A napokban olvastam Herman Göring életrajzát. Íme néhány mondat azokból
a beszédekből, amiket a hatalomátvétel előtt a hitleri birodalom
majdani második embere a Reichstagban, a különböző üléseken mondott.
Olyan kormány, amely belföldön, külföldön és a politikai gazdaságban csatát vesztett, többé nem kérhet bizalmat, mennie kell, hogy Németország élhessen. Úgy gondolom, hogy önök szakmaként űzik a hazaárulást. Hitlerből sok minden lehet, de „valami” soha, mert bármit is tartogat számára a sors, természetesen a legmagasabb pozíció illeti meg. A liberális rendszer nagy hibája abban állt (ezt már a hatalomátvétel után mondta), hogy azt képzelte: a nép magát akarja kormányozni, önmaga akar vezetni. Az NSDAP (a náci párt) kiválóan tudott küzdeni a parlamentáris rendszer határain belül, de Adolf Hitler számára lehetetlen lett volna demokratikus, parlamenti úton kormányozni.
Nagy szellemek olykor találkoznak. Navra-csics Tibortól naponta halljuk a követelést: mondjon le a kormány, előrehozott választásokra van szükség. Ezt Navracsicstól halljuk, mert a Fidesz első embere a közlést pártjának gyakorlatilag második emberére bízza. A Fidesz-barát sajtó sorozatosan hazaárulózza a kormánypártot, és kiemelten a miniszterelnököt. Orbán Viktor pedig már korábban kijelentette, hogy kevesebbet, mint rendszerváltást, de többet, mint kormányváltozást akar. Vagyis az országvezetésnek 19 éve fennálló, az alkotmányban lefektetett módja nem felel meg neki.
A világon most mindenütt zajló globális válságot át- és túlélni kell. De nem mindegy, miképpen. A huszadik század története bizonyítja, hogy az erőszakos, hol balról, hol jobbról kezdeményezett – egymással nagyon rokon – „megoldások” nem alkalmasak a válság felszámolására. Azok érdemlik a jelzőket, amikkel ellenfeleiket illetik, akik ezt nem ismerik fel.
Dr. Del Medico Imre, Budapest
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!