Büntető felelősségre vonást ígérnek Orbánék

 És bár ez nem a reklám helye, azért a Fideszhez igen közelálló napilap szombati egész lapoldalas interjúja Orbán egykori kancelláriaminiszterével ilyen „pártnévjegyként” is érdemes a tanulmányozásra. A lap munkatársa ezt a kérdést teszi fel Stumpf Istvánnak: Nem mondom, hogy az emberek vérre szomjasak, de azt kérik, sőt követelik, hogy kormányváltáskor legyen elszámoltatás… Követelik, hogy a felelősöket nevezzék meg és büntessék meg.”
A válasz: „A tetteikkel el kell számolni. Ha máskor nem, átadás-átvételkor napvilágra kerül az ország tényleges helyzete. A politika felelőssége mellett, ahol szükséges, fel kell vetni a büntetőjogi felelősség kérdését. Bár tudom, hogy a választók sokkal súlyosabb szankciókat követelnek, boszorkányüldözésbe nem tanácsos belemenni.”
A tömörség dicséretes, noha kissé korán indul Stumpf a temetésre, és kijelentése a büntetőjogi felelősségről, – csak verbálisan némileg markánsabban – megerősíti az eddigi szándéknyilatkozatokat. Pereket indíttatnának – ha győznek – olyanok ellen, akiket az immár (mondjuk végre ki) országosan tartós túlsúlyra szert tett „Fidesz-közeli” lapok, rádió- és tv-állomások nap nap után pergőtűz alá vesznek.

Vélhetően jó hosszú pereket, amelyek „kiiktatják” ellenfeleiket a közéletből, még akkor is, ha végül ártatlannak minősülnek. Ennek fényében értékelhető az a megjegyzés, hogy boszorkányüldözésbe nem tanácsos belemenni, ami nyilván atyai jó tanács azoknak – az egységre predesztinált jobboldalon, akik ilyenbe szívesen belemennének.  Kálmán király híres boszorkánytörvénye (Strigákról pedig, akik nincsenek, semmiféle említés ne essék…”) a korai XII századból való, az utolsó kínvallatással összekötött boszorkányégetés 1756-ban volt Magyarországon. Érthető, hogy Stumpf számára nem kívánatos az, hogy közhírré tétessék: az 1756-os gyökerekhez kívánnak visszatérni.
A Stumpf interjúban van még egy sajátos megállapítás a „hatalmon követendő” Orbán-politikáról: „aki nem Fidesz-hívő, azt nem lehet karanténba zárni, lekommunistázni, hanem eljött az idő megbékélni velük,” Kockáztassuk meg: valóban menynyire nagyvonalú gesztus ez, amikor az ország lakosságának többségét nehéz lenne egyszerűen Fidesz-hívőként beskatulyázni? Megjegyzendő még: az interjúalany nem tér ki rá és a baráti újságíró sem firtatja, ugyan mennyivel követi majd a feloldozás és megbékélés a „büntetőjogi felelősség” felvetését… 
Ez a megbékélési „szál” – mondják a Fidesz apparátus szerkesztői módszereit ismerők – vélhetően nem marad ki Orbán küszöbönálló évértékelő beszédéből sem, amelynek várható vezérmotívuma    az lesz, hogy nem tárgyal másról, csak a kormány távozásáról, az előrehozott választásról. Pontosan ezt vetíti előre a Fidesz elnök levele Fodor Gábornak, amelyben leszögezi,  – mintha a világon és a térségben semmi sem történt volna –, hogy az országban kialakult helyzet oka a kormánnyal és a kormányzati politikával szemben fennálló súlyos bizalmi és hitelességi válság. Punktum. Saját hamis téziséből kiindulva Orbán mintha csak ultimátumot írna: „Új kezdetre, új valós politikára, valós társadalmi felhatalmazásra van szükség a válság eredményes kezeléséhez. Ennek előfeltétele az új országgyűlési választások kiírása…” (A Magyar Hírlap szombati vezércikke szerint az elnöki levél után „nyilván elég sokan nézik bolondnak ebben az országban Orbán Viktort”. Ám a levél – mint megtudjuk – „nemcsak kérés, hanem egyfajta politikai megvallatás is.” És „ha sejtésszerűen, de megpendíti a Gizella utcának egy eseti politikai szövetség szükségességét. Teszi ezt annak ellenére, hogy talán nincs olyan társadalmi csoport, szavazóréteg, politikai barát, és ellenfél, akit, és amelyet ez a párt ne csapott volna be.” A vezércikk ez utóbbi „szitok-átok” sorai alighanem többet mondanak a vélelmezett olvasótábor feltételezett igényeiről, mint arról, amit témaként megjelöl…)
Nagyjából sejthető tehát, milyen témák megjelenése várható a Fidesz-elnök e havi évértékelőjében február 20-án (Eredetileg két nappal korábbra tervezték, de február 18-án Gyurcsány Ferenc tart beszédet a parlamentben) Konkrétumokról – milyen pénzügyi átcsoportosításra van szükség, hogyan védjük meg az adott körülmények között, itt és most a bajbajutott adósokat, miként biztosítsuk annak a hazai egészségügynek a talpon maradását, amelyet épp a jobboldali népszavazás terített le, vagy hogyan ösztönözzük a munkavállalást – minderről aligha lesz szó. Elfelejtődött, ezért érdemes emlékeztetni: Orbán legutóbbi konkrét ötlete az volt, hogy azonnal és radikálisan csökkentsék az jegybanki alapkamatot hat százalékra. Azóta csökkentették – ha nem is olyan radikálisan, nem egy lépésben, amit egyébként mindenki ellenzett, hanem négyben – 11,5-ről 9,5 százalékra. Több szakértő szerint nem kizárt, hogy még ez is túl sietős volt. A K&H vezető elemzője hétvégi lapnyilatkozatában annak adott hangot, hogy a kamatcsökkentés elhibázott döntés volt az MNB részéről. Magyarország, mint kifejtette, erősen eladósodott ország, így valójában nem a jegybank határozza meg a kamatot , hanem a finanszírozó, tehát a piac: „Magyarországon tehát ezért magas kamatot kell tartani, amíg magas az adósságszolgálat.”
Őt a pártelnök biztos nem fogja idézni.
B.B.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!