Koszovó végleges státusáról még dönteni kell, de csak azután, hogy
Szerbia elnyerte az EU-tagságot – jelentette ki a Beta szerb
hírügynökségnek szombaton a Koszovóval foglalkozó belgrádi minisztérium
államtitkára. Oliver Ivanovic szerint Belgrád a tárgyalások felújítását
várja. Előtte azonban el kell jutni az EU-tagságig, mert akkor Európa
nagyobb tisztelettel viseltetik majd Szerbia iránt, s az ország
pozíciói jelentősen javulnak – fogalmazott.
Nem szabad alábecsülni azt a tényt, hogy Koszovót már 54 állam elismerte, ám ezek az országok –köztük a világ néhány vezető nagyhatalma – is tudják, hogy Koszovó státusa mindaddig nem lehet végleges, amíg azt Szerbia el nem fogadja – vélekedett Ivanovic. A politikus úgy vélte, hogy Szerbia EU-tagságának nem lesz feltétele a volt déli tartomány függetlenségének elismerése. Ilyesmit eddig csak európai és amerikai politikai elemzőktől hallottam, de egyetlen befolyásos ország hivatalos képviselőjétől sem – mondta.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!