Magyar és orosz vér is folyik az amerikai színész ereiben, aki hippi szülők gyermekeként egy kolóniában született, Puerto Ricóban. Négy testvérével tehetségkutatókon és az utcán is felléptek, hogy pénzt keressenek. Idővel sorozat- és filmszerepeket is kaptak, először a legidősebb testvér, River futott be, Oscar-díjra is jelölték az Üresjárat főszerepéért, de 23 évesen belehalt egy drogtúladagolásba. Joaquin hívta a mentőket hozzá azon az éjszakán a Johnny Depp tulajdonában lévő Viper Room hollywoodi night club elől. Ezután évekre visszavonult a nyilvánosság elől, és azóta nem állhatja a sajtót. Utóbb mégis
visszatért a színészmesterséghez, de szinte csak negatív hősöket játszik. Oscarra is jelölték Commodus császár szerepéért a Gladiátorból, majd a Nyughatatlanban Johnny Cash megformálásáért. Az éjszaka a miénk című thrillerben New York-i bártulajdonost játszik, aki hátat fordított múltjának és többgenerációs rendőr családjának. Végül a sors úgy hozza, hogy beépített emberként segítenie kell rendőrfőnök apjának (Robert Duvall) és nyomozó bátyjának (Mark Wahlberg) egy orosz maffiózó leleplezésében. Joaquin Phoenix ritkán ad interjút. A Movieweb.com filmes portálnak is csak azért nyilatkozott, mert megtetszett neki az újságíró neve.
– Nem. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne bonyolult karaktereket létrehozni egy vígjátékban. És soha nem mondom azt, hogy soha. Egyelőre azonban még nem találtam olyan szerepet, amely elég érdekes lett volna számomra. Ettől függetlenül ez azért még megtörténhet. Nagy kár, hogy Woody Allen már nem készít olyan filmeket, mint a Csillagporos emlékek, az Annie Hall és ehhez hasonlókat. Nyilvánvalóan ezekben a filmekben hihetetlenül összetett karakterek vannak, ezeket a munkákat viszont mégsem hívhatjuk filmdrámáknak. Alapvetően nehéz lenne olyan szerepet találnom, amely elég jó ahhoz, hogy miatta elvállaljak egy komédiát. Úgyhogy most nem tudom.
l De ne csak a vidám műfajról beszéljünk. Mit szólna, mondjuk egy szuperhősfilmhez, vagy egy sci-fihez, esetleg egy kalandfilmhez? Vagy ezek a filmek túl sekélyesek ahhoz, hogy karrierjének ezen a pontján a nevét adja ilyesmihez?
– Inkább csak nem vágyom rá. Amit én a filmekben szeretek, az nem a kész anyag. El tudom képzelni, hogy egy szuperhősről szóló film érdekes lehet, mikor már kész van. A film forgatása azonban nem szól egyébről, mint hogy egész idő alatt ott ugrálnak egy rakás zöld háttér előtt, amire később számítógéppel ráteszik a filmet. Nekem ez valószínűleg nem lenne elég ösztönző, hiszen nincs benne igazi színészi játék, ha érti, mire gondolok. Én nagyon élvezem a forgatásokat, és félő, hogy ha esetleg elkezdeném unni, akkor olyan emberré válnék, aki nem akar megjelenni a felvételen. Jönnének értem, és kopogtatnának az ajtómon, én meg kikiabálnék, hogy „mindjárt vége a Jóbarátoknak, öt perc és ott vagyok!” Csak ülnék a lakókocsiban és bámulnám a tévét. Nem akarom magam ilyen helyzetbe hozni.
l De a Jelekben megtalálta azt az összetett karaktert, amelyre vágyott, nem igaz? Pedig az is egy sci-fi.
– Igen, azt hiszem így volt.
l Nagyszerű szerep volt.
– És nagyon szórakoztató is. Tud-ja, ez nem olyan, hogy én most kőbe véstem, hogy csak és kizárólag egy bizonyos műfajú alkotásban vagyok hajlandó játszani. Egyszerűen csak úgy alakult, hogy elsősorban drámai filmekben játszom, és olyan karaktereket formálok meg, amelyeknek több drámai konfliktusban van részük.
l Azt beszélik, elég zárkózott. Gondolja, hogy esetleg bizonyos rendezők azért nem keresik meg egy-egy szereppel, mert megközelíthetetlennek tartják?
