Valaki azt kérdezte tőlem, miért szar minden. Nem egy árnyalt kérdés,
lehetett volna sokáig játszogatni azzal, hogy pontosítást kérek vagy
azzal túráztatom, hogy lásson rá a jó dolgokra, lásd az én bulvárdrámám
is megfogalmazható úgy, hogy ezervalahányszáz napja nem feküdt le velem
senki, de úgy is, hogy előtte viszont igen, amely csodára még senki sem
fókuszált.
Szóval, hogy miért egyre rosz-
szabb minden... biztosan hülye vagyok, de én nem szoktam mindent a pénzre visszavezetni. Éltem már minimálbérből évekig, sokkal boldogabban, mint most. Viszont voltam kreatív igazgató is, két hónapig, míg meg nem jött az amerikai válságmenedzser, aki azt mondta, minden magyar hülye s mellesleg büdös is (tényleg ezt mondta), majd orbitális bukást csinált, elment és azóta máshol válságmenedzser ránk hivatkozva, hogy itt is milyen ügyes volt. Egész sor olyan jelenséget látok, amelyet nem tudok megmagyarázni, de amelyeknek együttesen az a hatása, hogy „szar minden”, ahogy ismerősöm szavakba öntötte érzéseit. Vacakká teszi a napot, ha lecsorgunk a fontos dolgokról és átirányítjuk vagy hagyjuk átirányítani figyelmünket a lényegtelenekre. Biztosan nem emeli a nap fényét az sem, ha egyre inkább a nagy pofa válik értékké, lásd azt a kereskedőknél hódító szemléleletet, hogy összerakni mindenki tudja, de eladni... ahhoz művészet kell. Akik ezt harsogják, azok rendszerint el sem adják, csak megszerezték már annak képességét, hogy az új bukásokat automatikusan az új szembejövők nyakába varrják. Az is lefelé húz mindenkit – gondolom –, ha egymásról is azt tételezzük fel, amiben magunk szenvedünk s ezzel egymásnál is legyártjuk a tüneteket – egy közismert és közismerten vacakot gyártó zenész ismerősömet egyszer megkérdeztem, miért nem vesz fel zenélni tudó embereket és miért nem játszatja fel velük azt a négy akkordot, amiből az életműve áll. Azt mondta, azért, mert így is megveszik a lemezét. Érdeklődtem, hogy szerinte elveszítene akár egy fogyasztót is, ha tudna zongorázni a billentyűse, mert költségben csak néhány tízezer forint többletet jelentene egy éhező zenész felvétele, de ezt már nem tudta követni. Mintha mindenki lemondott volna mindenkiről. Mintha az, hogy Győzike az egyetlen biztonságos társasági társalgási téma, amelyről tényleg mindenkinek van pár mondata, még ha elítélő is, Győzike hibája lenne. Mintha nem mindenki, de tényleg mindenki az elbutulás felé irányítana a szekér rúdját, mert jelenleg az tűnik kényelmesnek. Egyszer megkérdeztem dr. Hargitay András állatorvost, hogy igaz-e az elmélet, mely szerint a ló okosabb, mint a kutya. Roppant módon röhögött, mondta, hogy a kutyafélék, macskafélék s még sok állat vadászik, a ló speciel nem. „A fű nem fut el” – így írta le a növényevőség jellemző bambaságát. S mintha mi is rászokóban lennénk az egyszerűen megszerezhető táplálékokra. Csak az lesz vicces pillanat, amikor nyerget tesznek ránk.
Jáksó László
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!