A közösségi társadalomhoz kellene eljutnunk

l A polgárság hármas jelszava – szabadság, egyenlőség, testvériség – és a szociáldemokráciáé – szabadság, igazságosság, szolidaritás – helyett újat javasol: szabadság, fenntarthatóság, közösség. Mi a baj az egyenlőséggel, a testvériséggel, az igaz-ságossággal, a szolidaritással?
– Az égvilágon semmi. Csak arról van szó, hogy ezek valóban nemes ideák, célok, de önmagukban eléggé nehezen értelmezhetők. S mind a négy eléggé kudarcos területe az emberiségnek, beleértve a baloldalt is; nagyon keveset tudtunk belőlük megvalósítani. A fenntarthatóság, ami mind a négynek az alapfeltétele, valójában még nem jutott el a tudatunkig, nem épült be a gondolkodásunkba. Ahogyan a közösségi út sem. Pedig tudomásul kellene végre venni: nincsenek egyéni megoldások, mert nincs egyéni egyenlőségünk, egyéni testvériségünk, igazságosságunk, szolidaritásunk – ezek csak viszonyokban léteznek, a közösségben. Ahhoz, hogy többre jussunk, előbb a fenntartható és közösségi társadalomhoz kellene eljutnunk.
l Nem tart attól, hogy e négy eszmény „lefokozása” miatt elveszíti pártja a szövetségesei és a választói javát?
– Nem. Képviselőként gyakran tartok fogadóórát és az évek során ezrekkel találkoztam, akik azzal kezdték: „Ez így nem mehet tovább!”. Az embereknek van igényük a fenntarthatóságra, arra, hogy olyan világban éljenek, amire holnapután is számíthatnak. Ugyancsak visszatérő motívum, hogy „Fogjanak össze!”. Elvárják, ösztönzik, hogy a politika szereplői közösségeket formáljanak. Kudarcos jelszavak hangoztatása helyett oda kellene figyelnünk végre arra, amit az emberek mondanak, amire vágynak, és amit tőlünk, politikusoktól elvárnak. Úgy vélem, a fenntarthatóság és a közösség „übereli” a másik négy eszményt, az előbbiek nélkül esélyünk sincs az utóbbiakra. Miféle egyenlőség, testvériség, igazságosság, szolidaritás van ma a Földünkön, amelyből már most másfélszer akkora kellene, hogy a mai energia- és nyersanyagfogyasztás mellett tûrhetően eltartsa a teljes népességet? Közben pazarolunk, feléljük a tartalékokat. Ez fenntarthatatlan! Ha a trend folytatódik és eljutunk addig, hogy 2 millió magyar dolgozó fog eltartani 8 millió magyart, akkor másképp fogunk beszélni az egyenlőségről, a testvériségről, az igazságosságról, a szolidaritásról. A fenntarthatóság hiánya szétfeszíti a gazdaság és társadalom eddigi kereteit.
l Így ír a krízis láttán: „az egyéni utak járhatatlanok, csak a közösség cselekedhet”. Akkor hát mi marad meg az egyetlen el nem vetett eszményből, a szabadságból?
– A szabadsággal kapcsolatban is hagymázos álmokat kergettünk, pedig az is társadalmi keretek között érvényesül. A világot nemcsak nyugati emberek lakják, hanem keletiek is, akiknek a gondolatai, cselekedetei hatással vannak az egész glóbusz életére. Vegyük például Kínát, ahol a fejlett Nyugat szerint és szerintem sincs elég szabadság. Csakhogy közben elfelejtjük: az emberiség majd’ egyharmadát kitevő Kínában talán ötezer éve senkiben fel sem merül, hogy az egyén akár csak egy centivel is előrébb legyen, mint a közösség és hogy annak a rovására érvényesítse a szabadságát. Az egyéni bankárok válsághoz vezető rossz döntéseit most az adófizetők összessége kénytelen helyrehozni. Az egyéni hibákból fakadó problémák megoldása közösségi. Ha a világ bajaira csak közösségi megoldásokat találunk, mert csakis ilyeneket találunk, akkor nem lehet korlátlan az egyéni szabadság.
l Sokan úgy vélik: a válságok elmúlnak, azután megy tovább a szekér… A mostani válság más, mint a többi? Jobban megingatja a világrendet?
