Nehezen indult a múlt hét, ünnepek után megerőltető  a visszazökkenés.
Néha egy kis betegség segít meghosszabbítani a pihenést. Ha nem akarunk
beleragadni a januári ködös búskomorságba, áldás egy kis mozgás.

A téli hónapok „természetéből” fakadó lustaságon nem könnyű túltenni magukat. Már felöltözni és kimenni a csípős hidegbe is fárasztó, pedig ilyenkor a legjobb egy kis séta. Persze kifogást találhatunk, mert ha éppen csúszós az út, akkor  biztonságosabb otthon tornázgatni. Új és régi mozgásformákból választék van bőven.
Valaha régen a létért való napi küzdelem elegendő mozgásra késztette az embert. Mára azonban genetikailag nem változtunk, a körülményeink jócskán különböznek. A rendszeres testmozgáshoz igen sok segédeszköz áll rendelkezésünkre, ám ahhoz is kell egy kis szikra, amely elindít bennünket. Testünk energiarendszere ma is ugyanúgy működik, mint a történelem régmúlt korszakaiban élő emberé. Bennünk van az a láthatatlan meridián rendszer, az akupunktúrás vezeték, amelyben folyamatosan áramlik az energia, a csí. A jógik, a csikungosok ezt a tudást régóta hasznosítják.  A csikung és a jóga hasonló alapelven nyugszik. A gyakorlatok ugyan különböznek, mindkét rendszerben az alapvető cél: a belső egyensúly, a mély nyugalom elérése.  Rendszeres gyakorlással az egészség megőrizhető és helyreállítható.
Magamon a következő változásokat tapasztaltam: gyerekkorom óta nagy hibám, hogy rögtön kimondtam, ami a szívemet nyomta, ezért gyakran összeütközésbe kerültem a környezetemmel. Amióta rendszeresen csikungozom, nem dühöngök, és bennem van egy erő, ami segít, hogy átgondoljam szavaimat, mielőtt kimondom. Nyugodtan, derűsen, sőt békésen fogadom az élet kihívásait. Részlegesen nyitott csigolyával születtem. Régen a csípőmben nyilalló fájdalmakat éreztem, s beszűkült csípőízületem miatt térdem is gyakran fájt. Nyakam, vállam merev volt. Voltak napok, amikor felkelni is csak nagyon nehezen tudtam. Már az egyes szintű tanfolyam elvégzése után éreztem a pozitív változást, s ez kedvet adott az intenzív, a napi tíz-tizenöt perces gyakorláshoz. Nem hagyom ki, mert akkor szétesettnek érzem magam. (Jó persze eljárni a közös gyakorlásokra is, mert mindig felfedezek valami újdonságot, ami addig elkerülte a figyelmemet.) Két hónap után megszűnt a nyilallás a csípőmben. A gyakorlás megkezdése előtt fáradékony, gyenge, apátiás és ingerlékeny voltam. Fokozatosan érezni kezdtem az energiát, nagyon jól alszom, mindig jó a kedvem, energikusabb, élénkebb lettem, tiszta a tudatom, javult a teherbírásom. Egész testemben fokozatosan csökkent a fájdalom. Három éve elvégeztem a tanári tanfolyamot és egyre bővül tanítványaim száma, akik nagy belső nyugalomról, kevesebb alvásigényről, egyre erősödő állóképességről, vitalitásról, a változás kori panaszok könnyű elviseléséről, a korosodó férfiak visszatérő fiatalkori potenciájáról, világszemléletük pozitív, harmonikussá változásáról számolnak be. Az átlagos napi intenzív gyakorlás 20-30 percről akkor csökkenthető le, ha az ember időnként elvonul és intenzívebben csikungozik. Erre lesz lehetőség a tavalyi jól sikerült táborhoz hasonlóan, pihenéssel egybekötve  Görögországban a Sithoniai félszigeten Toroniban május 29-től június 7-ig. (Részletek a hirdetéseknél.)
A gyakorlatok szakszerű elsajátításán kívül együtt gyakoroljuk be, hogy a megszokott napi tevékenységünk – utazás, járás, gyaloglás, várakozás stb. – közben hogyan végezhetők a csikung gyakorlatok. Ez persze nem csekély magunkra figyelést kíván azért, hogy azután tudatosan és boldogan éljük perceinket.
Köveskuti Tünde

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!