A mai világban az ész és az értelem annyira előtérbe került, a
felnőttek már csak a Tudományos Akadémia állásfoglalását fogadják el,
és sokszor figyelembe sem veszik a józan paraszti észt.

Két mesekönyvet vitt a minap a tudtomon kívül a 9 éves kisfiam az iskolába.

„Menő” akart lenni, ám a könyveket a lányok nehezen akarták visszaadni. Érthető, hiszen női dolgokról szóltak. Az egyik a gyógyulás lefolyásáról és annak  üzenetéről. Amit ma betegségnek hívunk,  valójában nem más, mint a természet külön programja. A másik könyv, a Szia, Baba a természetes születés titkaiba enged – nem pusztán – bekukkantani. Mindkét könyvben gyerekek mesélnek gyerekeknek. Az utóbbiban a legkisebb testvér  osztja meg az olvasóval az érzéseit és a látottakat. Együtt elolvastuk a könyvet és kíváncsian vártam a fiam reakcióit, hiszen én is azt tanítottam eddig, hogy nem illik üvöltözni és lám, mit olvastam ebben a könyvben, hogy igen is vannak pillanatok amikor erőt lehet nyerni egy nagy kiáltásból és sok feszültség szabadul fel, amit megnyugvás követ. „Anyu azt mondta, hogy valószínűleg nagyon fog kiabálni, de ettől ne féljek, az így szokott lenni, amikor babák születnek. Jobban fogja érezni magát attól, ha kiabálhat és sikoltozhat.” Érdekes fordulat a könyvben, amikor a gyerek tapasztalja meg, hogy kiabálni jó, utána ő is sokkal jobban érzi magát. Persze tudjuk, hogy nem szokott mindenki ordítani szülés közben, hiszen nem vagyunk egyformák. Van, akinek a kórház adja a biztonságot, van akinek az otthona a legmegfelelőbb gyermeke világrahozatalára.  Az ausztrál szerzőpáros több nyelvre lefordított könyvében életünk legszebb, legtermészetesebb pillanatát olvashatjuk a Kétezeregy Kiadó gondozásában: a testvérek várakozását, izgalmát, a vajúdást, a fájdalmat, a boldogságot, a születést, a környezet segítőkészségét, szeretetét. A könyv mindezt gyerekek számára egyszerű és érthető formában adja vissza.
A felnőttek, persze csak azok, akik már nagyon fölnőttek, legyintenek és azt mondják, ez mese. Legyen meg az ő hitük, de már felnövőben van az a nemzedék, amelynek szülei nem kényszerültek őket hetes bölcsődébe tenni, akiket nem lehet riogatni az influenzajárvánnyal, akik ha fáj a torkuk, hársfateát isznak, gargalizálnak, pihennek és ágyba bújnak. Ők, lehet, már olvasták a Derék család egészségügyi kalandjai sorozatot, a  Liza és a piros foltokat.  A kis füzet bemutatja egy egyszerű kiütés történetét a „manócskák” segítségével, akik minden „betegség” lefolyásánál ott tevékenykednek, legyen az aprócska kiütés vagy nagyobb szövetburjánzás.  Az igazi gyógyulás gyógyszerekkel vagy anélkül csak akkor következik be igazán, ha felismerték annak lelki kiváltó okát, megoldották a konfliktust és feldolgozták az érzelmi traumát.
Mindkét könyv befejezése persze idilli, mint a mese, de éppen az a cél, hogy felnőjön egy józanul gondolkozó, érzelmeire is figyelő  gyereksereg aki  hisz majd az igaz mesékben.
Köveskuti Tünde

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!