– Egyáltalán nem hiszem, hogy ez lenne a helyzet. Én egyedül az újságírókkal vagyok elutasító. De azt hiszem, teljesen jogos, ha az ember kicsit tartózkodó az idegenekkel. Érdekes, mikor olyan emberek próbálják meg leírni a személyiségedet, akik egyáltalán nem ismernek, és csak pár percre látnak egy sajtótájékoztatón. De én is beleesem ugyanebbe a hibába. Engem is befolyásol az, hogy mit hallok bizonyos emberekről. Aztán, mikor lehetőségem van velük dolgozni, csodálkozom, hogy vajon honnan jött az a sok bődületes marhaság, amit róluk olvastam. Ez nagyon bolond dolog, szerintem csak akkor lehet egy embert igazán ismerni, ha legalább egy pár éve ismerjük egymást. Egyszerűen lehetetlenség megismerni valakit néhány perc alatt, és most komolyan, miért is akarnám megismerni ennyi idő alatt? Miért akar valaki megérteni egy színészt?! Nem vágom. Annyira őrült dolog, amikor interjúkat ad az ember. A magam részéről szeretem, ha egy kicsit titokzatos az a valaki, akit egy filmben látok, vagy egy lemezen hallgatok. Élvezem ezt, és nem szeretném a varázst megtörni, nem akarom tudni, hogy valójában mit is gondolt a művész. Érti? Nem akarom azt hallani David Bowie szájából, hogy „totál hülye voltam, amikor ezt az albumot írtam. Gőzöm nincs, miért is csináltam!” Nem szeretném ezeket a dolgokat tudni. Az interjúk, amelyeket igazán gyűlölök, éppen azok, amelyekben gyakran részem van. Amikor egy hölgy azt kérdezi, hogy „Hazavitte magával a szerepet?” Mikor lett ez a baromság ennyire népszerű? Mostanság mindenki ezt mondja, még én is. Egyszer csak azt veszem észre, hogy ülök valahol, és ezt mondom: „jaj, annyira a hatása alá kerültem ennek a szerepnek!” Nevetséges. Hülye egy helyzet. Főleg, mert színészként az ellenkezőjét sem akarom. A Reservation Road sajtótájékoztatóján egy nő azt magyarázta nekem, hogy mennyire nagy hatással volt rá a film. Én meg erre mégsem mondhattam azt, hogy „öhöm, a forgatás után hazamentem, és minden rendben volt, beraktam egy DVD-t, aztán lefeküdtem aludni.” Ő azt akarta hinni, hogy aznapra én is totál magamba zuhantam. Valahol nem akarom, hogy ne ezt higgye. Mert az tönkretenné a film okozta élményt.
l Értem már mire gondol. Mikor legközelebb megnézem a Reservation Roadot, csak arra tudok majd gondolni, hogy aznap, a forgatás után DVD-t nézett.
– Érti, mire gondolok, ugye?
l Hát persze, de ez most teljesen feleslegessé is teszi a következő kérdéseimet. Hogy is kérdezhetnék akármit ezek után? Na jó, azért még egyet talán; Az éjszaka a miénk című filmjében a bár megnyitójának jelenete nagyon érdekes volt számomra. Volt ott egy srác, akinek nekiment a bárban, és az úgy nézett vissza, mint aki totál ki lenne ütve. Úgy nézett ki, mint aki legalább tizenkét különböző drogot nyomott egyszerre. Ezt egyszerűen nem lehet eljátszani. Ezek a színészek a forgatási szünetekben igazából is ittak, meg isten tudja még mi egyebet csináltak?
– Nem. Vagyis… [nevet] Az a titok, hogy sok színész tényleg el tudja ezt játszani. A közeg is sokat számít. Először is, a forgatási jelenetek között nincs más, mint hogy az összes lámpa fel van kapcsolva, mindenki ácsorog, és totál unja az egészet. Ami történik, az nem más, mint hogy James Gray, a rendező megpróbálja felrázni az embereket, üvöltözik, hogy „akkor ez most egy oltári nagy parti! Mind teljesen le vagytok izzadva! Ma este mindenki összefekszik mindenkivel. Mindjárt megőrültök!” Megpróbál mindenkit felhúzni.
l Aztán, én még sosem hallottam, hogy valakinek szenet tömnek a szájába a kihallgatás alatt, mint ebben a filmben. Ez olyan eljárás, amit gyakran használnak?
– Én sem hallottam erről még korábban, de mint kiderült, ez valami olyasmi, amit igen gyakran alkalmaznak.
l Igazi szenet raktak a szájába a forgatáson? Milyen volt? Vagy ez is valami olyasmi, amiről jobb, ha nem tudok, mert így a jelenet elveszítené a varázsát a szememben?
– Igazi szén volt, szóval a filmben is teljesen élethű lesz. [nevet] Egyetlen veszélye, hogy szorulást okoz. De szerintem nem nyeltem eleget belőle. Igazából nagyon édes volt az íze, pont, mint a krétának, viszont teljesen kiszárítja az ember száját egy idő után. Az utóíze meg olyan, hogy egyszerűen nem lehet kiszedni a fogak közül, akármilyen erősen is mossuk.
l Most egy „mire gondolt akkor” kérdést fogok feltenni. Mire gondolt akkor, amikor azt a jelenetet forgatták, amelyben egy zsák volt a fején? Úgy képzelem, az egy igazán embert próbáló jelenet lehetett.
– Mit ért azon, hogy embert próbáló? Az a pasi ott az ajtónál azt mondta, ez lesz az utolsó kérdése hozzám. Egyébként ez a jelenet nem egész nap tartott. Legalábbis nekem. Azonban úgy gondolom, egy ilyen jelenetben az a legfontosabb, hogy megpróbálj benne maradni a szerepben. Talán ami a legjobban befolyásolta a jelenetet, az az volt, ahogy lélegeztem a zsákkal a fejemen. A nézőnek „látnia” kell, hogyan lélegzem a zsák alatt. De a lélegzésem befolyásolta a többi szereplőt is. Ha csak úgy ülök ott, és malmozok, miközben arra gondolok, hogy „semmit nem kell csinálnom, hiszen egy zsák van a fejemen”, akkor a jelenet nem fog működni. Érezned kell a feszültséget, és a színésznek melletted szintén éreznie kell, és akkor csinálhatja a dolgát. Ha a fejeden egy zsák van, akkor is a szerepben kell maradnod!
Fordította: Kántor Zsána
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!