Győző megrángatott egy újságírót. Semmi különös, nem is akarom ide is a
zsebemben becsempészni a bulvárt, csak én mondjuk nem gondolom, hogy a
világnak ez a része valami egészen más dolog lenne, mint amit akár
biológiai kutatóintézet boardjában tanácskozó emberek észlelnek maguk
körül.

Karikatúraszerűbb, durvább, határozottabb vonallal megrajzolt képek ezek, de ugyanannak a világnak képei, mint a naplementések vagy a szivarszobában olvasgatósak. Szóval Győző ideges lett, mert egy sajtós partin egy szőke lány azzal provokálta őt, hogy megérkezésekor pezsgős poharat nyújtott át neki. Érdeklődve figyeltem, hogy lesz ebből casus belli. Harminc perc kellett a művésznek, hogy rájöjjön: az volt a baj, hogy a lány már biztosan beleivott s ez az aktus, a pohárátnyújtás amúgy bakteriális szempontból volt aggályos. Értem. Én csak úgy figyelem a világot s nem hiszem, hogy egyedül Győző hülye, sőt. Ezért érdekes, hogy egy gyorsaságot, ravaszságot igénylő iparágban némileg esetlenül mozgó, egyébként bizonyosan jólelkű, kedves fiú miben hogy dönt. Ja, ha nem mondtam volna, én kedvelem Győzőt. Mindannyiunk koszát látom csak rajta, kicsit mintha túlságosan is szedné a szöszt, ahogy anyám mondta mindig a plüsskabátomra. Szóval a szőke újságírólány pezsgőspohár-átnyújtás bűncselekményét követte el, egyértelmű megfertőzési intencióval, majd ezért a jogosan felháborodott rapper egy másik, az előzőtől abszolúte eltérő leányt, aki azzal a szintén aljasnak minősíthető húzással közeledett hozzá, hogy tegyük érdekessé az interjút, amely még el sem kezdődött, játsszuk azt, hogy szimpatikusak vagyunk egymásnak, szóval ezt a valóban dühítő stílusú leányt a rapper effektíve végigrángatta a termen és erőszakosan csókolgatni próbálgatta. Kiborult, na. Azt azért épeszű ember tudja, hogy szóban nem követhet el olyat egy lány még privátban sem, hogy azért fizikai agresszió lehessen a válasz, de egy nyilvános sajtós bulvárpartin aztán egy újságíró különösen nem kérdezhet olyat, amitől őt lökdösni muszáj. Tudom, hogy tudják. Csak azért írtam le, mert ha azzal szeretnék nyugtatgatni magukat, hogy ebben az országban csak Győző ilyen fékevesztett módon bolond, hogy egyébként nem vagyunk mind ilyen elszabadult locsolócsövek a magunk kertjében, akkor ne tegyék. Itt mindenki hülye. Tényleg.

Jáksó László

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!