Mindennap együtt van Répássy meg Fodor, de nem beszélnek egymással,
hanem üzengetnek. Most például azt üzente Répássy az SZDSZ elnökének,
hogy Bibó István azt mondta, hogy „a demokrata nem fél, különösen nem a
választásoktól”. Örülök, hogy Répássy Bibó Istvánra hivatkozik, de
szeretném Répássynak leírni Grover Cleveland, a 22. amerikai elnök
szavait, amiket 1885-ben mondott: „a demokrácia nem gyerekeknek való,
mert ez egy fontos kulcs minden ember szívéhez, akik értik és értékelik
a szabadságot”.
Répássy – tartva az ügyeletes sajtótájékoztatóját – már betegesen beszél Gyurcsányról, a kormányról, a választásokról. Őszintén szólva, fogalma sincs arról, hogy nem csak hazánkban ilyen a gazdasági helyzet, hanem Angliától kezdve Spanyolországig mindenütt. Répássy mindig úgy szól hozzánk, mint a kis gyerekekhez, akik csak most tanulnak járni. Ebben a gazdasági helyzetben összefogásra, együttműködésre, nem pedig lenini útmutatásokra van szükség. Ezt a korszakot már megéltük, és a nagyszülei mesélhetnek erről.
Szerintem, kedves Répássy úr, az a nagy baj, hogy önök csak beszélnek, hazudnak, de konkrétan még semmit sem ígértek, amiért majd felelősségre lehetne vonni önöket, mert a Fidesznek semmiféle programja nincs, csak a hatalomvágy. Sunyi az egész, mert azt a benyomást szeretnék kelteni, hogy Gyurcsány ezekben az években nem tett semmit, és így a „népmegmentő” Fidesz, ha hatalomra kerül, négy évig nem fog mást tenni, mint azt mondani: emiatt nem számítsunk semmi jóra. Aztán szépen cseppentik a „feketelevest” balnak, jobbnak egyaránt. Sajnos Répássy a mai napig nem fogta fel, hogy ha nyernek és nem teljesítik hatalmas ígéreteiket, akkor ebben az országban igen nagy baj lesz. És ebben az esetben, Répássy kedves, nem a balosok fognak a Fidesznek esni, hanem a szélsőjobb bandák gárdástul, őrseregestül, mindenestül. Ezen kellene a Fidesznek meg a királyoknak elgondolkozni. Még nincs késő.
Szilvássyné Jakubovics Katalin, Budapest
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!