Pierce Brosnan készen áll a nehéz drámai szerepekre

l Mondhatjuk, hogy már egy jó ideje a mostani volt a legnagyobb kihívást jelentő szerepe? Nyilván a Mamma Mia! is kihívás volt, de most inkább arra gondolok, amikor egy szereplő bőrébe bújva olyan területet kell bejárnia, ahol még azelőtt nem járt.
− Nos, nem játszottam ilyen érzelmes szerepet egészen fiatal színész korom óta. Eltértem ettől a szereptípustól és egy könnyebb utat választottam. Nem is nagyon kaptam ez idáig ilyen ajánlatot. Ezért olyan nagyszerű dolog, ha saját produkciós cége van az embernek, mert olyan filmeket is elvállalhat, mint a Matador vagy az Evelyn. Apaként elegendő élettapasztalattal rendelkezem egy apa megformálásához, és nekem is volt már részem gyászban.
l Szerettem volna erről is kérdezni. Nehéz időket élt meg.
− Mindnyájan élünk meg nehéz időket.
l Felhasználta a személyes tapasztalatát a gyász kifejezésében?
− Igen, támaszkodtam a saját életemben megtapasztalt fájdalomra. Van elég fájdalom idebent, amiből építkezhetek. Ez a forgatókönyvben és a szereposztásnál is fontos volt. Elkezdtem gondolkodni a színészeken, és felhívtam Susan Sarandont, majd üzenetet hagytam a rögzítőjén: „imádom ezt a filmet, és ha a fene fenét eszik, akkor is meg fogom csinálni. Nem tudom, hogy mit csinálsz a nyáron, de akár el is vállalhatnád ezt a szerepet, miért is ne?!” Másnap visszahívott és azt mondta, megfogtam a „miért is ne?” érvvel. Így tehát már Susan is – aki annyira tehetséges és bátor – része volt a csapatnak. Aztán elkezdtük keresni a többi szereplőt. Amikor nagy színészekkel dolgozol, rengeteget kapsz tőlük vissza. Erre fel kell készülni érzelmileg. Ironikus módon az első jelenet, amit felvettünk az első forgatási napon, a legelső jelentem az volt, amikor a gyermekem kórházi ágya mellett összeomlottam. Ez volt az első jelenet, és sehogy nem lehetett megkerülni. Kérleltem a többieket, hogy ne csinálják már ezt velem, nem eveztem ezeken a vizeken már nagyon rég óta. De nem volt mit tenni. A film költségvetése és az időkeret sem engedte, hogy máskor, más helyen forgassuk le a jelenetet. Csak aznapra kaptuk meg a kórházat.
l Mit csinált a forgatás ideje alatt a nap végén? Alig várta, hogy találkozhasson a családjával?
− Szerintem az ilyen munkát a legjobb egyedül végezni, ezért szándékosan távol voltam a családtól. Néha jobb egyedül. Az ilyen műfajnál sokkal hatékonyabb.
l Sokat elmélkedett a szerepen?
− Igen, magányomban sokat elmélkedtem. A forgatás New Yorkban volt, amit nagyon szeretek, mert így lehetőségem volt hosszú sétákat tenni a parkban, egymagamban, elmélkedni a filmről és átérezni a szerepet.
l Ön szerint a film a gyógyulásról is szól a gyász mellett?
− Szerintem a film egy tanulmány a gyászról, de mindenképpen szól az újjászületésről, a gyógyulásról. A film őszintén mesél a gyászról. Például a limuzinos jelenet, amikor a baleset történik, igen nagy hatással van a nézőkre. Attól kezdve együtt éreznek a családdal, az anyával, az apával, a fiúval, és átérzik a gyászukat.
l Amikor a kamera közelről veszi, az ember úgy érzi, hogy mindent, minden érzést le lehet olvasni az arcáról. Színészként milyen nehéz hang nélkül játszani?
− Remélhetőleg az embernek van egy belső élete, van valami odabent. Jelen van a darabban, de erről nem igazán tudok beszélni.
l Nehéz folyamat? Tudatosan készül rá, vagy ösztönösen alakítja?
− Nálam teljes mértékben ösztönösen történik az ilyesmi, és nem vagyok jó abban, hogy szavakba öntsem. A forgatás előtt egy hétig próbáltunk. Susan igazán szókimondó, és bármilyen témáról tud beszélni. Én azonban sokkal csendesebb típus vagyok, és nehezen fejezem ki magam. Ki tudom fejezni az érzéseimet, de sosem voltam igazán jó abban, hogy beszéljek róluk. Egy bizonyos pontig megy, de utána, ha ráéreztem, inkább kimutatni szeretem. Az a jó, ha eljátszhatom.
l A film hatására fog olyan szerepeket vállalni, amilyenekre eddig nem volt lehetősége?
− Igen, és bárcsak korábban tettem volna, de nem tettem. Amikor Amerikába jöttem és szerepet kaptam a Remington sorozatban, valószínűleg ki kellett volna próbálni magam drámai műfajban is, de én inkább kényelmesen haladtam az árral.
l A Bond-filmek bizonyosan olyan előnyökhöz juttatták, amelyekhez másképp nem jutott volna.
− Igen, a Bond-sorozat remek volt. Örökké hálás leszek a James Bond-szerepért, és hogy bekerülhettem ebbe a kiváltságos férfiklubba. Ennek köszönhetem, hogy létrehozhattam az Irish DreamTime produkciós vállalatomat, és hogy saját filmeket forgathatok, mint a Matador vagy a legújabb, a The Greatest. Másképp nem biztos, hogy sikerült volna.
l Meglepődött, hogy a legsikeresebb film, amelyben szerepelt a James Bond-részek után, egy musical volt?
− Igen. Soha nem gondoltam volna, de remek volt részt venni benne. Azonban a független filmkészítés világát, a magam részéről jobban szeretem. Ha csak tizenketten látják a filmet, ám legyen. Nagyszerű, hogy lehetőségem van filmeket készíteni, főleg, ha minőségi alkotásokról van szó.
l Biztosan tudom, hogy nem én voltam az egyetlen, aki sírva fakadt a The Greatest közben.
− Jót tesz a sírás. Jó dolog nevetni, de jó a sírás is, mert annyi bánat van mindnyájunkban. Jó, hogy a nézők meg tudják élni a film érzelmeit.
l Szakmailag és a magánéletében most érzi magát a legjobban?
− Színészi karrierem során mindig nagyon jól éreztem magam. Minden pillanatát élveztem. Akár utálták, kritizálták, vagy nem is láttak, én mindent élveztem, amiben részt vettem. Örülök, hogy dolgozhattam, és megteremthettem a megélhetést feleségem és a gyermekeim számára.
Fordította: Kántor Zsána

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!