Tavaly december 26-án a délutáni órákban, családja körében tragikus
hirtelenséggel elment közülünk Balogh Zoli (1964–2008). Magára maradt
két tinédzser korú gyermeke, akiknek könnyíteni szeretnének így is igen
nehéz helyzetükön.
Balogh Zoli oly sokat segített a zenészszakmának, most rajtunk a sor, hogy megtegyük, ami tőlünk telik – írják a segélykoncert szervezői. Balogh Zoli több mint 15 évvel ezelőtt kitalálta a Különjárat c. műsort, amit szerkesztett, vezetett és a 90’-es évek elején szinte egyedüliként adott hírt az aktuális zenei élet ezen stílusáról. Nem nézte, hogy csak híres, sikeres, sportcsarnokokat megtöltő, vagy bulvárpletykát prezentáló zenekarok e riportalanyai, teret adott a tehetséges, szárnyaikat bontogató fiatal csapatoknak is. Kezdetektől fogva szervezte és vezette az Aranynyíl Gálát, amely egyik meghatározó díj lett az „élő zenét” játszó zenekarok, zenészek körében. S miközben ott volt a zenészek mellett, szervezte a programokat, készítette az interjúkat, gyártotta a videoklipeket azon zenekarok részére, akiknek esélyük sem lett volna a gyártási költségeket előteremteni, egyedül nevelte két gyermekét, ha kellett, igazi jó barátként, vagy szigorú, számon kérő apaként, kikérdezte a leckét, vacsorát főzött nekik.
Balogh Zoli két nehéz helyzetbe került tinédzser gyermeke megsegítésére Segélykoncertet tartanak (belépő: 1500 Ft) február 27-én. Este a WIGWAM ROCK KLUB-ban. A fellépők: ROCK & ROLL SWINDLE (ZORALL legénység) + SZEKERES ANDRIS (JUNKIES), BLACK-OUT, SNAKE HEART, angelZ, K3, CRY FREE, AGREGATOR, és még sokan mások…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!