Nem ígérkezik sétagaloppnak a válságkezelés

● Itthon sokaknak összeszorult a gyomra: az afganisztáni Baglan tartományban, ahol a magyar katonai kontingens bázisa is van, a héten öngyilkos merénylő végzett száz emberrel. Most megúszták a mieink, hisz’ a robbantás helyszínétől távolabb állomásoznak, de lehet, hogy lesznek magyar áldozatok is?
– Valóban megváltozni látszik ott a helyzet. Épp emiatt a magyar katonák eredetileg konszolidációs, államépítő és újjáépítési – főként logisztikai – feladata bővül a pacifikációval, a békefenntartási és fegyveres válságkezelési teendőkkel is. Ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a konszolidációs erőket megvédjék. S az egész küldetés, amiben most a mieink megtisztelő és komoly felelősséggel járó parancsnoki feladatot is kapnak, bizony veszélyesebb, mint a Magyar Honvédség bármelyik más eddigi békemissziója. Nem hasonlítható a horvátországi hídépítéshez, a hillahi szállító feladatokhoz – igaz, ott is érte egy hál’ istennek szerencsés kimenetelű támadás a bázist –, sem a pristinai őrzés-védelemhez vagy a libanoni békeellenőrzéshez; ez mindegyiknél nagyobb kockázatú.
● Miért?
– Két okból is. Az egyik, hogy most az egész válságtérségben a terrorista és a terrorellenes cselekmények élénkülése tapasztalható, beleértve Irakot, az iráni atomvitát, a kurd–török konfliktus kiéleződését és a megnövekedett pakisztáni belső feszültséget is. A helyi és a nemzetközi terrorizmus erői – még nem tudni, hogy melyik, ezt a felderítésnek kell tisztáznia – „bővítik” a békemissziós feladatot új elemekkel: a lefegyverzéssel a békekikényszerítéssel. Enélkül ugyanis nem mehet végbe a konszolidáció. A másik ok: amikor a közelben már robbantanak, saját magunk védelmére is nagyobb erőket kell mozgósítani. Megjegyzem: ez a küldetés eredetileg sem tűnt éppen veszélytelennek, ezért már a magyar kontingens felállításakor gondoltak az önvédelemre – régi szakkifejezéssel: a közelbiztosításra – s arra, hogy ehhez a többi szövetséges ország erőit is igénybe kell venni. Azzal pedig, hogy a magyar parancsnokok átveszik a baglani többnemzetiségű erő vezetését, a személyes veszélyeztetettségük is nő. Így a magyar kontingens létszámnövekedése egyben a túlélőképesség növekedését is jelenti.
● Szóval elképzelhetőnek tartja, hogy lesznek magyar áldozatok?
– Inkább úgy fogalmaznám meg: nem tartom elképzelhetetlennek. Mégis azt kell mondanom, hogy ezt a rengeteg áldozatot követelő véres baglani robbantást a magyar katonák nem tekinthetik precedensnek, hisz’ nem ellenük irányult a támadás. Nem vehetik úgy, hogy az eddig legbékésebbnek tűnő afganisztáni tartomány a számukra viharzónává vált. Ám a merénylet jelzi: vannak ott olyan erők, amelyek képesek időnként szervezett akciók végrehajtására, s közelednek… Azt senki se mondta, amikor vállalkoztunk erre a küldetésre, hogy sétagalopp lesz a válságkezelés. Fel kell készülni a veszély további növekedésére.
● Hogyan alkalmazkodnak ehhez? A magyar erők védelmét megerősítik?
– Feltétlenül. Először is: már mintegy 30-35 százalékkal növelték a kontingens létszámát, elsősorban olyan fegyvernemek katonáival, akik hatékonyan védhetik a többieket: felderítőkkel, és páncélelhárítókkal is. Ne gondoljunk persze tankcsatára, csak kisebb, vállról indítható rakétákra, amelyek akár egy felfegyverzett terroristákat szállító jármű vagy kisebb ellenséges csoport ellen, az önvédelemhez elégségesek. A fegyverzetük is kiegészült például modern informatikai felderítő rendszerekkel, de a közvetlen légi biztosításhoz szükség lenne még helikpoterekre – hazaiakra és persze külföldiekre is. Mindenesetre, máris ütőképesebb és sokoldalúbban használható lett a kinti magyar erő.
● Mit gondol arról az érvről, hogy ott kell lennünk Afganisztánban, mert a külföldi jelenlétünk is egyfajta honvédelem?
– Ezzel a megfogalmazással nem értek egyet; a határainkat nem a határainkon messze túl kell védenünk. Nem fenyeget, hogy a tálibok ide fognak jönni és az országra fognak támadni. De az tény, hogy Magyarország biztonsági érdeke részt venni a válságok kezelésében és a terrorizmus elleni harcban. S nemcsak azért, mert egy szövetséghez tartozik. Sokkal inkább azért, mert ha egy válságtérség alakul ki, és benne van egy állam is, amely lehetővé teszi a kábítószer-csempészet, a terrorizmus, a tömeges migráció terjedését, eszkalációját, akkor ebből olyan kezelhetetlen világprobléma alakulhat ki, ami már minket is érint. Ez fenyegetheti hazánk nemzetközi és gazdasági kapcsolatait, növelheti migrációs terhelését, veszélyeztetheti energiaellátását, és növelheti a szervezett a bűnözést – s ez mind-mind része a mi biztonságunknak.
