Jordán, a szombathelyi polgár

l A blogjában már szombathelyi polgárnak nevezi magát. Mit kell ezen érteni?
– Elsősorban azt, hogy tényleg alig vagyok Pesten. Ismerem már a szombathelyi belvárost, a bokrok, a fák ugyanúgy köszönnek, mint a horgászok, és reggel, amikor a kutyát sétáltatom, beszámolnak róla, mit fogtak.
l Ráadásul egy olyan Egressy Zoltán- darabban próbál, aminek 9700 a címe, vagyis nyilvánvalóan a városról szól, hiszen ez Szombathely irányítószáma. Abszurd játéknak tűnik, a szereplők színházat akarnak csinálni, de nincs rá pénz, ezért visszamennek a város történelmébe, és a hírességektől, akik ott megfordultak, pénzt kérnek.
– Az időgép segítségével odamehetnek a szereplők, ahová akarnak, de a várost nem hagyhatják el. Így találkoznak például Széchenyi Istvánnal, aki itt tanult, vizsgázott, fölkeresik Sobri Jóskát, aki a börtönbüntetését töltötte Szombathelyen. És belecsöppennek egy 1976-os kulturális bizottsági ülésbe, ahol szovjet elvtársak vezénylete mellett döntötték el, hogy Zalaegerszeg színházat kap, Szombathely pedig képtárat. Ez a jelenet hiteles dokumentumokon alapszik.
l A színházban nemcsak az előadásokat tartja fontosnak, hanem azt szeretné, ha fórummá, agórává is válna. Ezt segíti például egy magazinműsor a helyi tévében, ami rendszeresen foglalkozik a teátrum életével.
– Keddenként huszonhat percben jelentkezik az a kulturális magazinműsor, amiben mindenféléket forgatunk a színházról meg a városról. A civil szervezetekkel is együtt akarunk működni.
l Tervez hasonló akciókat, mint amikor Pilinszky Apokrif című versét ezer diákkal közösen mondta el tavasszal?
– Hogyne. Valamennyi általános iskolás, felső tagozatos évfolyam kap egy olyan órát, amelyen a színház eszközeivel fogunk negyedórányit matematikázni, történelmezni, irodalommal és környezettel foglalkozni. Például a tizedes törtek háborúját lehet majd látni, a matematika több csalafintaságát megértetjük a színház eszközeivel. Egy késdobáló segítségével kerül majd a tizedesvessző a nyolcas és a négyes közé. Nagyon játékosak leszünk, de természetesen szaktanárokkal fogunk arról beszélni, hogy mivel foglalkozzunk. Nem tudjuk megtanítani a diákokat a matematikára, azt viszont talán elérhetjük, hogy kicsit jobban szeressék. És sokkal jobban szeressék a színházat.
l Felsőfokú színészképzés is van Szombathelyen, tanszékvezető docens is lett.
– Még Gór Nagy Mária alapította a színészképzést négy évvel ezelőtt. Ezt örököltem. A Savaria Egyetemi Központban van a képzés. Az előadásainkban már játszanak is a hallgatók.
l Hisz abban, hogy Szombathelyen kialakítható az egykori kaposvári színházhoz hasonló műhely, ami bár messze van a fővárostól, a szakma meg a város számára is fontossá válik?
– Hogy a szakmának is fontos legyen, az számomra nem szempont. Az, hogy a városnak fontossá váljon, igen lényeges. Nem is lehet majd összevetni más vidéki teátrumokkal, mert nem győzöm hangsúlyozni, hogy a szombathelyi színház esetében nem csak előadásokról van szó. Sok mást is akarunk, amitől kicsit megváltozik az emberek élete. Hatezer diák látta a sportcsarnokban a színháznak azt az igen szórakoztató félórás kampányműsorát, ami közben bérletvásárlásra buzdítottunk. Hatszor egymás után előadtuk a műsort. Ha ehhez hozzávesszük a diákok szüleit, nagyszüleit, ismerőseit,
akkor nem túlzok, ha azt mondom, olyat csinált a színház, amiről már aznap a fél város tudott. Rendszeresen hozzá akarunk szólni ahhoz az élethez, ami a városban zajlik.
Bóta Gábor

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!