2000 tájékán kezdtem el foglalkozni az energiaszámlákkal. Akkor a havi
átlagos villanyfogyasztásunk 200-250 kW volt, az éves gázfogyasztásunk
pedig 3300 m3.


Energiatakarékos izzókat vettünk. Jóformán semmi eredmény. Kicseréltük a hűtőt – havi 50 KW-tal kevesebb. Új porszívót vettünk: 30 kW, új mosógép: 30 kW, végül lapos monitor: 25 kW havi áramfelhasználás csökkenést hozott. Ma, ha nincs díszkivilágítás és nem megy egyszerre két számítógép a lakásban. 85 KW a havi áramfelhasználásom, azaz az eredeti fogyasztás harmada! Nem márkás, drága gépeket szereztünk be! Az új hűtő Lehel, a porszívó Samsung (magyar szabvány szerint), a monitor ACER (szlovák gyártmány), a mosógép előltöltős Hajdu.
A fűtéssel keményebb dolgom volt. Falat szigeteltettünk, ajtót, ablakot passzítottunk és szigeteltettünk. Redőnyt cseréltünk és a redőnytokot is leszigeteltük belülről. Gatyába ráztuk a 88-ban beszerelt öreg cirkónkat, kazáncsere (bojlerben is) és számos elektromos alkatrész cseréje a vezérlőben. Szóval, amikor minden készen volt 3300 m3-ről lement a fogyasztás 2400 m3-re. Boldog voltam, mert a gáz ártámogatás felső határa 3000 m3 volt abban az évben.
Ekkor beütött a krach. 2005-ben, az utcánkban gázvezetéket építettek és kicserélték a gázóránkat. A következő évben már noha várakozáson felül meleg év volt, 2612 m3-t mutatott az óra. Lejjebb vették a gáz ártámogatás felső határái, 2500 m3-re
Tanakodtunk, mit tegyünk, egyértelmű volt, hogy itt a gázművek a felelős. Végül óracserét kértünk. Ez nem került pénzbe, mert nem reklamáltuk meg az óra működését, nem kértünk visz-
szamenőleges újraszámlázást. Az óracsere 2006 júliusában történt. Az éves fogyasztásunk (fél év új órával) 2368 m3 volt. Ezt akkor a meleg időjárásnak tulajdonítottuk. 2007-ben végig új órával már 1840 m3 volt az éves felhasználás. Ezt még mindig az időjárásnak tudtuk be, és nagyon örültünk, míg 2008-ra 1700 m3-nél állt meg a mutató, noha közismert, hogy tavaly december minden volt csak nem meleg! Így most már biztos lehetek benne, hogy alatta leszek még a 2000 m3-es támogatási szintnek is.
Hacsak? Most a társasházon belüli vezetékrendszert újítják fel. Ki tudja, mit hoz a jövő? Most a csöveket belülről akarják bevonni valamivel. Én rosszat sejtek….
Egyetlen dolog lelkesít csupán, hogy mostanra a Gázművek vállal készülékbeállítást energiatakarékossági szempontok szerint. Hátha segítenek a közös képviselőnknek! Én szívesen tárcsáznám a számukat! Egy jó vezetékrendszer csodákra képes. Nekem 2400-ról 1700 m3-re csökkentette le a fogyasztásomat!
Dr. Freud Klára Budapest ,
nyugdíjas rendszerszervező

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!