Vas megye 4 településén továbbra is aggregátorok működtetésével ad
áramot a szolgáltató – közölte az MTI-vel a katasztrófavédelem
szombaton.
A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-nek elmondta, hogy egyes utcákban, házaknál még előfordulhatnak üzemzavarok, ezek helyreállításán tegnap is dolgoztak a szakemberek.
Patay László, az E.-ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. igazgatóságának elnöke az MTI-nek elmondta: szombaton is legalább kétszázan dolgoztak a helyreállításon, hogy ideiglenes megoldások helyett véglegesen helyreállítsák a szolgáltatást. Sok településen például két irányból is megszakadt a „betáplálás”, ezeknél csak az egyik oldalt javították meg, de mindkét vezetéket helyreállítják, nehogy egy esetleges üzemzavar miatt újból elsötétüljön a falu. A munkavégzés közben előfordulhat, hogy egy vagy két órára feszültségmentesíteni kell a hálózatot a szakemberek biztonsága érdekében, ezért még lehetnek áramkimaradások, de ez már nem üzemzavar – hangsúlyozta. S azzal, hogy a szolgáltatás helyreállt, a hálózati munka még nem fejeződött be, ez akár másfél-két hónapig is elhúzódhat.
Miklósné Csondor Magdolna, a Zalavíz Zrt. kommunikációs főelőadója tegnap arról tájékoztatta az MTI-t, hogy már nincs szükség aggregátorokra a szennyvízhálózat és az ivóvíz-szolgáltatás működtetéséhez, miután minden település áramhoz jutott. Ha szükséges, áramfejlesztőket telepítenek a nyomásfokozó berendezésekhez és az átemelőkhöz, az összes víztározót maximális szintre töltik, így a rövidebb idejű áramszünet esetén is mindenki ivóvízhez juthat.
Az áramszolgáltató szakembereinek több mint három nap elteltével sikerült helyreállítaniuk az áramszolgáltatást a Nyugat-Dunántúlon, ahol kedden este erős havazás kezdődött, s a hó súlya miatt fák dőltek ki, megrongálva a villanyvezetékeket és a tartóoszlopokat. Az üzemzavar következtében 155 településen részben vagy teljesen megszűnt az áramszolgáltatás. Az E.-ON korábbi közlése szerint ez mintegy 52 ezer fogyasztónál okozott problémákat.MTI
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!