Ne hagyja magát bepalizni! Jövő év, vagyis 2010 január elsejétől már
csak úgynevezett Euro5-ös, vagyis a jelenleginél sokkal
környezetkímélőbb motorokkal szerelt személyautókat lehet majd
forgalomba helyezni.
Addig viszont a kereskedők megpróbálják majd ránk sózni a már legyártott és raktáron lévő Euro4-es motorral szerelt típusokat. Az Euro5-ös járművek nem csak tisztábbak és korszerűbbek, de takarékosabbak is lesznek, ráadásul például szmogriadó esetén is lehet velük közlekedni. Lapunk autós szakértője, Somogyi Zsolt, a solti Bosch Szerviz autógépész tulajdonosa azt jósolja: sok kereskedésben megpróbálják majd elhitetni, hogy most vegyünk gyorsan autót, mert az új motorokkal drágábbak lesznek, de ez hazugság: a nemzetközi autós szaksajtó és a külföldi szakmai konferenciák résztvevői egyértelműen úgy vélik: egyáltalán nem drágulnak majd az Euro5 bevezetése miatt az autók. Somogyi Zsolt azt is hozzáteszi: a magukra – és környezetvédelmi imázsukra – adó márkák már idén fokozatosan vezetik be az Euro5-öt és nem várják meg a 2010 január elsejét. Ráadásul emiatt sokan egy forinttal sem emelték az árakat. A szakember jó példaként említi a német Audit és Volkswagent. Előbbi kínálatából a 3-as, az 5-ös, a 6-os, valamint a TT sportkocsi erőforrásai teljesítik már ma is a jövőre életbe lépő új környezetvédelmi normát. A Volkswagennél az új Golf, a sportos Scirocco, a Passat, az Eos, a Phaeton, az egyterű Turan és a terepjárós Tiguan teljesíti a szigorú normát. Somogyi Zsolt érdekességképpen megemlíti, hogy a csúcskategóriásMaserati két típusa, a négyajtós „Quattroporte” és a Garnd Turismo is megfelel a 2010-es zöld normáknak. Ugyanakkor az autógépész szakember elgondolkodtatónak tartja, hogy az úgynevezett tömeggyártók közül sokan az utolsó pillanatig, vagyis még 2009 végéig megpróbálják ránk sózni az Euro4-es motorral szerelt autóikat, amelyek később gyorsabban értéktelenednek és kevésbé takarékosak is. – „Ilyenkor kiderül, hogy sok nagynevű autógyártónál bort isznak és vizet prédikálnak, vagyis miközben reklámokban bizonygatják környezetvédelmi imázsukat, csak akkor váltanak, ha már nagyon muszáj” – mondja Somogyi Zsolt, hozzátéve: ez azért is szomorú, mert a korszerű, környezetbarát technológia már régen rendelkezésre áll, csak egy kis elkötelezettség kellene annak mihamarabbi bevezetéséhez. – „Örülök, hogy legalább az Audi és a VW jó példát mutat, remélem ez ösztönzi majd az egész piacot arra, hogy ne várjanak 2010 január elsejéig a zöld motorok bevezetésével és ne próbálják mindenáron rásózni a vásárlókra az elavult technológiát”– mondja az autógépész szakember.
Somogyi Zsolt a dízelüzemű, új autó vásárlása előtt állók figyelmét arra hívja fel: lehetőség szerint ne vásároljanak részecskeszűrő nélküli modelleket, ugyanis ez az a szerkezet, amely csökkenti a magas szállópor-koncentráció-ért felelős mikro koromszemcsék kiáramlását a levegőbe.
– Enélkül néhány éven belül értéktelenné válik az autónk, különösen a prémium kategóriában, ahol ez már magától értetődő alapfelszereltség lesz és – használtan – senki nem akar majd enélkül használt dízelautót venni – mondja a szakember, hozzátéve: számos olasz és német nagyvárosban szmogriadó esetén már ma is más elbírálás alá esik a részecskeszűrővel szerelt dízeljármű, mint az, amelyik ennek hiányában jelentősen hozzájárul a gyilkos szállópor-koncentráció emelkedéséhez.
B.P.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!