A ferencvárosi időközi választás örvén, de egy általánosan jellemző
választási probléma – nevezetesen a választókerületi aránytalanságok
megléte – miatt bírósághoz fordul a Political Capital Institute –
tudatta tegnap lapunkkal az intézet. Érdeklődésünkre az elemző cég
választási szakértője, László Róbert így válaszolt:


– Magyarországon 1990 óta soha nem követte a népességmozgásokat a választókerületi beosztás megváltoztatása. Ez olyan aránytalanságokat eredményezett, hogy most a legnépesebb választókerületben több mint 67 ezer választópolgár él, míg a legkisebbekben alig 27 ezer, ami pedig azt jelenti, hogy a kisebb választókerületekben nagyjából két és félszer annyit ér egy szavazat, mint a legnépesebbekben.
Az iménti aránytalanságra már korábban kimondta az Alkotmánybíróság, hogy sérti az egyenlő választójog elvét, s törvényi garanciákra van szükség, hogy ez többé ne fordulhasson elő. Az AB kötelezte is az Országgyűlést: 2007 június 30-ig orvosolja a problémát – ami mindmáig nem történt meg; a választókerületek határai nem változtak, a parlament pedig mulasztásos alkotmánysértésben van. A Political Capital többször is felhívta erre a figyelmet, ám eddig hiába. Most azzal folytatjuk, hogy a jogorvoslati folyamat következő lépéseként a Fővárosi Bírósághoz fordulunk. Érdeklődéssel várjuk a válaszukat. vgp

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!