Kercaszomor, a 260 lelket számláló őrségi kistelepülés Vas és Zala
megye határán fekszik, alig kilométernyire a szlovén határtól.
Mint a polgármester, Kapornaky Sándor tegnap a VH-nak elmondta: ez utóbbi volt a szerencséjük. Merthogy Szlovéniából kaptak kölcsön aggregátokat áramfejlesztéshez, illetve ott tudtak venni is, mert a közeli műszaki boltokban a gépek szinte percek alatt elfogytak az áramszolgáltatás megszűnte után… A polgárőrök, az önkormányzati dolgozók hordták körbe a berendezéseket. A falu egyike volt azon hó és jég sújtotta 120 településnek, ahol több mint ötvenezer ember maradt az E.-ON szolgáltató területén áram nélkül. A polgármesterék – két kicsi lánnyal – még jól jártak, hisz’ megvan még a házban az öreg cserépkályha! Ám ahol központi fűtés volt, ott leállt a keringető, elkezdtek leolvadni a hűtők, nem tudtak sütni-főzni, világítani,nem működött a hírközlés, a net, a rádió-tévé sem… Hogy a kár ténylegesen mennyi, még nem tudják, most mérik fel. Pénteken délután „jött vissza” az áram – három nap után! A polgármester szerint az E.-ON „túl jó, túl erős pozícióban” van, így lazán vette a karbantartást, elodázta a szükséges fejlesztést. Bezzeg, ha ők nem fizetnék a közüzemi díjat! Állítólag a Vas és Zala megyeiek – élen a közgyűlésekkel – kártérítést fontolgatnak. Bár az „erős” cég azt állítja: „csak” az idő, dehogy ők tehetnek róla!
(gm)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!