Szeretettel várjuk az erőszakos befektetőket

Ezért – összhangban a nagy parlamenti többséggel elfogadott Balaton-törvénnyel – a Vasárnapi Híreknek adott interjújában a polgármester megerősítette: tudatosan szembeszegül „azokkal a kevesekkel, akiknek célja kisajátítani ezt a csodálatos nemzeti kincsünket, amit szerénytelenség nélkül hív a népnyelv magyar tengernek.” Dolgos János, aki agrármérnökként több mint harminc- éves közigazgatási rutinnal a háta mögött nyugdíjasként vállalta el Szántód irányítását, úgy véli, „az idei 2009-es nyár lesz az a szezon, amikor majd büszkén hirdethetjük, teljes egészében megőrzött, megújult és megszépült települések várják a nyaralókat egy végeláthatatlanul bőséges és sokszínű kulturális szórakoztató kínálattal a Balaton körül”.

l Közszájon kering egy történet önről: miután polgármester lett és kiderült, nem nyugszik bele abba, hogy a volt zamárdi SZOT-üdülő megvásárlói kerítéssel lezárják az emberek elől a Balaton-partot, megkeresték önt és azt mondták: nyugodjon meg, ön és akiket ön kijelöl, azoknak mindig lesz kulcsa az elzárt területre. Állítólag ön erre azt válaszolta: akkor már most másoljanak annyi kulcsot, ahány lakója van Szántódnak...
– Az elmondott történet számos valós elemet tartalmaz, de tényleg nem is ez a lényeg, hanem az, hogy amikor engem felkértek, majd megválasztottak Szántód polgármesterének, valóban kialakult egyfajta – hogy úgy mondjam – jogértelmezési vita. Világossá tettem: Balaton-parti polgármesterként, születésem óta a környéken élő polgárként elvi szinten nem fogadhatom el azt, hogy kerítést emeljenek a közstrand köré. Az itt élők az elmúlt évszázadban már több történelmi korszakban, számos alkalommal szembesülhettek azzal: kerítések vagy éppen szigorúan őrzött elzárt területek tették lehetetlenné, hogy szabadon élvezzék a Balatont. 
Ráadásul  a magyar állam már évek óta óriási erőfeszítést tesz és rengeteg pénzt költ arra, hogy itthon és külföldön népszerűsítse a Balatont. Megengedhetetlen, hogy ezzel egy időben az ide érkező hazai és külföldi turisták elzárt területekkel, kerítésekkel, tiltott zónákkal szembesüljenek. Ez nem fér bele a szíves vendéglátásba és nem is jellemző az európai turizmus hagyományaira... A mi tóparti részünknek az a becsületes neve, hogy Szántód Fürdőtelep. Hogyan magyarázzuk azt el bárkinek, hogy ez olyan fürdőtelep, ahol csak egy szögesdrót kerítés mögül lehet nézni, hogy a kiválasztottak közterületen miként fürdőznek? Ez egyébként kőkemény anyagi kérdés is: aki nem érzi jól magát valahol, az költeni sem fog, ezáltal pedig a helyi turisztikai vállalkozók esnek el jelentős bevételektől. Vagyis egy ügyeskedő bevételtől foszt meg akár több tucat tisztességes vállalkozót.
l Pedig sajnos tendencia a Balaton-parton az elzárt területek számának növekedése.
– Nyilván lehet rossz példákat találni indokolatlanul elzárt területekre, de azt azért hangsúlyoznám, hogy nem magányos harcosként küzdök a közterületeket lekeríteni és az emberek elől elzárni szándékozóktól. Szinte kivétel nélkül minden Balaton-parti polgármester kollégám megteszi azt.  Ez persze nem érdem, hanem kötelező feladat és erkölcsi kötelesség is egyben. Az Országgyűlésben nagy többséggel elfogadott Balaton-törvénynek éppen az volt az alapvető célja, hogy ez a világon egyedülálló csodálatos tó egyrészről természeti szépségében megőrizhető, másrészről mindenkié maradhasson. De hosszú távon a saját turisztikai versenyképességét rontaná az az önkormányzat, amely engedve valamifajta „mutyiérdeknek”, elkótyavetyélné a területén lévő Balaton-partot. Ez lehet, hogy egyszer egyvalakinek jó, de a nyaralóvendégek hamarosan elpártolnak egy ilyen településtől.
l Azért nem mindenhol tudnak egyforma erővel ellenállni a befektetői erőszakosságnak...
