Próbálta már ellazult tudattal fel idézni azt a vágyat vagy félelmet,
amit szeretne elhessenteni. Koncentráljon arra, hogy ott van, abban a
helyzetben, és valóban átéli az eseményt! Agyunk nem tud különbséget
tenni átélt és valóban megtörtént esemény között.

Amikor belehelyezkedve a történésbe már megy az átélés, akkor a legjobb egy kicsit elkalandozni,  hagyni áramlani az eseményeket a maguk sodrásában. Az intuíció is beleszólhat a megoldásba és ez az a titokzatos belső hangunk, amire gyakran nem figyelünk. Az intuíció   nem más, mint egyfajta érzékenység, érzelmi intelligencia. Erre mindenki képes, és érzékenysége fejleszthető is. Természeti népek évezredek óta alkalmazzák, a nyugati pszichológia néhány évtizede fedezte fel: a tudat megértéséhez és az én fejlesztéséhez alkalmazzák. A tudatnak három rétege van a tudat alatti, a tudatos és a tudat feletti réteg. Ezt a három réteget az ember három elkülönült énjének tekintik, melyek bizonyos kölcsönhatást fejtenek ki egymásra.
TUDAT FELLETI TUDAT, FELSŐ ÉN: kizárólag emberek sajátossága, transzcendentális kíváncsiságunk, a végtelen, örök boldogság utáni vágyakozásunk is ide tartozik. Több vallási hagyomány az egyénhez tartozó védőangyalként, szellemi vezetőként említi. Felső lény, aki egyszerre női és férfi tulajdonságokkal rendelkezik (szülői lélek), ritka intuitív pillanatokban nyilvánul meg. Ismeri a jövőt, mai szóhasználattal élve szupertudatnak is nevezhető. A felsőbb én bölcsessége mindig a javunkat szolgálja. Ez a belső hang úgy irányít bennünket, ahogy életfeladatunk megvalósításához a legelőnyösebb. Soha nem akar nekünk rosszat, gondoskodó, jó „szülő”, még akkor is, ha úgy érezzük, hogy az adott pillanatban nem éppen kedvező sorsunk fordulása.
TUDATOS TUDAT, KÖZÉPSŐ ÉN: jellemzői a logikus gondolkodás, az akaraterő, az izmok tudatos mozgatása. Fontos feladata az alsó én feletti kontroll, hogy ösztöneinket megzabolázza. Nincsenek érzelmei és emlékei, ezért szoros kapcsolatban van az alsó énnel, mert az ő segítségével jelennek meg szavak formájában a fogalmak, a gondolatok és kéréseink is.
TUDAT ALATTI TUDAT, ALSÓ ÉN: ösztönös részünk, felelős a test fizikai funkcióiért. Érzelmeink is itt jelentkeznek és tárolódnak. Nem csak a velünk született eseményeket rögzíti és tárolja, hanem az evolúció során megszerzett összes tudást is (a kollektív tudat memóriabankja). Az érzelmek által fejezi ki magát. Logikus gondolkodási képessége az állatokhoz hasonlóan minimális, a következtetésekre korlátozódik. Az életerőt levegőből, táplálékból, napenergiából nyeri. Egy részét megtartja saját funkcióinak ellátására, a többit átadja a középső és felső énnek. Ezért fontos, hogy az alsó én energiatöbblettel rendelkezzék. Mana, Qí, Prána, Pneuma: különböző nyelveken mindegyik az egyetemes életerőt jelenti. Erre az életerőre, (energiára) is szükség van vágyunk beteljesüléséhez.     A középső én a (tudatos tudat) nem képes közvetlenül kapcsolatba kerülni a felsőbb énnel, ez csak az alsóbb én közvetítésével lehetséges. A tudatos én csak a tudat alatti énen keresztül kommunikálhat a tudat felettivel. Ezért minden ima és jó kívánság a felső énre hat, de ehhez az alsó énnek fel kell töltenie életerővel és érzelmi töltéssel. Azért a száraz érzelmektől mentes kérések vagy imák nem találnak meghallgatásra. Ezért is „működik” például a meditációs közös éneklés: egyszerű énekek ismétlése azért, hogy megváltoztassuk mentális, érzelmi és szellemi minőségünket. Olyan dalokat énekelünk, amelyeknek szövegei célirányosak, egy bizonyos dologra fókuszálnak pl.: a lelki béke, a belső jólét és a boldogság megteremtésére.     Ezek az énekek felvidítanak, megnyugtatnak, biztatnak, felemelnek. A szavak és a dallam rezgése különleges, felszabadult és boldog tudatállapotot vált ki. Éppen ezért ezeket az énekeket nemcsak énekelni, hanem hallgatni is nagyon hatásos.
Ha már tudja, hogy mit szeretne elérni ebben az évben és azt is, hogy hogyan, akkor csak nyitott fülre,  és némi akaraterőre van szükség ahhoz, hogy eljöjjön. Meditációs éneklés éppen holnap lesz, január 26-án, hétfőn 19 órakor az Aranytíz Művelődési Központ színháztermében (Budapest, V., Arany János u. 10.) Hogyan zajlik a meditációs éneklés? A részvevők ráhangolódnak a belső hangjukra és a tudatalattit, a jóléttudatot megerősítő dalokat énekelnek. Megtanulhatják, hogyan tudunk hangjukkal pozitív, energetizáló hangulatot teremteni.
Az éneklés bőségmeditációval zárul, amely segítségére lesz céljai elérésében.  Akik rajtunk kívül előhívják a szférák zenéjét, igazi profik: Bagdi Bella és Fekete-Kiss Sándor.
Köveskuti Tünde

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!