Bár Magyarország a gazdasági válság közepén van, az embereknek újabb és
újabb megszorításokat kell elszenvedniük, a Pénzügyminisztériumban (PM)
mégis van lehetőség arra, hogy Veres János miniszternek 14 milliós,
államtitkárának pedig 8 milliós autót vásároljon a tárca – mondta
Koszorús László, a Fidesz országgyűlési képviselője Budapesten.

A szaktárca azzal indokolta a cserét, hogy a két vezető autója már „erősen elhasználódott”. A Fidesz úgy gondolja, „a brutális megszorítások idején, a gazdasági válság kellős közepette luxuskiadásokkal foglalkozni, és emellett különböző megszorító intézkedésekről szónokolni, több mint pofátlanság” – jelentette ki a politikus a PM épülete előtt tartott sajtótájékoztatón. A fideszes képviselő szavaira reagálva a PM közleményében rámutatott: a tárca már nem halaszthatta tovább a miniszteri, illetve a szakállamtitkári autók cseréjét, mivel már egyik jármű sem volt alkalmas arra, hogy „biztonsággal ellássa a szükséges feladatokat”. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a „jogszabályok szigorúan meghatározzák, milyen járműveket kell beszerezni miniszteri, illetve szakállamtitkári beosztású állami vezetők számára”.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!