– Lehet, hogy meglepődik, de mi Szántódon szeretettel várjuk az erőszakos befektetőket. Mivel hiszek a magántulajdon szentségében, és abban, hogy csak ügyes, ötletes, kreatív vállalkozók hozhatnak munkát, bevételt, sikert és virágzást egy településnek, én minél több ilyen erőszakos pénzembert kívánok magunknak. Ráadásul én még nem láttam koporsón csomagtartót... szóval, aki egyszer valahol létrehoz itt valami szépet, az a helybélieknek megmarad és a javukra válik... A probléma azokkal az egyébként kisebbségben lévő „üzletemberekkel” van, akik úgy gondolják, hogy ebben a kicsit  zűrzavaros időszakban többet is kiszakíthatnak maguknak annál, mint amit megvásároltak. Úgy érzik, ha elég gyorsak, egy nem teljesen korrekt telekkönyvi bejegyzéssel vagy egy tulajdoni lapra rávezetett széljeggyel előrébb juthatnak. De ezeket az embereket egyáltalán nem erőszakos befektetőknek, hanem csalóknak, a közvagyon tolvajainak nevezném.
l Ezekben az „ügyeskedésekben” én látni vélek egyfajta csendes háborút, amely arról szól, hogy a következő években kik vehetik birtokba nagyon hosszú időre a Balaton legszebb területeit és legfrekventáltabb, üzletileg  legjobban hasznosítható részeit. Például  tíz évvel ezelőtt egyszerre hirdették meg a luxusigényeket kielégítő jachtkikötők, az úgynevezett marinák és a közemberek igényeit  szolgáló csónakkikötők építési programját a tónál. Mára tele van a tó szebbnél szebb marinákkal, de csónakkikötő talán még egy sem épült...
– Nem hiszem, hogy bárkinek újat mondanék azzal, hogy az igazán tehetősek, akiknek idejük és pénzük is van bőségesen, helyzetükből adódóan hatékonyabb érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek – általában és mindenhol, nem speciálisan csak a Balatonnál. De az, hogy a jómódú vitorlázóknak mára nagyrészt kialakult az igényük szerinti magas színvonalú kikötőhálózat, klubházak és nem mellesleg szállodák láncolata, kifejezetten örvendetes hír. Az intelligens, tehetős emberek, amilyenek egyébként nagyon nagyrészt a vitorlázók, kellemes légkört, pezsgő életet és további jó minőségű szolgáltatást vonzanak a tóhoz. Nem beszélve arról, hogy igényeik színvonalas kiszolgálása mennyi munkahelyet teremt.
Ezt az örvendetes tényt nem állítanám szembe azzal, hogy a meghirdetett balatoni csónakkikötő program jelentős késésben van. Ami azonban nem oka és nem következménye a jó színvonalú vitorláskikötők viszonylag gyors elkészültének. Nekem egyébként szívügyem a csónakkikötő kérdés. A csónakok mellett a kis, egy-két személyes vitorlások, nagy műgonddal elkészített apró palánkozott hajók és tavi ladikok, amelyek  minden régi balatoni képeslapról visszaköszönnek, a tó legszebb hagyományai közé tartoznak. Más nevében nem nyilatkozhatok, de mi itt igyekszünk behozni a lemaradást. Már kijelöltük a csónakkikötőnk helyét, és hamarosan megkezdődhet az építkezés.
l Egyébként mi a véleménye a folyamatban lévő nagy  balatoni fejlesztésekről? Elsősorban a Moto GP futam rendezésére alkalmas sávolyi motorversenypályára és a nagy szállodahálózat építésekre gondolok.
