nekem is –, de ennél többet januárban felelőtlenség lenne mondani. Hiszen csak szeptemberben lesznek bemutatók, s még addig is változhat sok minden. Február 1-jétől, amikortól be vagyok iktatva direktornak, kezdem el a munkát és a beszélgetést egyenként a színház dolgozóival. Arról, hogy kinek mi lesz a sorsa, májusig nem beszélek. A pályázatom teljes szövegét is később fogom publikussá tenni.
l Ám a rövidített változatában, ami már olvasható a Vígszínház honlapján, megemlíti: fiatalosabb színházat kíván. Fiatalít?
– A mi színházunkhoz eddig is minden évben szerződtettek fiatal színészeket. Marton László jelenlegi növendékei közül sokan most is itt dolgoznak. De 25 éve is nyolcan kerültünk végzősként a Vígszínházba; az effajta fiatalítás nálunk inkább hagyomány, s nem valamiféle újdonság.
l Apropó tradíciók: mi az, amit Horvai István és Marton László után változatlanul folytatni szeretne?
– Mindazt, amit tőlük tanultam. Lehetetlen néhány mondatba belezsúfolni 25 esztendő tapasztalatait; talán legközelebb akkor járok az igazsághoz, ha azt mondom: ez nem egyéb, mint a Vígszínház szellemisége. Horvai István, aki csodálatos igazgató volt, úgy gondolta, hogy Marton László a legalkalmasabb utódja. Én meg most azt mondom: lehet, hogy Marton Lászlóval vesztettem egy ragyogó igazgatót, de nyertem egy nagyszerű rendezőt. Ő továbbra is a társulatunk tagja marad – reméljük, nagyon sokáig – és ugyanúgy fog köztünk dolgozni, mint eddig. Sőt, talán jövőre többször is fog a Vígben rendezni, amit már néhány éve nem tett; most is Amerikában rendez.
l A pályázatában nyitott, a társművészeteket bevonó és regionális feladatokat is ellátó teátrum képét vázolta fel. Hogyan képzeli ezeket?
–  Jó a kapcsolatunk a Színház- és Filmmű-
vészeti Egyetemmel, a Képzőművészeti és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel, s ezeket fejleszteni is érdemes, hisz’ a fiatal művészek vonzzák a fiatal közönséget. Arra, hogy mit jelent ez a gyakorlatban, akár személyes példát is mondhatok: az Augusztus Oklahomában rendezésében az asszisztensem éppen egy fiatal főiskolás, leendő rendezőnő. Várjuk, segítjük a fiatalokat, hogy megszeressék a nagyszínházat, és megtanulják, hogyan is működik, mert később remélhetőleg itt is dolgozhatnak. Ami a regionális színházi elképzelést illeti, igazán szerencsés a helyzetem. A Cseh Nemzeti Színházban négyszer is rendeztem, nagyon jó a viszonyunk. Ott már a harmadik igazgatót érem meg. Ő rendkívül tehetséges és már voltak közös projektjeink is: a Vígszínház társulata fellépett Prágában, ők is játszottak a Vígben, és volt kétnyelvű előadásunk is: a Sok hűhó semmiért, az én rendezésemben, amit fölváltva játszottak magyar és cseh színészek. A vendégjáték rendszeressé tételén is dolgozunk. Szintén jó kapcsolatot tartok a jövőre 90 éves Szlovák Nemzeti Színházzal – decembertől ott is új az igazgató –, ahol ugyancsak sokat rendeztem és mély barátság fűz sok színészhez. Nagyon fontos a velük való együttműködés, mert a feszültségek közepette mi példát mutathatunk: igenis lehet békében, barátságban együtt dolgozni. S itt járt nálunk a Horvát Nemzeti Színház mi pedig náluk, Zágrábban játszottuk az Össztáncot – velük is folytatni akarjuk a jó viszonyt.
l Ön színészként, rendezőként, színházi emberként már bizonyított. Nemrég azt mondta: sok tehetséges ember koordinátora kíván lenni. A pénzügyekkel például hogyan fog megbirkózni?
– A Vígszínház gazdasági csapata mindig is nagyon erős volt, soha nem fordultak elő fizetési problémák. Ez a team sok mindent megold, és sok mindenben tud nekem segíteni. Persze reménykedem, hogy a színházi törvénnyel azért valamivel több jut majd nekünk. Hiszen nehéz körülmények között működik a teátrum, alacsonyak a fizetések, és a Vígben sokat kell dolgoznia mindenkinek; mi szombat-vasárnap is több előadást tartunk, „duplázunk”. Megesik, hogy egy-egy színész naponta három darabban is játszik.
l Milyen színházat vesz át? Nem a Víg felújított épületére gondolok, hanem a Pesti Színház lerobbant otthonára…
– A Pesti tényleg iszonyatos állapotban van. De a mostani gazdasági helyzetben határtalan idealizmusra vallana, ha az ember a pályázatában azt kérné, vagy igazgatóként azért verné az asztalt, hogy rögvest újítsuk fel. Ám az egész társulat és a nézők nevében is mondhatom: reméljük, sor kerül majd rá. Hisz’ nincs légkondicionáló a Pestiben, ami a mai világban már alapkövetelmény. A költségvetésünkből nemhogy rekonstrukcióra, de még erre sem futja. Bízom a főváros vezetőinek ígéretében, hogy segíteni fognak.
l Mivel magyarázza, hogy a társulat és a Fővárosi Közgyűlés kulturális bizottsága is egyhangúlag támogatta a kinevezését?
