A Hollandiában játszó egykori MTK-s kapust, Babos Gábort jelentős
elismerés érte. Több mint hatvanezer szurkoló szavazott arról, hogy a
tulipánországi bajnokságban kit tartanak 2008-ban a legjobb játékosnak
a különböző posztokon, s a  NEC Nijmegen csapatának kapuját védő Babos
több mint 41 ezer szavazattal lett a legjobb hálóőr. Mögötte 18 ezer
voksot kapott a következő portás.


Mit szólt a szurkolók szavazatához?
– Nagy megtiszteltetésnek érzem, mert azok az emberek voksoltak rám, akik hétről hétre hidegben, hőségben ott vannak a lelátókon.
Nem először részesült ilyen megtiszteltetésben.
– Valóban, és nagyon büszke vagyok arra, hogy a 2001–2002-es bajnokság után a szakértők a holland bajnokság második legjobb játékosának választottak. Nem is beszélve arról, hogy két évvel később azok a játékosok szavazták meg nekem a legjobb kapus posztot, akikkel egy bajnokságban szerepelek.
Az elmúlt időszakban sok dicséret érte.
– Szerencsére jól ment a védés, és talán ennek is köszönhetően klubom, 34 éves korom ellenére, 2012-ig meghosszabbította a kontraktusomat.
Már őshollandnak számít. Milyennek ítéli meg azokat a magyar játékosokat, akik jelenleg a holland bajnokságban szerepelnek?
– Mindnyájukkal elégedettek csapatukban, hiszen hétről hétre jó teljesítményt nyújtanak.
Mintha egy kicsit megfordult volna a világ Hollandiában, hiszen a három nagy csapat igencsak döcögősen teljesít a mostani szezonban.
– Tényleg így van, mert se az Ajaxnak, se a PSV-nek, se a Feyenoordnak nem megy úgy, mint ahogy azt a szurkolóik várják. Ezzel szemben a kiscsapatok vagy azok, amelyek a középtájon tanyáznak, nem egyszer törnek borsot az orruk alá, elég ránézni a tabellára. Egyébként, vasárnap, azaz ma éppen az Ajax ellen akarjuk ezt bizonyítani.
Nemrég visszatért a válogatottba is.
– Valóban, Koeman mester bizalmat szavazott nekem, és ez jó érzés.
Eddigi pályafutása során hány mérkőzésen állt a kapu előtt?
– Szinte kimondani is sok, több mint ötszáz meccsen védtem a különböző csapatokban, hiszen annak idején Sopronban kezdtem, majd az MTK-ban folytattam, ezután jöttem Hollandiába, ahol a NAC Breda együttesében játszottam, majd volt egy rövidebb kitérőm a Feyenoordnál, ahol sajnos nem úgy alakultak a dolgok, ahogy vártam, és a négyéves szerződésemből mindössze egyet töltöttem el náluk. Ezután kerültem a Nijmegenhez. Egyébként eddigi pályafutásom során 260 bajnoki
meccsen szerepeltem Hollandiában.
Mi a cél a csapat előtt?
– Hogy minimum a nyolc között végezzünk – jelenleg éppen a 8. helyen tanyázunk –, és sikerüljön bekerülni a bajnoki rájátszásba.
Több alkalommal is szembe került már magyar játékossal, többek között Dzsudzsák Balázzsal is, aki igencsak gólveszélyes.
– Hála istennek még nem talált be a kapumba. De bízom benne, hogy a világbajnoki selejtező meccseken nem engem, hanem az ellenfél kapusát szomorítja el.
34 éves. Ebben a korban nem fáradtak még az izmok?
– Persze, hogy érzi az ember a mérkőzések fáradalmait, de ahogy a mondás tartja, egy jó kapus harmincon felül érik be igazán. Nem egy poszttársam jóval idősebben is még a legjobbak között szerepel, hogy csak a holland válogatott kapusát, Van der Saart említsem, aki idősebb nálam, és mind a válogatottban, mind pedig a Manchester Unitedben kiemelkedőt tud nyújtani. Bízom benne, hogy megszolgálom majd Nijmegenben azt a bizalmat, amelyet 2012-ig szóló szerződésemmel „parafáltunk”.(fluck)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!