– Remélem, a sávolyi pálya nem abban lesz egyedülálló a világban, mint sokáig volt a Hungaroring: hogy tudniillik nyereség helyett veszteséget termel, és nem állami bevételt hoz, hanem közpénzbe kerül a működtetése... Természetesen nagyon jó dolognak tartom, hogy Talmácsi Gábor sikereire nem csak mi, magyarok lehetünk büszkék, de azok egy spanyol befektetőt is „megihlettek”. Ennek az országnak az ilyesfajta szórakoztatóipari-sportprojektek nagyon hasznosak és kívánatosak. Csupán attól tartok, nehogy valakik abban az illúzióban éljenek, hogy kemény és verejtékes munka nélkül lehet itt majd hosszú távon pénzt keresni. A legszebb európai turisztikai központoknál is az a tapasztalat, hogy hosszan és szisztematikusan kell dolgozni azon, hogy tartósan fenn tudjuk tartani vagy éppen meg tudjuk újítani az érdeklődést egy térség iránt. Sajnos ma már a befektetők  jó része nem hosszú távra tervez: idehoznak valamit nagy csinnadrattával, aztán amíg a kormány támogatja csinálják és pénzt keresnek vele. Majd, ha bármi nem a szájuk íze szerint alakul, egyik percről a másikra továbbállnak.
l Tart attól, hogy ez esetben is elő fog ez fordulni?
– Bízom benne, hogy nem. Csak hát nagyon furcsa, hogy – ellentétben más Balaton környéki nagyberuházások befektetőivel – a spanyolok nem nagyon voltak kíváncsiak a javaslatainkra, sőt ránk, polgármesterekre sem. Pedig a Moto GP három napig tart, a szezon viszont közel öt hónapból, az év pedig tizenkettőből áll. Szóval nem hiszem, hogy ne kellenének ötletek és együttműködő partnerek, ha ezt a dolgot komolyan és hosszú távon gondolják.
l Előbb vagy utóbb a Balaton közigazgatásilag is önálló, egységes régióvá válhat. Ma még – hivatalosan nem az. Ettől függetlenül képesek önök, a polgármesterek, a jegyzők, a testületek, a fontosabb civil szervezetek egységesen artikulálni a „Balaton álláspontját” és érdekeit?
– Azt hiszem, ma Magyarországon kevés olyan politikától mentes, komoly és hosszú távú érdekeket okosan képviselni képes szervezet létezik mint a Suchmann Tamás által irányított Balatoni Fejlesztési Tanács. Gondoljon csak bele: a mai Magyarországon, ahol olyan mentális közállapotok vannak, hogy még egy egyszerű praktikus problémát sem lehet politizálástól, vádaskodástól és személyeskedésektől mentesen megvitatni, itt nálunk mindezek ismeretlen fogalmak. Miközben lassan a közéleti veszekedés magyar hungarikum, a Balatoni Fejlesztési Tanács munkája unikum....
l Mégis vitákról hallani a balatoni halászat és konkrétan a halgazdaság privatizációja körül. Nem fenyeget itt vagyonvesztés vagy éppen ökológiai kockázat?
– Én ebben a privatizációban a Balaton szempontjából pozitív folyamatot látok. A cél az, hogy a tavon az iparszerű halászat visszaszoruljon, és ezt végezzék tovább a magánkézbe kerülő halgazdaság mesterséges tavaiban. A tó vízfelületén viszont  az  ökológiai halgazdálkodásé legyen a főszerep, ahol az első és legfontosabb szempont nem a nyereséges működés, hanem az élővilág védelme, az őshonos halfajok szaporítása  az ökológiai egyensúly – a zöldek és persze a horgászok örömére.
A végcél a helybeliek és a turisták minél nagyobb elégedettsége. Ne felejtsük el, hogy a minőségi, itthonról és külföldről érkező horgászturizmus kiszolgálása legalább olyan alappillére az idegenforgalomnak, mint a vitorlázás. Minőségi horgász- turizmust viszont – a már említett csónakkikötők megépítése mellett – csak ökológiailag rendben lévő halállomány mellett lehetséges működtetni.
l Mára jól láthatóan három csomópontja lett a Balatonnak: Siófok, Füred, Keszthely. Melyik lesz az igazi fővárosa a tónak?
