Szent-Iványi István, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) országos tanácsának (ot) elnöke vezeti a párt listáját az idei európai parlamenti (EP) választásokon - jelentette be Fodor Gábor, a liberálisok elnöke a testület szombati, budapesti ülését követően. Szent-Iványi István korábban a párt ügyvivő testülete jelölte az EP-lista első helyére. A lista ötödik helyét Konrád György író kapta.

A jelenleg is EP-képviselőként dolgozó Szent-Iványi István mellett a lista további négy helyéről döntött az ot. Az SZDSZ EP-listájának további helyeire Béki Gabriella parlamenti képviselőt, Demszky Gábor budapesti főpolgármestert, Mohácsi Viktória EP-képviselőt, és Konrád György írót jelölték. Fodor Gábor hozzátette: Konrád György szereplése szimbolikus, de a többiek, ha úgy alakul a helyzet, vállalják a brüsszeli munkát.
A lista további helyeiről a párt ügyvivői testülete fog dönteni.
Fodor Gábor sajtótájékoztatóját az SZDSZ politikai üzenetét bemutató Van-e 200 001 szabad demokrata szavazó? feliratú plakát előtt tartotta. A politikus azt mondta, a kampányban a fő hangsúlyt a liberális értékekre kívánják helyezni. Közölte, hogy húsz évvel korábban, a rendszerváltás idején fontos eszméket fogalmaztak meg, és most is világossá akarják tenni, hogy egy toleráns, nyitott országban akarnak élni, amelynek részei azok az értékek, amelyekért a rendszerváltáskor harcoltak, és amelyek a nyugati kultúrához, civilizációhoz kötnek minket.
Kérdésre válaszolva, a parlament feloszlatását célzó javaslat kapcsán Fodor Gábor azt mondta, hogy meglátása szerint ez Magyarországnak nem tenne jót, mert a gazdasági krízis mellett egy politikai krízis is előállna. Hozzátette, olyan javaslatokat támogatnak, amelyek azt segítik elő, hogy az ország minél hamarabb kilábaljon a válságból.
Szent-Iványi István szintén kérdésre válaszolva közölte, nem mérlegelik azt az eshetőséget, hogy egyetlen képviselőjelöltet sem tudnak kijuttatni Brüsszelbe, de ha ez a „hipotetikus eset áll elő” az nehézzé tenné számukra a további hazai politizálást is.MTI

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!