Mintegy másfél ezer ember tüntetett szombaton Prágában a tervezett
amerikai radarállomás csehországi telepítése ellen, az ellenzéki Cseh-
és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM) felhívására.

„Rendkívül súlyos döntésről van szó, ezért azt követeljük, hogy a kormány írjon ki népszavazást, s a parlament pedig csak a népszavazás eredményének ismeretében foglalkozhasson a kérdéssel” – jelentette ki Vojtech Filip, a párt elnöke. A cseh képviselőház várhatóan kedden dönt arról, hogy napirendre tűzi-e a radarállomás kérdését. „Álláspontunk egyértelmű: erről most nem szabad tárgyalni” – szögezte le Filip, aki egyben a képviselőház alelnöke is. A nagygyűlés után a tüntetők az amerikai nagykövetség épülete elé vonultak, ahol Barack Obama amerikai elnöknek címzett tiltakozó levelet adtak át a diplomatáknak. A legutóbbi felmérés szerint a megkérdezettek mintegy kétharmada utasította el a radart, míg nagyjából 25 százalék támogatja a telepítést.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!