A természettudományos közoktatás átalakítást szorgalmazták szombaton a
Debreceni Egyetem (DE) Napja keretében megrendezett „konszenzus
szimpózium” résztvevői.


Fésüs László akadémikus, a DE rektora elmondta: a legutóbbi felvételi idején drámaian szembesültek a felsőoktatási intézményekben azzal, hogy országosan ezer helyet nem tudtak betölteni. „Egyre kevesebben, egyre gyengébb felkészültséggel választják a természettudományokat, ami komoly problémát jelent” – mondta a rektor.
Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke szerint a magyar közoktatásban jelentős változásra van szükség ahhoz, hogy a felsőoktatásban, majd onnan kikerülve a mérnöki pályákon biztosítani lehessen a gazdaság, az ország fejlődését. Pálinkás javaslatai szerint a közoktatásban a természettudományi tárgyak óraszámának „enyhe növelésére” van szükség. Gyakorlatiasabbá kell tenni a tananyagot, biztosítva a tudományágak közötti összefüggések bemutatását – mutatott rá. Az MTA elnöke szorgalmazta az érettségi vizsga átalakítását, s reményét fejezte ki, hogy ebben hamarosan konszenzusra jutnak. Pálinkás József szerint kötelező érettségi vizsgatárgy kell, hogy legyen a magyar nyelv és irodalom, a történelem, a matematika, egy választható természettudományi tárgy, és egy választható idegen nyelv. Hozzátette: „tűzoltásra” van szükség ezen a területen, ezért azokon a tanárszakokon, ahol hiány van, pozitív megkülönböztetést kell alkalmazni, és ezt pénzzel is ki kell fejezni. Azonnali beavatkozást igényel, hogy például a Debreceni Egyetemen jelenleg 4 fizikatanár végez, de hasonló a helyzet Szegeden, és nem sokkal jobb Budapesten sem – mondta Pálinkás József a konszenzus konferencián. MTI

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!