– Lassan Boglárt, Lellét, Fonyódot és Szemest is a fővárosok között említhetjük. Igazából nem eldönthető és szerencsére nem is kell eldönteni, melyik az első, mert, hogy ez nem verseny, ahol muszáj kihirdetni egy győztest. És szerencsére nem csak a múltjuk, a jelenük, de – látva a fejlesztéseket – a jövőjük is csodásnak ígérkezik. Az biztos, hogy amit Bóka István polgármester Füreden alkotott a vitorlássport fellendítéséért, a város tizenkilencedik századik hagyományainak felélesztéséért, ahogyan az elmúlt évtizedben Balázs Árpád polgármester igazi modern, de a hagyományait őrző, a pihenni vágyók előtt télen nyáron „nyitva tartó” fürdővárossá fejlesztette Siófokot, vagy ahogyan – túlzás nélkül állíthatom – világhírűvé tette Dr. Czoma László, a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum zseniális igazgatója a várost és a kiállításokat, az nekünk, kisebb településeknek is büszkeség.  Azt hiszem, az idei 2009-es nyár lesz az a szezon, amikor majd büszkén hirdethetjük: teljes egészében megőrzött, megújult és megszépült települések várják a nyaralókat egy végeláthatatlanul bőséges és sokszínű kulturális szórakoztató kínálattal a Balaton körül.
l Gyerekkorom kedvenc helyéről, Szántód-pusztáról, az ön szűkebb pátriájáról viszont sajnos nem mondható el mindez. A magyar népi és lovashagyományokat őrző szabadtéri múzeum és szórakoztatóközpont mára rendkívül leromlott állapotba került...
– Mindenképpen jobb sorsra érdemes ez a valóban egyedülálló és a magyar paraszti kultúra hagyományait is kitűnően szemléltető központ. Sajnos az üzemeltetők nem figyeltek arra, hogy egyensúlyban legyenek a bevételek és a kiadások. Nem költöttek hírverésre sem.  Tudomásul kell venni, hogy amíg a nyolcvanas években  egy ilyen különleges helynek nem kellett reklám, mára akkora lett a kínálat, hogy a legjobb és legszebb programra is rendszeresen fel kell hívni a figyelmet. Szerencsére most egy pályázat útján esélye van Szántódpusztának a teljes megújulásra.
l Csütörtökön a legfelsőbb bíróságon zárult egy évtizedes  vagyonvita Szántód és Zamárdi között. önök pénzt nyertek, Zamárdi területet, de mi lesz ezután?
– Remélem, nyugalom és békesség, mert ennek a valóban hosszú és néhány ember „jóvoltából”  eléggé elmérgesített vitának a két település lakossága itta meg a levét. Sajnos néha már az volt az érzésem, mintha Zamárdi és Szántód polgárai egy hosszúra nyúlt és bűn rossz színházi előadást kényszerülnének nézni, amelynek szereplői a saját településük prominensei. Remélem, ezt a tízéves huzavonát most százéves nyugalom és békesség követi.
l Nagyon kevés olyan önhöz hasonló magyar helyi politikusról tudok, akit a baloldaltól a radikális jobboldalig szinte mindenki elismer. Pedig még azt sem lehet mondani, hogy kerülné a konfliktust: most említette, hogy tíz év pereskedés áll az ön által vezetett település mögött.
– Nem tartom magam politikusnak – még csak helyi politikusnak sem. Egyrészt mert nem politizálok. Nincsenek hatalommal, felsőbb kapcsolatokkal és pozíciókkal kapcsolatos ambícióim. Ráadásul a közszereplés is csak akkor esik jól, ha azzal használni tudok szűkebb pátriámnak. Soha nem voltam egyetlen pártnak sem tagja, viszont mindig büszke voltam a magyarságomra és ránk, magyarokra. Az szerez örömet, ha másoknak is tetsző, szép és jó dolgokat hozhattam létre. Ami a településen kívülről, sőt a Balatontól  távolabbról, különböző oldalakról érkező szimpátia megnyilvánulásokat illeti, annak az lehet az oka, hogy sokan érzékelték: tudatosan szembeszegülök azokkal a kevesekkel, akiknek célja  kisajátítani ezt a csodálatos nemzeti kincsünket, amit szerénytelenség nélkül hív a népnyelv magyar tengernek.

Bóday Pál

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!