A Moldvai csángók évszázadai

Sorstragédiája – nem írhatott, olvashatott anyanyelvén, magyarul, verseit nem adták ki – népe jelképévé vált. Az egyesület céljának tekinti a csángók történelme, hagyományai, művelődéstörténeti értékei megőrzését, megismertetését. Ezért indította útjára vándorkiállítását, mely 1996 óta hívja fel a figyelmet e nehéz sorsú embercsoport létezésére, akik a történelmi Magyarország területén kívül élnek, a Szeret folyó völgyében, közel hatvanezren. Nem hatott rájuk semmiféle nyelvújítás, magyar beszédjüket eredeti, ősi formában őrizték meg. Jellegzetes világuk képek formájában is megelevenedik, Harangozó Imre fekete-fehér fotói által. Legérdekesebbek a temetést megörökítő pillanatok: halottaikat szőttesekkel bélelt koporsóban temetik el, az elhunyt feje alá nyáron szedett, szentelt virággal kitömött párnát tesznek, kezébe kalácsot. Nőknél asszonyok viszik a keresztet, lobogót, koporsót a temetőig. Virrasztva, énekelve búcsúznak szerettüktől.
Eredeti viseleteket is bemutatnak: ezek falunként eltérő színűek, de a zöld és a piros színek dominánsak. Mindössze két bútordarab alkotja a kiállítás szobabelsőjét, utalva arra, hogy kevés használati tárgyuk van. A több mint 200 esztendős ácsolt ládában – szuszékban – tartották ünneplőjüket, míg a hétköznapi holmijukat rudakon lógatták. A háromlábú fa asztalkát székeivel csupán ebéd idejére vették ki az ágy alól, egyébként a fal mellé állított, szőttesekkel letakart padokon ültek. A kiállítás március elejéig tekinthető meg.
– gm –

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!