Az angol futballt az „elidegenedéstől” féltők jó évtizede legfeljebb a francia és még inkább olasz idegenlégiósok beözönlésétől tarthattak a leginkább, ám talán leglidércesebb álmaikban sem ötlött fel a még rémisztőbb jövőkép a szigetországi labdarúgóklubok külföldi tulajdonba kerüléséről. Márpedig napjainkra ez a folyamat nagyon is valóságossá vált: thaiföldi és orosz, amerikai és francia, vagy éppen izlandi pénzemberek után megvetette a lábát angol földön az arab olajtőke is.
Mi több: arab pénzemberek a fejükbe vették, hogy a földkerekség legjobb-legerősebb csapatát építik ki, hasonlóan ahhoz, ahogyan azt a Real Madridnál tették, amikor a világklasszisok seregét gyűjtötték össze a spanyolok a királyi klubnál, Figót, Zidane-t, Ronaldót, Beckhamet felsorakoztatva a blancóknál. Mintha azonban csak a vételi oldalt, a beszerzéseket tartanák szem előtt, a madridiak kudarcára közben nem figyelve… A „galaktikusok”’ – az amúgy persze csillagászati összegbe kerülő világsztárok – felhalmozása, a nagy nevek madridi kollekcióba gyűjtése tudniillik kiugró nemzetközi eredményt nem hozott, csakhogy a Manchester Citynél még az „eredeti sztárfelhalmozásnak” a legelején járnak. Pontosabban még ott sem…
Mert ugyan Robinho tavalyi leigazolása – éppen a Real Madridtól – már egy nagy ívű, de ismételjük: a spanyol királyi gárda históriájából már ismert terv megvalósulásának első lépéseként volt értékelhető (a villámléptű, igazi cselgép brazilért 38 és fél millió eurót, átszámítva úgy 9 milliárd forintot adtak az arabok), de a folytatásban már akadtak botladozások, mi több: egy igazi hasra esés is. Mert jelentős csapaterősítésnek a magunk részéről nem tekintenénk, inkább csak pénzkidobásnak értékeljük a walesi Craig Bellamy (csaknem 16 millió euróba került), a holland Nigel de Jong (20 millió), s a gyenge nyitánynak tekinthető, szó szerint is kezdő lépést: az angol Wayne Bridge (10 millió) áthozatalát a Chelsea-től. Az eddigi toronymagasan leghatalmasabb fogás, az aranylabdás és „örökös” brazil válogatott Kaká megkaparintása azonban nem jött össze… Kétségtelen, ha sikerült volna átcsábítani Manchesterbe az AC Milan ászát, az új City legfontosabb alapkövét rakták volna le, a Robinho–Kaká duóval már lehetett volna valamit felmutatni a világnak az arab tőke angliai futballbefektetési hullámának első nagy „csapásáról”.
De kik ezek az arabok, mit lehet tudni a Man Cityt tavaly nyár óta tulajdonló Abu Dhabi United Groupról (ADUG), amely még a 130 – más források szerint 150 – millió eurót sem sajnálta volna az ügyletért, minden idő legnagyobb foci-tranzakciójának végrehajtásakor, amelyben Kakának csak az aláírásáért 20 milliót ígértek, egy évi bére pedig megközelítette volna a 18 millió eurót? (Csak miheztartás végett: a korábbi csúcstartó, azaz a rekordlista élén megmaradó francia Zinedine Zidane annak idején, amikor a Real Madridhoz igazolt, nagyjából fele annyiba, 74 millió euróba került, a brazil karmester jelenlegi milánói fizetésére, ami 9-10 millió euró körül van, jócskán ráígértek, megduplázták volna az arabok.)
Leszögezendő: ha valaki holmi pénzmosási kísérletre gondol, az bizony nagyot téved, tudniillik színtiszta üzleti vállalkozásról van szó, a közel-keleti olajból alaposan meggazdagodott csoport angliai tőke-befektetéséről. Szemben a gazdasági világválság következtében vagyona mintegy negyedét, úgy 4 milliárd eurót elveszítő orosz Roman Abramoviccsal, a Chelsea tulajdonosával, az Abu Dhabiból – újabb keletűen Abu Dzabiból – való MC-urak szinte korlátlan mennyiségű anyagiakkal bírnak, a fekete arany révén irgalmatlanul meggazdagodtak, rá-adásul a becsült kőolajtartalékai a kis országnak a „végtelenhez” közelítenek: a még kibányászatlan mennyiség értékét 1 trillió amerikai dollárra becsülik, vagyis csak egy 19 nullával leírható számmal jellemezhető… A csoport, az ADUG első embere, Manszúr bin Zajed Al Nahjan sejk pedig az Abu Dzabiban, az Egyesült Arab Emírségek fővárosában uralkodó királyi család sarja, az elnök Kalifa bin Zajed Al Nahjan öccse, aki az arab multimilliárdosok „erőrangsorában” a 16. helyet foglalja el. Amellett, hogy övé a Manchester City klubrészvényeinek többsége, hazájában miniszteri rangot visel, az emirátusok lóversenyzési hivatalának vezetője, az egyik nagy nemzetközi olajipari befektetési társaság, az IPIC első embere, s ha ez nem lenne elég, még bankelnök is. Tehát: elvben bárkit képes megvásárolni – ha az hagyja magát. Kaká nem hagyta, a „milanisták” hűségnyilatkozatai, a mellette való kiállás, benne a miniszterelnök, klubtulajdonos Silvio Berlusconié, hatásosnak bizonyultak, a brazil futballcsillag maradt. Ám ne gondoljuk, hogy az arab tulajdonosok elszontyolodtak a visszautasítástól, éppenhogy már újabb beszerzésen töprengenek, sőt az angol, mindenekelőtt a manchesteri média tudni véli, hogy Manszúr sejk máris kivetette hálóját a futballvilág olyan, szintén kiemelkedő alakjaira, mint amilyen az FC Barcelonában játszó francia támadó, Thierry Henry vagy a „szomszédban”, a londoni Chelsea-nél légióskodó elefántcsontparti kiválóság, Didier Drogba. A City új urai előbb-utóbb meglelik az(oka)t a futballistá(ka)t, aki(k) a hűségnél esetleg előbbre valónak ítéli(k) a pénzt. Abból pedig Manszúr sejkéknél van bőségesen. Szóval nem kérdéses: ha lassan is, de épül a nemzetközi futballvilág új Szupercityje Manchesterben. Ha akadozva is, de azért alapvetően mégiscsak olajozottan…
(Jamzon)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!