Wild Katalin
– Második kitüntetését kapta… A magyarországi németség legmagasabb elismerését, az Arany Érdemtűt – Ehrennadel in Goldot – vehette át minap a magyarországi német önkormányzatok napján… Gratulálunk.
– Még nem vettem át, de majd erre is sort kell keríteni! Az elmúlt hetekben tüdőgyulladással múlattam a drága időt, de nagyon-nagyon örülök neki. A laudáció szerint életművemért, a nemzetiségi oktatás, nevelés, tudományos kutatás terén végzett munkámért ítélték nekem a kitüntetést, mert hogy a kezdeményezésére jött létre az egyetemen az önálló német nemzetiségi szak. Ezt az utóbbit köszönöm kollégáimnak, mert igazi teamben dolgozunk, jó csapatot alkotunk. Valóban van külön nemzetiségi oktatás nálunk, mert akkor, amikor ’90-ben megszűnt a főiskolai képzés, elhatároztuk, hogy jó lenne szétválasztani a germanisztika terén a „sztenderd” német, mint tanult idegen nyelv és a német, mint kisebbségi nyelv, mint magyarországi nyelvjárás oktatását. Sikerült. Szükség is van rá, mert az emberek egyre inkább keresik a gyökereiket, sorra születnek a német óvodák, iskolai osztályok, csoportok, kell a jó, elkötelezett pedagógus… Az öregek még beszélik – főként a kistelepüléseken – a maguk ősi nyelvjárását, ám a fiatalokkal már inkább magyarul társalkodnak, akárcsak ők – egymás közt. De látni: a német eredetű famíliákban örömest küldik német órára, kétnyelvű iskolákba a gyermekeket. Azért ha van egy dédi, egy nagyi, a kicsiknek is könnyebb lesz kétnyelvűként megmaradni itt, Európa közepén saját hagyományainkkal, kultúránkkal, ami a magyart is gazdagítja. Jómagam ötesztendős koromig a családban csak német szót hallottam, csak a falum nyelvjárást beszéltem… A II. világháború után mi is azok közé tartoztunk – ártatlanul, mint annyi más ember –, akikre a kollektív bűnösség elve alapján kitelepítés várt: napokig ültünk a cókmókjainkkal a bólyi vasúti állomáson… Aztán maradtunk. Nagyanyámék az Ormánságban, Hegyszentmártonban leltek új otthonra, hisz házuk másé lett. Édesanyám – most 90 esztendős – sokat gondol Babarcra, szülőfalujára.
– Babarc, vagyis Bawaz… Az ön kötődésének tárgyi bizonyítéka is van: a faluról írt könyv, gyönyörű archaikus gót betűkkel áll a település neve a borítón.
– Az immár kétkötetes falumonográfiának – amelyet szülőfalunknak és őseinknek ajánlottunk –, szerkesztője és társszerzője voltam. Társaim a munkában olyan fiatal kollégák voltak, akik szintén a környékről származnak. Jó érzéssel tölt el az is, hogy sváb őseink falujának németországi és ausztriai testvérkapcsolata is van Loshausennel, illetve Hart bei Graz kistelepüléssel, az pedig még inkább, hogy támogatja a fiatalok otthonteremtését, hogy van magyar–német baráti kör, tánccsoport, kórus, ifi fúvószenekar, s persze Dorfmusikanten néven olyan „ffaalusi zenészek” kis csapata, amely öregbíti hírünket a hazában. (gündisch)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!