Oszd meg és uralkodj!

Egyik tipikus, modern továbbélése a gazdasági közélet területén tapasztalható, mindenek feletti istenség, a pályázati „nyereményjáték”. Lényege: ÉN majd megmondom, milyen célra ADOK pénzt, ti írjatok róla pályázatot és tegyétek hozzá a pénzeteket, és ÉN majd megmondom, kinek ADOK.
Nem vetem el a pályáztatást, mint létező elosztási formát, csak a mai gyakorlatát. Olyan országos érdekeltségű, vagy nagyobb helyi fejlesztési célok érdekében meghirdetett pályázatok, mint például a gyógyfürdőturizmus fejlesztése, vagy egy Balaton-part-régió fejlesztésére történő pályáztatás, a helyi elképzelések felvázolásának igényével, a régió hozzáadott értékeivel – normális dolog. Ebből szakemberek bevonásával válasszák ki a támogatásra legjobban megfelelőket, és azokat koncentrált erővel támogassák – ez rendben van. De nem húsz kilométerenként egy fürdőváros! Ennyi reumás nyugati nincs! Ha a pályázatok az ésszerűség és a szakmai szempontok alapján bírálódnának el, és oda koncentrálna az állam a támogatásokkal, arra lehetne mondani, hogy ez normális dolog: használjuk, ki adottságainkat, kincsünket, építsünk rá. De így?! Aki fúr egy kutat az egész megye alatt meglévő termálmezőbe, az mind fürdőváros akar lenni! Ez már abszurd!
Az, hogy a községeknek pályázni kell azért, mert szeretnének 500 méter járdát megépíteni, vagy mert lyukas az iskola teteje, már nem normális dolog. Miért tudná jobban egy miniszteriális nagyember, hogy melyik településnek mi a fontosabb.   
Egy másik kificamodott formula (és még újsághírt is mernek belőle csinálni esetenként): X. Y. község, egyesület, stb. 30-50-100 ezer forintot „nyert” egy „pályázaton”. A „pályázat” megírásához szükséges előkészületek, idő, bér, posta és egyéb költség, az „elbírálók” fizetése, a „bírálat” előkészítése – és szemben a 30-50-100 ezer forintos „nyeremény”.       
Ilyen és hasonló „játékok” ferdítik el az emberi jellemet, teremtik meg a kiskirályságokat. Egyik oldalon elhiteti: ÉN vagyok a legokosabb, leghatalmasabb, a másik oldalon: ha nyert,  élteti-isteníti az adakozót, ha nem nyert, felmenti a kérőjét (nem nyertünk, ezért nincs). Ugyanakkor a főokos meghirdető által kitalált dologra kell pályázni, mert csak arra a célra ad – hiába a lyukas tető lenne a fontosabb. Olyanról már ne is beszéljünk, (közismert újságtéma volt) amikor a főokos 100 milliót akart adni sportcsarnokra, akkora településen, ahol talán egy fél futballcsapatra való fiatal sincs, és hozzáadható érték sincs.
Muszáj ennek még mindig így lennie?
Bodzai Jenő, Nagyatád

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!