● Koszovó végleg elválna Szerbiától. Ha kikiáltja a függetlenséget vagy másképp szerzi meg a független állam státusát, megszűnhet a magyarok ottani küldetése?
– Vagy elkezdődhet egy új… Megeshet, hogy ott maradunk, csak a válságcsillapítás helyett béketeremtés, békefenntartás lesz a feladatunk. Erre is fel vagyunk készülve. Eddig ott egy olyan válságot kellett kezelnünk, ami abból eredt, hogy irtották a koszovói albánokat a szerbek, s ők is így „válaszoltak”. A helyzet alapjaiban változott meg: a térségben már előkészítés alatt áll egy „államrendi” átalakulás. A koszovói nép többsége teljes önállóságot akar, éppen úgy, mint a baszkok, a vallonok, a korzikaiak. Autonóm köztársaságot kívánnak, amelyik esetleg beléphet az Európai Unióba. A döntés elsősorban az ezt politikailag is támogató, és vélhetően a Koszovó függetlenségét elismerni is kész USA kezében van, de az EU – bár tartva a következményektől – szintén lehet, hogy elismerné. Nem kizárt, hogy a feszültség oldására végül a változás későbbre tolódik, vagy a montenegróihoz hasonló föderatív állam alakul, netán az ENSZ által felügyelt önálló mandátum – külügy és hadügy nélkül. Ám az biztos, hogy mindegyik eset kockázatokkal jár. A teljes függetlenedés nemzetközi és nemzetiségi konfliktusokat hozhat, belső terrorizmushoz, lövöldözéshez, robbantásokhoz vezethet, hiszen százezernyi szerb is él ott. Lehet belőle kitelepítés, lakosság- és területcsere… Bonyolódik a helyzet a Balkánon és menekülési hullám is indulhat, ami lecsapódhat – például a Vajdaságban. S gond lehet az, hogy Koszovó precedenst teremt az egyre szaporodó autonómiatörekvéseknek. Elképzelhető, hogy az Európai Unióban mekkora felfordulást okozna a független baszkföldi, katalónai, északolasz, vallon, korzikai, boszniai vagy mondjuk székelyföldi köztársaság „kikiáltása”. Valószínűleg odalenne nemcsak e területek belső békéje, de a kontinensünké is. S ez a folyamat még közelebb is jöhetne. A hazai szélsőséges irredenta körök új jelszavakat tűzhetnének a zászlajukra – követelhetnék Dél-Szlovákia, Kárpát-Ukrajna és a Vajdaság teljes autonómiáját – és hirtelen felizzana a nacionalizmus köröttünk mindenhol, s új migránsok lepnék el régiónkat; akár határincidensek is történhetnének. Lebomló határok helyett átjárhatatlanok épülnének. Hová lenne akkor az egységesülő Európa? Ám ettől függetlenül: a Balkánon meg kell teremteni a nyugalmat, a stabilitást – a koszovói albán érdekeket is figyelembe véve.
● Úgy tűnik, hogy békétlenségért nem kell még a szomszédba se mennünk. A hazai rendbontások miféle biztonsági kockázattal járnak?
– Először is tisztázzuk: a biztonság ma már korántsem csak katonai fogalom; beletartozik a globális problémák közül például a felmelegedés, az új erőszakformák közül a nemzetközi terrorizmus és bűnözés, s a belbiztonság is: a belső erőszak különféle formáinak elhárítása. A védekezés is ágazatközi, kormányzati és kormányok közötti együttműködést kíván. Ami nálunk tapasztalható az elmúlt egy évben, az nem csupán magyar jelenség. Bár az indíték országonként más-más, borítanak fel autókat, emelnek utcai barikádokat, törnek be kirakatokat, dobálnak gyújtópalackokat, randalíroznak csuklyában és maszkban, vernek meg „idegeneket”, kővel támadnak vízágyúval tömeget oszlató rendőröket más országokban is. Az állam biztonságát, működését zavaró efféle jelenségek a kor új erőszakformái. Európai, sőt világjelenségről van szó. Ami a különbség, hogy a globalizáció, a futballellenfél, a politikai ellenlábas, az etnikai csoportok, vagy más ellen irányulnak. Erről a szimbólumválasztás árulkodik, az pedig mindenütt más. Nálunk sajnos úgy fest, hogy még a nyilaskeresztes jelképekre hajazó szimbólumokat választó szélsőséges politikai mozgalmaktól sem határolódnak el a rendbontók. Csatlakoznak hozzájuk. Pedig október 23-át, az ’56-os forradalmat nem a történelmi Árpád-házi családi zászló szimbolizálja, hanem a lyukas trikolór. Megjelent az antiszemitizmus, az etnikai gyűlölet és összekapcsolódott a legitim hatalom elleni verbális és tényleges erőszakkal. A kormányt hazaárulózták, és a zavargás nemcsak anyagi károkkal és a közérdekű üzemek, például a tömegközlekedés bénításával járt; megjelent a rendvédelmi szervek elleni erőszak is: őket kővel dobálták, amiről a „jogvédők” persze nem mutogattak képeket, csak rendbontókat megfékezni hivatott rendőrök tettlegességeiről. S már életveszélyes eszközöket is használtak az utcán, a Molotov-koktél ugyanis fegyver, amivel emberölési kísérletet, gyilkosságot is végre lehet hajtani, ha nem is szerepel a hivatalos fegyverlistán. A szélsőséges politika és a rendbontás összemosódott, és ez az elegy ráadásul mintát ad az érdekvédő szervezeteknek, amelyek rendeltetése állást, jobb megélhetést, munkavédelmet kiharcolni, s amelyeknek semmi közük nem lenne a felforduláshoz, de politikai felhangot adhatnak a „mozgalomnak”. S tetten érhető a tudatos zavarkeltés is, ami felettébb veszélyes. A történelem példázza: előbb-utóbb a túl erős állam, a rendpártiság tömeges követelésébe torkollhat, s ennek már áldozatául eshet az egész demokrácia. Ez a fő kockázat!
