Ki ne emlékezne rá a ringháborúk honi kedvelői közül, s ki feledné azt,
ahogyan egy villámmozdulat eredményeképpen legyőzte a legjobb magyart,
Karacs Attilát 2007-ben?

Nos tavalyelőtti budapesti mérkőzése után ismét fővárosunk vendége lesz a legkeményebb küzdősportok közé tartozó K-1 egyik legnagyobb alakja, a Vörös Skorpió becenéven ismert Alekszej Ignasov.
A fehéroroszok klasszis versenyzője a Papp László Budapest Sportarénában február 28-án rendezendő európai selejtezőn lép a kötelek közé – tudatta Katona Attila, a viadal főszervezője az MTI-vel, s a váratlan vendég jövetelének hírével hatalmasat emelt a kontinentális torna amúgy sem alacsony sportpiaci értékén.
Ignasov – aki egyedüliként mondhatja el magáról, hogy sikerült kiütnie a jelen talán legnagyobb harcosát, a K-1-ben háromszoros világbajnok holland Semmy Schiltet – az elmúlt két évben nem vívott hivatalos tétmérkőzést, s már nagyon úgy festett, hogy teljesen kiírta magát a K-1-ből, mert a világvégén, valahol Új-Zélandon múlatta – korántsem edzésekkel – az időt. Éppen ezért a rajongók és a sportág elöljárói is felettébb kiemelt figyelemmel kísérik budapesti visszatérését a sportág nemzetközi élvonalába. A csúcsszintű érdeklődést mi sem bizonyítja ékesebben, mint hogy a K-1 alapítója, a japán Isii Kazujosi a helyszínen tekinti meg a fehérorosz óriás mérkőzését.
A K-1 vezére először jár Magyarországon, ha úgy tetszik: Ignasov hozza el őt is hozzánk.  (jk)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!