– Nem keresek rá magyarázatot, egyszerűen csak
nagyon örülök a bizalomnak. Szeretnék is ennek megfelelni; az biztos, hogy a következő életszakaszomat teljesen a Vígszínháznak szentelem.
l És miért vállalt szerepet a Megasztár zsűrijében?
– Egyrészt azért, mert a TV2 felkért, másrészt, mert úgy vélem, a tehetségkutatás nagyon fontos, harmadrészt pedig, mert nagyon gyakran kerültem külföldi rendezéseim vagy akár egy zenés darab hazai rendezése során is olyan helyzetbe, hogy énekeseket, színészeket kellett válogatnom. Jól éreztem magam a zsűriszerepben, és persze ezt is roppant komolyan vettem.
l Ugye nem titok, miért használta ki a tévés vetélkedőt a fiatal divattervezők új modelljeinek bemutatására?
– Én nagyon szeretem a magyar divattervezőket, és igazán tehetségesnek tartom sokukat. A fiatalok között akadnak szép számmal nemzetközileg elismertek, akik rendszeresen külföldre terveznek, miközben itthon kevés a lehetőségük arra, hogy megmutassák, mit is tudnak. A Megasztár erre jó alkalmat kínált.
l Mit szólt a családja ahhoz, hogy igazgatóvá avanzsál?
– Édesanyám aggódik. Tudja, hogy eddig rengeteget dolgoztam, és félt engem a még több munkától, mert azt is tudja, hogy megpróbálok majd százszázalékosan megfelelni a feladatomnak.
l Nemrég azt mondta: reméli, hogy ezután is játszik majd a Vígszínházban, s talán rendez külföldön is. Mi a különbség a külföldi és a hazai rendezés között?
– Annyi, hogy más nyelven beszélnek a színészek. S talán még az is: az ember külföldön különleges előjogokat élvez; vendégnek tekintik, és a produkció költségeit is bőkezűbben mérik. Nemrég újra hívtak Pozsonyba rendezni, de nekik még nem válaszoltam, ugyanis nem tudom, lesz-e rá időm; a következő hónapokban tényleg mindent a Vígszínház ügyének fogok alárendelni.
l A rendezésben kik a példaképei?
– Jaj, sokan! Sztanyiszlavszkij színészneveléséről rengeteget olvastam, de a rendezéseiről, az előadásairól, és Meyerholdéiról is sajnos csak fényképeket láttam. Viszont Jurij Petrovics Ljubimov az egyik nagy mesterem. Tanított is, mint színészt a főiskolán – ez az egész osztályunknak egy életre meghatározó élménye maradt –, s a Taganka Színházban is voltam sokszor. Ljubimovot munka közben látni és vele beszélgetni – ez nagyon fontos volt az életemben. A vígszínházi rendezők közül is említhetem Horvai Istvánt, Kapás Dezsőt, Marton Lászlót, Valló Pétert, akik szinte beleszivárogtak a pórusaimba, és sok mást is, magyar és külföldi rendezőket, s az egyik legfantasztikusabbat, Ascher Tamást, akivel még soha nem dolgozhattam együtt. Hadd ne soroljam tovább…
l Mit rendezne még szívesen? Mi az álma? És milyen szerepet játszana el még feltétlenül?
– Se rendezői, se szerepálmom nincsen. Az előadásokat általában úgy választom ki, hogy minden évben a bennem felgyülemlett gondolatokhoz és érzésekhez keresek egy aktuális színdarabot, ami a társulatra is illik. Szerepálmom pedig talán azért nincs, mert mindig szerencsém volt, és jó szerepeket kaptam sok nagyon jó rendezőtől. Ám azt tudom, hogy mi az, amit eddig nem játszottam el, és most már sajnálom. Például Shakespeare Rómeó és Júliája női főszerepét. De még várom azt a fiatal rendezőt, aki egy korombeli Júliával akar sikereket elérni…
l Mit gondol, le kell majd mondania az igazgatói megbízatása miatt valamiről?
– Nagyon is sok mindenről, mert ez a feladat egész napos elfoglaltságot ad, sőt követel. Eddig évente-kétévente új önálló produkcióval léptem fel, ezek most egy ideig biztosan el fognak maradni. És persze kevesebb időm jut majd utazásra.
l Mi a legnagyobb kívánsága a születésnapjára?
– Nem egyedül ünnepelek! Anyukám január 1-jén született, én 11-én, és a három 1-est mi mindig összevonjuk. Egyébként arra vágyom én is, amire ma Magyarországon oly sokan: dolgozhassunk együtt azért, hogy az előttünk álló nagyon nehéz időszakot valahogy átvészeljük, és közben ne durvuljunk el; győztesként kerüljünk ki a válságból – és együtt. És addig is, meg azután is jöjjenek minél többen a Vígszínházba. Ott biztosan lesz Vííígasság…

Vasvári G. Pál

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!