E sorok írója még kecskeméti segédszínész korából emlékszik interjúalanyára. Meg a híres bakanótára: „Achtung, a Stefi, s Stefi, a Stefi van itt, hoz italt, ad szivart és cvikipuszit”, amelyet teli torokból fújt a Svejk zenés változatában. A címszerepet játszó Sas József akkoriban már dédelgetett kedvencnek számított a hírös városban. Naná. Ő volt a táncos komikus.
– Mintha ma lenne. Végzett balett- táncosként szerződtem a győri színházhoz ’57-ben. Legalábbis ezt hazudtam. A Csárdáskirálynőből egyetlen éjszaka alatt sikerült betanulnom a Lányok, a lányok, a lányok angyalok koreográfiáját, Szepes Péter nevű bábos kollégámnak köszönhetően. Jött az első előadás a pápai szabadtéri színpadon. Gyönyörűen letáncoltam a számot, de azt senki nem mondta, hogy ismétlés is van, s hogy olyankor mit kell csinálni. Ennél fogva néztem jobbra, néztem balra, kacsáztam balra meg jobbra, de nem tudtam már utolérni a többieket. A közönség csak rajtam röhögött. Másnap felhívattak Gárdi Pipi igazgatóhoz, aki azt mondta, idefigyelj, sejtettem, hogy nem tudsz te táncolni, de aki ennyire színházhoz akar kerülni, az maradjon itt. És ottmaradtam. Segédszínészi státusban, ezerforintos fizetéssel.
● Ezt követően viszont hibátlanul elsajátította a lépéseket. A vidéken töltött másfél évtized alatt országos hírű táncos komikus lett. Adott-e valami lelki pluszt, mikor „vidéki körsétád” újabb állomásán szülővárosa, a békéscsabai színház deszkái-ra lépett?
– A világon semmit. Nincsenek ott mély gyökereim. Csupán annyi, hogy akkor születtem, amikor apám éppen Békéscsabán játszott. Az öcsém már Losoncon jött a világra, mert a vándortársulat addigra tovább állt.
● Ön is tovább állt – Pécsre.
– Még szép, hiszen Lendvai Ferenc direktor hívott. Primadonnát jött nézni A mosoly országára és engem vitt magával. Rám osztotta a Férjhez adjuk anyukát című vígjáték abszolút főszerepét – a próbatáblát eltettem emlékbe –, de egyetlen percet sem próbáltam, mert behívtak katonának.
● Azt hiszem, a Pécsett elmaradt babérokért bőven kárpótolta a sors Kecskeméten, a Katona József Színháznál. Hogyan került oda?
– A Néphadsereg Művészegyüttessel vendégszerepeltünk egy darabbal, amely Osztyapenkó kapitány életéről szólt. Éppen átöltöztem, amikor nyílt az öltöző ajtaja és belépett az az ember, aki a második apám lett, Radó Vilmos igazgató. Pár mondatot váltottunk, elmondta, hogy a Viktória című nagyoperettet mutatják majd be, és rám gondolt, én legyek benne Miki. Kapásból aláírtam a szerződést, majd elváltunk. A szezon végén leérkeztem Kecskemétre, nézem a próbatáblát, ahol egy ismeretlen név szerepelt Miki gróf mellett. Olvasom tovább: Jancsi cigány: Csorba István Jászai-díjas, második szereposztás: Sas József. Halálosan elkeseredtem. Csorba a város imádott kedvence volt. Mellette gyakorlatilag nem lehet labdába rúgni. Kiültem a művészbejáró melletti kispadra. Azon tűnődtem, melyik a fájdalommentesebb: ha a vonat vagy egy autó elé vetem magam? Egyszer csak valaki nagyot ütött a vállamra. Gyere, iszunk valamit. Radó volt. Én nem nagyon ittam akkor se, de muszáj volt egy szilvapálinkát bekapni. Vili bácsi pedig pár bölcs mondattal helyre tette a lelkemet.
