Drágán mérik az aranyérmes szarvasagancsot

Az engedély, a vadászjegy, a biztosítási díj csak engedély. Olyasmi, mint az autósnak a jogosítvány; ha értékes nagyvadat akar elejteni valaki, akkor az már sokkal többe kerül, ahogyan autót is csak az vezethet, aki vett vagy bérelt kocsit. Ám a magyar vadász és a külhoni is lőni akar, s gyűjti a trófeát; az nemcsak személyes emlék, hanem afféle kultikus tárgy is: egy értékes agancs a vadgazdálkodás minőségét is jelzi, nemcsak a puskás ember sikerét.
– Nagy szenvedély a vadat becserkészni és elbüszkélkedni a trófeával. Magyarországon a lakosságnak csupán fél százaléka vadászik, de közülük a legtöbbnek van trófeája, sőt gyűjteménye is – így Pechtol János, a Vadászati Védegylet ügyvezetője, a Vadászkamara főtitkára. – A főszezonban, amely ősztől tél végéig tart, vándorútra indulnak a legtöbben, terepjáró kocsikkal, fegyverekkel – az apróvadas alföldi tájakról a nagyvadas Dunántúlra, és ellenkező irányba tartanak cserevadászatokra, hogy mindenkinek legyen agancsa, agyara. Annak is, aki a saját vadászterületén nem jutna hozzá – hisz’ fácán-trófea nincsen, és a nyúllábbal sem lehet a társaságban eldicsekedni. Érdekes, de a külföldiek mellett egyre több hazai vadász vásárol egyéni kilövési lehetőséget – mert trófeát akar, de ehhez nincs vadásztársasága vagy területe. Ismerek olyan vadászt, aki rendre a legnagyobbat, a rekordot szeretné elejteni. Sokan a különleges, érdekes trófeákat keresik, például olyan agancsokat, amelyeknek a töve sérült, a szára osztott, netán hibás, többszörös elágazású. És vannak, akik a mennyiségre hajtanak, hogy minél több őz-, dám-, szarvasagancs, mufloncsiga, vaddisznóagyar legyen a falukon. De a vadászat legnagyobb hozadéka mégsem ez, hanem a vadászat élménye, amelyben a természet szeretete és nem az „eredmény” a legfontosabb…
Messzeföldön híres Hidvégi Béla trófeagyűjteménye. – Széchenyi Zsigmond azt mondta, ha valakinek száz különböző emlős faj trófeája van meg – neki körülbelül ennyi volt –, akkor az már igazán különleges. Én 197 faj példányait ejtettem el öt földrészen. A világon harmincan lehetünk, akiknek az emlőstrófea-gyűjteménye a Nemzetközi Szafari Klub legmagasabb, gyémánt fokozatát nyerte el – mondta lapunknak a 73 éves nyugállományú élelmiszer-ipari mérnök. – Gyűjteményemet a Természettudományi Múzeumnak ajándékoztam; ebből 150 faj teljesen preparált példányai kerültek Keszthelyre a Kastélymúzeumba, ahol a kiállítás már 95 százalékig elkészült. Ez oktatási szempontból is fontos; a diákok, az egyetemisták, a vadászok így együtt láthatják a világ egyre kevésbé vadászható fajait, amelyek közül mind több védett. S hozzátette: életében körülbelül 150 ezer vadat ejtett el; ennek jóval több mint fele madár, mivel csak 50 éves fejjel kezdett nagyvadakat becserkészni. – Nem a gazdag családom pénzét költöttem erre; Magyarországról 1956-ban mentem el, s a vadászatot a munkámból finanszíroztam. Angliában éltem és nagy amerikai cégeknek dolgoztam, s közben kezdtem vadászni 1970-ben. Tíz évvel később magam is céget alapítottam, s az első nagyvadaimat Afrikában 1990-ben szafarin ejtettem el – volt az első 16 között egy oroszlán is. Ma több millió dollárt érhet a gyűjteményem, amelyből nem az oroszlánokra, leopárdokra, elefántokra vagyok a legbüszkébb, hanem a Pakisztánban lőtt Kashmír markhorra – a pödrött szarvú kecskére –, azután az USA Sziklás Hegységében elejtett Stone kosra és a tádzsikisztáni zsákmányomra, a világ legmagasabban élő juhára, a Marco Polo argalira – ugyanis a híres felfedező írta le először ezt a fajt. S azért éppen erre a háromra, mert a vadászatuk rendkívül nehéz; nem véletlen, hogy ezek a legritkább trófeák.