● Fölkészült erre a helyzetre magyar állam?
– Azt hiszem, még nem. A rendőrség ugyan tanul a hibáiból, már szakszerűbben jár el, de úgy vélem, hiányzik még a kormányzati stratégia, amely tisztázná, hogy az efféle zavaros, fenyegetésektől sem mentes helyzet kezeléséhez milyen eszköztár, milyen stílus, milyen kommunikáció kell, s mik a prioritások. Például, hogy a megelőzéshez mit kellene megtanítani a „nosztalgiázó” fiataloknak a történelemből arról, hogy amit a politikai erők eszközként, jelképként felhasználnak, az a múltban hová vezetett. Aki nem tanul a múlt hibáiból, az a jövő generációk biztonságát, életét teszi kockára.
● S ilyen légkörben kívánatos-e egy olyan vezetőváltás a Nemzetbiztonsági Hivatal élén, amit egyes állítások szerint még az Egyesült Államokból is kifogásolnak? Mit gondol arról, hogy a posztra jelölt Laborc Sándor KGB-iskolát végzett?
– Kezdjük a végén! A hírszerzőket nagyon sok helyen képezték ki, és nem is feltétlenül kémnek vagy kémelhárítónak. Az pedig, hogy valakit hol képeznek ki, korántsem jelenti azt, hogy annak az államnak a szolgálatában is áll. Oszama bin Laden, az USA fő ellensége például a CIA-nél „tanult” és állítólag annak ügynöke is volt. De ebben a szakmában mindig is voltak külföldi kapcsolatok és kölcsönös képzések. Ahogyan kettős és többes ügynökök is, akikről senki sem tudhatta, hogy éppen kinek dolgoznak. Arról, akit a KGB képzett ki, nem tudhatjuk, ha csak ő maga el nem árulja, hogy a ’80-as években éppen a jó külföldi kapcsolatai révén nem azon munkálkodott-e diplomáciai hírszerzőként, informátorként, hogy a nagyhatalmak közötti válság megoldódjon és az enyhülés, a békeépítés kerekedjen felül. Ismerek néhány ilyen embert. Az is teljesen reális, hogy az a magyar, akit a KGB képzett ki, az ottani kapcsolatait felhasználva azon dolgozott: a rendszerváltozás itt Magyarországon maradjon békés mederben. És ne gondolja senki, hogy a ’80-as években nem gyűjtött információkat Magyarország a Szovjetunióról, vagy a Varsói Szerződés tagállamairól, – és viszont. A hírszerzés – ha nem is feltétlenül beépített ügynökök révén – a glóbusz minden sarkából gyűjt információkat, mindenütt a Földön. Manapság pedig már egyébként sem a Mata Harik világa ez; egyre inkább nemzetközi, s egyre inkább a szerződések betartását és a belső biztonságot szolgálja. Ezzel együtt elképzelhetőnek tartom, hogy az USA nemzetbiztonsági csatornákon át jelezte: nem venné jó néven, ha egy KGB-iskolát végzett tábornok kerülne a magyar hírszerzés élére, s így a NATO biztonságpolitikáját kidolgozó bizottság elnöki posztjára is. Ez az üzenet éppen annyira lehetséges, mint az, hogy az USA a Kurucinfo chicagói központja ügyében – amely mögött csakis szélsőjobboldaliak, az 1944-es menekültek eszméit dédelgetők állhatnak – a magyar állam hivatalos kérésére azt üzente: Amerikában szabadság van, ezért kénytelenek tudomásul venni a nálunk kifogásolt honlap létét. Abban viszont biztos vagyok: akárki is kerül majd a Nemzetbiztonsági Hivatal élére, fontos, hogy a magyar parlamenti pártok konszenzusra jussanak a személyéről, hiszen neki pártok feletti, országos érdekeket kell szolgálnia, s ha a NATO szakbizottságában vár rá megbízatás, akkor ott is elfogadottnak kell lennie.

 

Vasvári G. Pál 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!