● Van poénja a történetnek?
– Van bizony. Az első előadást játszotta a Csorba óriási sikerrel, én tapsoltam a legjobban. A második estén én voltam a cigány, szintén tombolás. Aztán az ötödik előadás után odajött a szervező, hogy a premierközönség egy része újra megnézte velem is a darabot. Majd Csorba Pista a nyolcadik előadást követően
közölte Radóval (és velem), hogy egyedül játsszam tovább a szerepet. Míg élek, hálás leszek neki ezért a gesztusért.
● 1973-ban került a Mikroszkóp Színpadra, ahol nagyon hamar „önálló intézmény” lett.
– Ennek az lehetett az oka, hogy egy régi műfajt sikerült feltámasztanom, amit rajtam kívül akkor nem nagyon műveltek. Úgy hívják: blüett. Ismert dalok zenéjére új, aktuális szövegeket írtam. Mindig a közélettel foglalkoztam, a politikával sosem.
● A kollégái számára „sasjózsi” maradt akkor is, amikor ’85-ben kinevezték a miniteátrum igazgatójának. Mi az, ami alapvetően változott önben?
– Legfőképpen a felelősségérzet. Gondolja el, azóta minden nyáron leülök Trunkó Barnabással és Selmeczi Tibivel egy halom üres papír elé, s abból mindig szülni kell egy kabarét. Vagy kettőt. Van harminchat ember, akiről gondoskodnom kell, hogy megéljenek. Ez nagy felelősség, de bizonyos színvonal alá semmi pénzért nem megyek. Nincs olyan kabarénk, amelyben – a legnagyobb röhögés közepette – ne akarnánk gondolatokat is átadni a nézőknek.
● Munkabírása a régi?
– Nem teljesen. Kezdek belefáradni az adminisztrációs teendőkbe. Fáraszt, hogy egyre kevesebb pénz jut az előadásokra. Én meg szeretem, ha négy csinos táncoslány szép kosztümökben jelenik meg a színen. Szeretem, ha Beregin új zakó van és Hellernek nem kopott a nadrágja. Ehhez mind pénz kell. Ha körülnézel a nézőtéren, öt televíziót látsz. Annak köszönhetően, hogy felléptünk az Orionban. A Soproni Szőnyeggyárból való, amin lépkedsz, a függönyökkel egyetemben. A székek, amelyen ülünk, ha jól tudom, a Balaton Bútorgyár termékei.
● Az elmúlt ötven éve a kabaré az operett, a zenés vígjátékok jegyében telt. Ellenben a nagy ívű drámai szerepek elkerülték. Nem alakíthattál olyan híres drámai hőst, mint például Willy Loman Az ügynök halálában.
– Ez igaz. De a Gülbabában, Mujkó cigány alakjában én ezt eljátszottam. És még vagy hetven operettben. Persze, ha egy olyan rendező hívna, akire csukott szemmel rábízhatom magam – egy tartalmilag erős darabban, olyan partnerekkel, akikre szívesen nézek nem csak rá, de szívesen nézek föl, nem utasítanám vissza a felkérést. De nem tehetek róla, olyan génekkel születtem, hogy az élő, közvetlen sikert szeretem. Amikor rögtön reagálnak, rögtön tapsolnak.
● Nem „Sas-függő” a Mikroszkóp Színpad további sorsa?
– Ha így látszik, nem baj. Minden színházat meghatároz a vezetője, igazgatója. Nem tudom, hogy miként fog alakulni a jövő. Hiszek benne, hogy nem tűnhet el nyomtalanul mindaz, amit letettünk az asztalra. Hetvenéves leszek nemsokára, pontosabban 2009. január 3-án. Azt még együtt fogom ünnepelni a társulattal.
● És aztán? Leteszi a lantot?
– Dehogy. Elgondolkodom azon, még hány tíz évig fogom csinálni.Kiss Péter
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!