Alkotmánybíróságunk – az erős látszat szerint – komoly értelmezési
zavarokkal küszködik, a magyar nyelv is bonyolultnak tűnik számára. Ha
csak a 300 forintos vizitdíj ürügyén mondom ezt, már meggyőző lehetek,
hiszen – ki tudja miért – nem úgy vélték, hogy az a 30-40 milliárd,
amit amúgy terveztek a költségvetésben, az nem a költségvetés része.
Hiába na, a heti ülés sem heti volt, hanem háromheti, s ezt sem
kifogásolta a magas testület, hanem jóváhagyta.


Hanem most megint nagyon érdekeset mondottak volt. Arra gondoltam ennek olvasásakor, szétszaggatom magamon az inget. Ám óvatos duhaj vagyok,  elolvastattam (mindjárt jön a mondat) egy, majd még egy magyartanárral, s kérve kértem őket, mondják meg nekem, mit jelent ez a mondatocska: „a jogalkotó (az Országgyűlés) a hatályba lépést megelőzően létrejött jogviszonyban idézett elő változást” – indokolta a taláros ki- és bevonulgató testület, amivel elutasította azt a törvény(módosítás)t, amelynek  értelmében egy (1) év után a parkolótársaságok nem követelhetik az autósokra kirótt (Mikulás-csomag) büntetést. Magyarul, ha eltelik 2-3-4-5 év, ha az autó közben háromszor gazdát cserél, ha már nincs is forgalomban, a parkolótársaság akkor is beszedheti, de legalább követelheti az esetleg elmaradt, ki nem fizetett büntetést.
Mi az én bajom ezzel? Az indokolás mélymagyar sületlenség, azt jelenti, hogy e naptól kezdve semmiféle törvényt nem lehet módosítani, hiszen, tetszik vagy sem, minden törvény kivétel nélkül valamilyen jogviszony létrejöttének jogi eszköze, s ha azt módosítják – az Mocorog bennem a kisördög... Amikor a bankok javára kellett egy jogviszonyt (hitelszerződések tömegét) megváltoztatni, s a 3 százalékos kamatú  építési hitelek kamatait (már persze a bankok) a csillagos égig emelték a korábbiakhoz ké-pest, aminek következményeként sok százezer ember irtózatosan rosszul járt, akkor nem egy hatályban lévő jogviszonyban állt be a változás? Milyen érdekes, akkor is az AB döntése alapján! Akkor nem számított a  létrejött korábbi jogviszony? S az sem, hogy az megváltozott?
Természetesen tudom, hogy bennem van a hiba, s nekem ezt egy jogász úgy elmagyarázza, hogy csak úgy reccsen, de mit szóljanak a magyartanárok, akik tudnak magyarul, sőt, értik is saját anyanyelvüket?!
Parraghy Zoltán, Mezőtúr

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!