Egy „celebkomment”-jellegű (magyarázzam?) fórumban, egy bulváros
szempontok alapján válogató gyűjtőoldalon megkérdezték tőlem, mi az
élet értelme.
Ez így majdnem olyan jó kezdő mondat, mint az, hogy a kutyám csak egyetlen csonttal szeret játszani, azzal, ami a kezemben van. Kicsit vissza is hőköltem a feladattól, mert ott valahogy nem voltunk a (nálam) szokásos „az élet értelme a sok szex”-vonalra beállva, épp velük nem csináltam a begyakorolt biztonsági köreimet, mert olyan helyesek. No de mégis, az élet értelme. Nyilván fogalmam sincs, ne is olvassák, ha tőlem akarták megtudni. Kissé riadtan kerestem a választ, értsd a kommunikációs szempontból megfelelő választ, nem a végső igazságot. Mi legyen az élet általam meghatározott értelme egy olyan országban, ahol bármilyen kicsi vagy nagy választás után egyetlen résztvevő sem képes beismerni vereségét, sőt, a szélirányból is levezeti a tömegek akaratát, mely tébolyítóan egyértelműen s hát meghökkentően bár, de roppant megtisztelően pont őket akarja királlyá koronáztatni, de sürgősen ám? Mi az élet értelme egy olyan szakmában, ahol ha egy nyögve felfelé kapaszkodó humoristaszerű fiú, megrettenve attól, amitől mindenki betojik az első interjújánál, hogy tudniillik mi a frászkarikát lehet érdekesen mesélni abszolúte szürke magánéletekről, tök normális családi hátterekről, odaviccel egyet egy nagy magazinnak, ráadásul nem is valami kreatívat ám, hogy apám kertész és berántották a növények, azóta kinn él közöttük és őt is öntözni kell, vagy hogy az árvíz elvitte a házunkat, a feleségem elhagyott, a lányom kurva lett, de még jó, hogy alakítottunk a fiúkkal egy félkatonai alakulatot és lehet az ötödikről flóberttel lövöldözni, nem, csak egy roma zenész apáról és egy ikertestvérről, amely ötletek jelzik, hogy kiagyalójuk ezt tartja mélyen humorosan különlegesnek, szóval, ha egy kezdő és ötlettelen bulvárba vágyakozó épp így oldja meg a helyzetet, de aztán letépik a kicsi fejét a rokonok, hogy mit viccelődöl, Attila fiam, akkor egyből ő is forradalmárrá válik, mint a gyávák általában és elbábozza, hogy ő igazából megalázta ám a bulvárt, lerántott több tonna leplet és csak azért tette, mert ő egy hős, tetszőleges szögből nézve, mintha lett volna mód bárhonnan ellenőrizni egy civil szavait, akiről a Google-ből is annyi tudható meg, hogy nem beszél nyelveket és geográfus, s mintha egy újságnak kellene azt ellenőriznie, amit valaki csak saját magáról és szüleiről állít. Mi lenne az élet értelme egy olyan országban, ahol ehhez vastaps dukál fórumokban, márhogy ahhoz, ha valaki egy fantáziátlan, ostoba kis hazugságot akar lekövethetően győzelemmé gyurmázni? A sci-fi rajongóinál közismert „42” válasz mellé odatenném még a magamét, kicsit Romhányi Józseftől lopva, lásd Mézga Aladár egyetlen szóból álló dolgozata, mikor a megadott cím ez volt: „Hányszor mutatkoztak irodalmunkban a hanyatlás jelei?”... a beadott munka ennyi volt: „Soxor”, így, „x”-szel, részemről az élet értelme: „Semmi”. Minden nélkül.
Jáksó László
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!