Levélben értesítette az Európai Bizottság Versenypolitikai
Főigazgatósága a Magyar Villamos Művek vezérigazgatóját, hogy lezárta
azt a 2006 májusától tartó vizsgálatát, amelyben a társaság
megengedhetetlen piaci erőfölényét igyekeztek igazolni, ám az nem
bizonyosodott be.

Mártha Imre vezérigazgató a Vasárnapi Híreknek elmondta: közel százmillióba került a cégnek a tendenciózus kérdések megválaszolásához szükségessé vált ügyvédi és szakértői megbízás és a munkatársaik elvesztegetett munkaideje. Mint mára ismeretes, a legnagyobb magyar áramtársaság akkori kereskedelmi részlegénél és leányvállalatánál, a Mavir ZRt.-nél 2006. május 16–17-én váratlanul folytattak le helyszíni vizsgálatot az EU-bizottság  szakértői, amelyen csak a gazdasági versenyhivatal munkatársai voltak jelen. Volt olyan vezető, akit ez alatt az idő alatt még az irodájába sem engedtek be. Végül a kétnapos kutakodás után több ezer oldal dokumentumot vittek Brüsszelbe további elemzésre, és másolatot készítettek a cég szervereiről és elektronikus levélforgalmáról. Ezt követően az MVM-nek még válaszolnia kellett a bizottság igen részletes kérdőívére is.  Mártha szerint a most lezárult vizsgálat igazolta, hogy a cégcsoport üzleti gyakorlata és működése semmilyen tekintetben nem sérti az európai uniós normákat a verseny- és jogszabályokat. „Az egyik oldalon ugyan a jó hírnevünk forgott kockán, amely most végül még inkább megerősödött, ugyanakkor a vizsgálat lezárása egyértelművé tette, hogy a társaságunk előtt álló és megkezdett fejlesztéseknek, például erőműépítéseknek – nincs versenyjogi akadálya.”
P.É.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!