Balatonőszöd 2006-ban arról szólt, hogy vége a hazugságnak, a 24.
órában vagyunk, alapvető szerkezeti változásokat kell végrehajtani,
mert különben leszakadunk Európától. A miniszterelnök úr a régi
közgazdasági tételt próbálta hallgatóságával megértetni: elosztani csak
azt lehet, pontosabban csakis azt szabad, amit megtermeltünk.


Orbán Viktor még nehezebben tanul, továbbra is a hatalom megszerzésének lázában él, és a Fidesszel együtt nem akarja megérteni ezt az alapigazságot. Összevissza hazudozik továbbra is.
A Fidesz elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában a következő kijelentéseket tette: „….kapitális kormányzati hibák eredménye, hogy a költségvetés fejfájára azt lehet felírni: élt két hetet… a büdzsé úgy omlott össze, hogy a világban semmi olyan nem történt, amit ne lehetett volna előre látni.”
Nézzük meg, hogy a tények O.V.-al szemben mit mondanak. Az ipari termelés visszaesése 2008 novemberében az előző év azonos időszakához viszonyítva már egymagában is jelzi azt a drámai változást, ami a világban zajlik. A visszaesés értékei:  Észtország –17,6, Spanyolország –15,2, Lettország
–13,9, Magyarország –12,2, Szlovénia –12,0, Svédország –11,4, Franciaország –10,7, Finnosrszág –10,1 stb. Bárhogyan is nézzük, a pénzügyi válságból súlyos gazdasági krízis alakult ki. Ennek eredményeként, a stagnálás helyett zuhanás vár Európára. Ezt a 2009-es évre vonatkozó európai bizottsági jelentés is alátámasztja. Huszonhét tagországból tizennyolcban az idén csökken a nemzeti össztermék (GDP). Tizenkilencben emelkedik a költségvetésnek a GDP-hez mért aránya. Kilenc tagországban az államadósság a GDP 60%-a fölé szalad. Az eurózóna tizenhat gazdasága 2009-ben 1,9 %-al zsugorodik, az unió huszonhét tagállama pedig, 1,8%-kal (Ausztria –1,2, Magyarország –1,6, USA –1,6, Franciaország –1,8, Olaszország –2,0, Németország –2,3, Japán –2,4, Egyesült Királyág –2,8). Ezeket a változásokat semminek nevezni – még hataloméhség következtében is – nagy fokú arroganciára, az alapfokú közgazdasági ismeretek, az erkölcs és morál megengedhetetlen hiányára utalnak.
Boros Péter szerint a történelem folyamán minden erőszakos cselekmény verbális erőszakkal kezdődött. Érdemes a volt miniszterelnök úr intő szavait megfogadni, mert Kövér László makói és Orbán Viktor „Magyarország többre képes” című előadásán elhangzottak előre vetítik mindazt, amit várhatunk, ha csak a hatalomban érdekelt, az ország érdekeit semmibe vevő gyülekezetet bízzuk meg, az ország irányításával. Kövér László infantilis kijelentései: „Dominique Strauss-Kahn ugyanabból a bandából való, mint Gyurcsány Ferenc, nyugodtan szólíthatnák egymást elvtársnak” … „gazember, senkiházi, prostituált értelmiség” …” a kommunisták 1990-ig nem tudták fegyverrel elérni azt, amit a piacgazdaság és a demokrácia keretei közt majdnem elértek: hogy kinyírjanak bennünket saját hazánkban”.
Orbán Viktor „Magyarország többre képes” előadását a Hír Tv-n figyeltem. Abban bíztam, hogy most olyan nagy a baj, hogy itt nem lehet helye egyéni érdeknek és pártérdekeknek még akkor sem, ha a demokrácia nagy gyengesége, hogy az ellenzék nem érdekelt a hatalmon lévő kormány sikerében, mert most összefogás, konszenzus kell, és előáll az elnök úr egy programmal, egy elképzeléssel, de ő végig csak a hatalom megszerzése szempontjából közelített meg minden kérdést, sok sületlenséget összehordva. Ennél megdöbbentőbb csak az volt, hogy azok a neves értelmiségiek, akik eddig már letettek valamit az asztalra, akiknek nevük van a saját szakterületükön, tapsoltak mindehhez.
Dr. Spáth Tivadar, Budapes

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!