Egy vatikáni forrás szerint felújítja a párbeszédet a katolikus
egyházzal az izraeli Nagyrabbinátus, amely január végén
„meghatározatlan időre” megszakította hivatalos kapcsolatait a
Vatikánnal egy holokauszttagadó püspök rehabilitálása miatt.

A közelebbről meg nem nevezett forrás szerint a kapcsolatfelvételre február végén vagy március közepén kerül sor, és része lesz egy pápai audiencia is.
Korábban, jövő csütörtökön XVI. Benedek pápa megbeszélést tart a nagyobb amerikai zsidó csoportok szervezetének (CPMAJO)  képviselőivel, és beszédet mond előttük a holokausztról és a holokauszt tagadásának veszélyeiről – közölte a forrás. Ez lesz az első találkozó a katolikus egyházfő és zsidó vezetők között azóta, hogy kipattant az ügy, amely azzal fenyegetett, hogy aláássa a fél évszázados zsidó-katolikus párbeszéd eredményeit.
Miloslav Vlk prágai bíboros is csatlakozott azokhoz, akik bírálják XVI. Benedek pápát, mert megszüntette a holokauszttagadó Richard Williamson püspök kiközösítését a katolikus egyházból. Honlapján szombaton a bíboros azt írta, hogy ez a gesztus „elfogadhatatlan”. A cseh egyházi méltóságnak az az érzése, hogy a Vatikán „túl könnyelmű” volt, nem vizsgálta meg az összes körülményt.
Richard Williamson, a holokauszttagadó kijelentéseivel botrányt kavaró püspök egyelőre nem óhajtja visszavonni azt, amit a zsidók meggyilkolásával kapcsolatban mondott.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!