– Egy aranyérmes hazai szarvas-agancsért már egy autó árát fizetheti ki, a vaddiszónért, muflonért pedig egy közepes motor árát az egyéni vadász – többnyire német, osztrák, svájci, észak-olasz, ritkábban spanyol, francia vagy máshonnan jött külföldi –, ha magával akarja vinni. A magyar vadászok zöme viszont az árat a vadásztársaságok tagdíjával fizeti meg, s ezért a társaság vásárol haszonbérleti jogot és az szabja meg, hogy a tagjai közül melyik vadász hány és milyen minőségű vadat ejthet el – magyarázza Pintér István, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezető- helyettese.
Magyarországon mintegy évi 200 ezer nagyvad kerül terítékre. Szarvasból 35 ezret – ebből 10 ezer bikát – ejthetnek el, őzből 75 ezret, dámvadból 10 ezret, muflonból 2,5 ezret. Különösen keresettek most a szarvasbika-vadászatok, a szeptemberi bőgés alapján húsz év óta ez volt a legjobb szezon a trófea-minőséget tekintve; igen erős agancsokat tudtak fejleszteni a szarvasbikák néhány hónap alatt – s ezért fizetik a legtöbbet, az agancs minőségétől függően 1-2 millió, ám az aranyérmesért már 2,5-3 millió forintot. A vaddisznó társas vadászatok időszaka november közepétől január végéig tart. Az elmúlt két hónap adatai azt bizonyítják, hogy kedvezett az időjárás, bőséges volt a táplálék, szapora az állomány és csekély a természetes elhullás, így a szezonban mintegy százezer példányt lőhetnek ki. Erre is sok külföldi vadász jön, mert más ország Európában nem tud olyan színvonalú társas nagyvadvadászatot kínálni, mint hazánk.
A mediterrán régióban a madárvadászatnak nagyobb a hagyománya, s az olaszok nálunk is elsősorban fácánra, récére, másodsorban nyúlra lőnek. A mezei nyúlállomány is jól alakult, a teríték a tavalyihoz hasonlóan százezer körül várható és ehhez jön még körülbelül 30 ezer élve befogott állat, ezeket exportálják Itáliába és Franciaországba a vadgazdák. A fácánvadászat tenyésztésfüggő: zárt térben szaporítják a madarakat, a tojást kikeltetik, a fácánokat előnevelik, azután kihelyezik a szabadba. Ebből a teríték előre láthatóan 500 ezres lesz, de zömmel a tenyésztésből ered, mert a szabad területi fácán- és fogolyállomány csökken a természetes ellenségeik, a rókák és a ragadozómadarak számának növekedése miatt. A rókaállomány is gyéríthető a vaddisznóhajtásokon, a társas nyúl- és fácánvadászatokon, sőt, nálunk egyéni rókavadászatok is vannak: a párzási időszak elején, a koslatáskor valamiféle csalival próbálják puskavégre kapni a ravaszdiakat.
S hogy mi lesz a trófeán kívül a többivel – a vad húsával és a bőrével? Az a vadásztársaságot illeti meg. Tőle pénzért megveheti a vadász – az olaszok az apróvadat rendszerint meg is vásárolják, s az otthoni konyhára magukkal viszik – vagy szőröstül-bőröstül eladhatja a társaság a négy nagy hazai vadhúsfeldolgozónak. Onnan kerül a többnyire külföldi, kisebb részben hazai üzletek hűtőpultjaiba a vadhús. A bevételt pedig társaságok a vadgazdálkodási költségek fedezésére fordíthatják.
Meglepően hangozhat, de a gazdasági válság nem érződik még az idei szezonon – állítja a szakember. S ez azért jó, mert nyer a vadászattal az ország: tízezernyi munkahelyet tart fenn a vadgazdálkodás; a vadászati turizmus és a vadhús-értékesítés éves árbevétele 15 milliárd forint – és ennek csaknem a fele külföldről ered.(vasvári)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!