Libanap

Manapság a nép bölcsességének akkora a keletje, hogy a magyar képviseletei demokrácia legnagyobb politikai erői bíznának rá olyan döntéseket, amelyek nemcsak a jövő évről, hanem minimum a jövő évtizedünkről szólnak, úgyhogy nem mehetünk el szótlanul egy ilyen nap mellett. Azt most tegyük zárójelbe, hogy az istenadta nép, a maga végtelen bölcsességében sem fogta föl teljesen, hogy a készülő népszavazási bábjátékban ő csak a bábuk szerepét kapja. Más szóval a nagy népi hurrá vagy a nagy népi abzug az ég világon semmit nem dönt el, úgyis az lesz, amit a paraván mögött az erősebbik bábmozgató akar.
Mindazonáltal csodálkozom, hogy az ellenzék részéről még senki sem nyújtott be népszavazási kérdést Márton-nappal kapcsolatban. A kérdés pedig egyszerű és demokratikus lenne: „Akarja-e ön, hogy Márton napján az állam mindenki számára biztosítson egy sült libacombot?”
Nincs kétség, hogy a felelet elsöprő erejű „igen”, tekintet nélkül a költségvetési és logisztikai vonzatokra. Azok, akik most egy egész egészségügyi reform, vagy a tandíj-rendszer bonyolult kérdésében is tájékozottnak, következésképp döntés- és szavazóképesnek érzik magukat, azonnal átlátnák, hogy tízmillió libacombbal (mínusz csecsszopók és haldoklók) egy egész évre letudhatnák az éhezők gondját. Ha a Márton-napi libaevés elmaradása egyéves nélkülözést okoz, akkor józan paraszti ésszel belátható, hogy a fordítottja is igaz, aki nem hiszi, az a népnyúzó bankárkormány lakája, és nyilván mindennap két pofára tömi magát.
A kérdés, Szent Márton révén, a keresztény egyházak és a KDNP támogatását is élvezné, ami fontos. Papi segédlet nélkül itt lassan nemhogy egy fekete ruhás önvédelmi gárdát, de egy focipályát, egy fagylaltozót sem lehet fölavatni. Nem véletlen, hogy a KDNP mai másik témánk, a vasárnap szentsége mellett is zászlót bontott, hiszen, ha ezen a napon Isten is megpihent, akkor ugyanez kijár a kereskedelmi dolgozóknak. Hogy a vasárnap történetesen egy régi és közkedvelt kereskedelmi eseményről, a „vásárnapról” kapta a nevét, csöppet sem érdekli az általános pihenőnapért vívott harc szervezőit, a KDNP-n kívül a Munkástanácsok Országos Szövetségét és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetét. Őket amúgy sem a falusi búcsúk zavarják, hanem a plazák, bevásárlóközpontok, amelyek, Lezsák Sándor szép szavaival, úgy vesznek körbe minket, akár hajdan a szovjet tankok. Fenyegetően, sőt támadólag.
A vasárnapi zárva tartásról is meg lehetne szavaztatni a népet, ám az eredmény az aktív hívők körében is kétséges. Nem mintha a kereskedelmi dolgozókat nem illetné meg a pihenőnap, viszont szép számmal akadnak, akik pluszpénzért szívesen föláldozzák a vasárnapjukat. A munkástanácsoknak és a szakszervezetnek éppen az lenne egyik feladatuk, hogy éberen őrködjenek a pluszpénzek kifizetése fölött, illetve megvédjék azokat, akiket a multik elbocsátással fenyegetnek, ha nem dolgoznak hét napot.
A nép többi része meg, lássuk be, szeret plazázni. Főképp vasárnap. A városok népének ez a búcsú, a szórakozás, az egész napos családi program. Akinek pénze van, ilyenkor költheti, akinek nincs, ilyenkor bámészkodhat, szőhet terveket, álmokat. Új ruháról, hi-fi-toronyról, libacombról.
Nem egy öröm, de így van.

 

R. Székely Julianna 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!