Még szinte véget sem ért a budapesti Nabucco-csúcs, az Európai
Bizottság már szerdán hivatalos javaslatot tett: az EU a
gazdaságélénkítési program keretében adjon 250 millió euró támogatást a
Nabucco gázvezeték építésének előkészítéséhez Ausztriának, Bulgáriának,
Magyarországnak, Németországnak és Romániának. A döntés hátteréről is
beszélt lapunknak Fazakas Szabolcs szocialista EP-képviselő, az Európai
Parlament elnökségi tagja, az EU költségvetési és
költségvetés-ellenőrzési bizottságának főtagja.


Kérdésünkre – hogyhogy ilyen gyorsan szavaztak, döntöttek a negyedmilliárd euróról? – Fazakas Szabolcs elmondta: ez a szokatlanul sietős tempó is jelzi: változik az unió. És azt is: hazánk sikereket ért el mind a budapesti Nabucco-csúccsal, mind az uniós lobbimunkával. Elég arra gondolnunk, hogy fél éve, amikor a EU idei költségvetéséről szavaztunk, akkor az Európai Parlamentben alig tudtunk egy ötmillió eurós szimbolikus támogatáshoz többséget kapni, mert a szerencsésebb helyzetben lévő nyugati tagországok még nem igazán látták be a Nabucco európai jelentőségét és energiastratégiai fontosságát. Most két tényező is közrejátszott álláspontjuk megváltoztatásában. Az egyik az orosz–ukrán gázvita ismétlődése, ami megmutatta immár egész Európának, hogy ennek a térségnek szüksége van alternatív gázforrásra és alternatív szállítási útvonalra. A másik az egész Európában elhatalmasodó gazdasági válság, ami sürgeti: az unió gazdasági téren közös projektekkel, központilag támogatott beruházásokkal segítse tagjait, hogy azok kivédhessék a krízis hatásait. Ezek egyike a Nabucco is. Kedden, amikor az unió energetikai biztosának kabinetfőnökével beszéltem, ő a Nabucco-csúcs 250 millió eurós beruházási előfeltételének első hírére úgy reagált: „ugye, tudják, hogy az EU költségvetésében erre nincs keret?”. Amire azt feleltem: ám most rendkívüli a helyzet, rendkívüli időket élünk, és más megoldásokat kell keresnünk. Másnap az Európai Bizottság már döntött is a negyedmilliárd euróról, mert belátta a projekt európai jelentőségét és azt, hogy közös európai forrásból kell megelőlegezni az előkészítését.
Ám Fazakas Szabolcs szerint ez az összeg valóban csak arra elég, hogy a Nabuccót európai pénzből lehessen megtervezni és előkészíteni. Mivel egy sor kérdőjel van még a gáz forrásával és a szállítási útvonallal kapcsolatban is, nem lehet ezeket a feladatokat  kizárólag piaci alapon, a beruházásban részt vevő cégekre bízni. Az egész Nabucco-projekt egyébként a mai számítások szerint 8-10 milliárd euróba fog kerülni. Ezért jeleztük: a későbbiekben is szükség lesz arra, hogy az Európai Beruházási Bankon keresztül a projekt negyedét, mintegy 3 milliárdot európai forrásból fedezzünk.
Arról, hogy vannak-e más közös tervek is a válság leküzdésére az unió asztalán, az EP- képviselő így beszélt: – Az Európai Unióban mindannyian tudjuk, hogy ez a válság csak együttműködéssel, összefogással oldható meg. De miután az uniós költségvetés, amely a tagországok GDP-jének csak 1 százalékát teszi ki, már előre lekötött – ami nekünk fontos, mert ebből csak hazánknak 2013-ig 22,6 milliárd euró jut –, nem maradt más hátra, mint hogy megpróbál az EU koordinátor szerepet betölteni. Össze kívánja hangolni az egyes tagországok programjait, megelőzendő a nemzeti önzések káros hatását, és ösztönözni szeretné a tagállamokat, hogy mielőbb tegyék meg a válságot enyhítő lépéseket. Az EU tavaly decemberben szavazott meg egy 200 milliárd eurós programot, amiből 30 milliárd  a közösségi forrásokból ered. Ebből a 30 milliárdból 25-öt az Európai Beruházási Banknak adott garancián keresztül szeretnénk a kis- és középvállalatokhoz a versenyképességük növelésére eljuttatni. A közös kohéziós és regionális alapokkal a gyengébben fejlett országok és térségek felzárkózását segítjük. Emellett elfogadtunk egy 5 milliárd eurós külön keretet, részint a válság kezelésére, enyhítésére, főleg energetikai és informatikai – szélessávú internet – infrastruktúra kiépítésére. is.
vgp

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!