– Ez nem a klasszikus, a kereslet és a kínálat arányából fakadó válság; nem a mérleg serpenyői voltak kiegyensúlyozatlanok, hanem a krízis éppen a mérleg tengelyét, a pénzügyi rendszert „ütötte ki”. Azt hiszem, a válság természetét legjobban Soros György látja át, aki önkritikusan az is beismerte, hogy az általa is képviselt, túlzottan egyéni döntéseken alapuló pénzügyi rendszer és az ő cselekedetei – amelyek nem kis mértékben járultak hozzá a válság kialakulásához – hibásak. Ő át is látja, mit tett. A Financial Timesban nemrég jelent meg egy interjú vele a kilábalásról. Két dolgot említett. Az egyik, hogy öntik a valós érték nélküli, a bizalomra épített „mûpénzt”, a sok-sok százmilliárdot a piacra. A kormányok így demonstrálják, hogy a bankrendszer lefagyása ellenére van elég pénz a piacon. Ha ez a rengeteg pénz és vele a visszatérő bizalom „megtolja”, beindítja világgazdaság kocsiját, akkor ezeket a milliárdokat – így Soros – azonnal ki kell vonni a forgalomból, különben olyan hiperinflációt okoznak, amilyet még nem látott a világ… Ám hosszú távon ő is fenntarthatóságról beszél; rendet kell teremtenünk az anyagi világhoz – az energiához, a nyersanyaghoz – fűződő viszonyunkban. A megtakarítási iparágaké a jövő, amelyek kevesebből többet csinálnak. És erre nekünk is van lehetőségünk: kiváló a klímánk, a termőföldünk, van termálvizünk, geotermikus energiánk. Ki kell használnunk az előnyöket.
l Ön azt írja: „A piac nem dönthet tovább emberi sorsokról – ezt avassuk a közösség előjogává!… Eszközünk az innováció”. Tudósok vennék át a társadalmi irányítást?
– Nem emelnék ki egy társadalmi csoportot sem, de szakértelem kell hozzá. Amit a tudósok leírnak, arra ma sajnos fütyül a társadalom, és fittyet hány a politika is. Nem azon múlik a jövőnk, hogy hányan lesznek az Országgyűlésben, hanem, hogy hányan mondanak okosat. Kína ma több diplomást bocsát ki, mint az egész Európai Unió. A szellemi energiáink felszabadítása a fő feladat, és tudásalapú társadalomra van szükség. Ehhez pedig arra, hogy az innováció embereinek legyen jóval nagyobb presztízse; ne minimálbérből plusz 20 forintból éljenek, s hallgassák meg a szavukat. Persze a demokrácia azon is múlik, hogyan alakul az egyes társadalmi csoportok közötti elszámolás. Vegyük például a szociális ügyeket! Ma az önkormányzat dönti el, kit, meny-
nyivel segélyez. Én meg azt mondom, kell egy szociális bíróság, amely az önkormányzat és a segélykérő vitájában mérlegelni tudja mindkét fél szempontjait, lehetőségeit és tud méltányos megoldást ajánlani. Azt is leírtam: ki kell venni az irányítást a pénzügyi elit kezéből. Nemcsak én gondolom így; a héten tette szóvá Gyurcsány Ferenc, hogy a gyakorlatban kell változtatni az egyoldalú diktátumokon, amelyekkel eldöntik a bankok a hitelfeltételeket, és bármely pillanatban ezeket önkényesen megváltoztathatják.
l Ám ha nem lesz bankhitel, s abból mûködő vállalkozások és munkaalkalmak, akkor miből lesz GDP? Miből fizetjük vissza az ország adósságát? Nem menekül el a tőke?
– Esze ágában sincs elmenekülni! Mindinkább nem az olcsó, hanem a jól képzett és viszonylag olcsó munkaerőt keresi. És nálunk ilyet talál; nagyra tartják például a magyar mérnököket, akik igen jól képzettek és beérik a nyugati kollégáiknál valamivel szerényebb fizetéssel is. Ami a válságból kilábalásunkat illeti: gyanítom, hogy a világgazdaságba pumpált pénzzel be fog indulni a mi „kocsink” is, de hosszú távon az innováció és a takarékosság – nyersanyaggal és energiával – garantálja, hogy visszafizessük az adósságainkat. Az innováció vezet oda, hogy tíz forint értékû áruból 20-30 forint értékût állítsunk elő. És nem segíti elő a jólétünket, hogy ma egy négyzetméter lakóterület fûtésére, hûtésére, világítására két és félszer annyit költünk, mint Ausztriában…
l Sokszor szólt már a magas távhődíj ellen és eredményeket is ért el. Most szélesebb frontot nyit: „A különböző javak mozgatása igényli a legtöbb energiát… Gondoljuk újra a globális kereskedelem értelmét!” – javasolja. Milyen eredményre számít?
– Aki most február elején megkapta a távfûtési számláját, az annak is örül, ha pár ezer forinttal kisebb, mert amikor csúcson volt a világpiacon a gázár, nekünk a hosszú távú szerződésekkel sikerült egy kicsit alacsonyabban tartanunk. A globális kereskedelmet pedig valóban vissza kell fogni. Ma a világon felhasznált energia durván 60 százalékát a közlekedés és áruszállítás viszi el, ezzel tesszük tönkre a klímát is. Nemrég megvizsgáltuk az egyik nagy gyártó elektromos fogkeféjét. Ezt a viszonylag egyszerû terméket öt kontinens 11 országa együttmûködésével állítják elő! Az ég tudja, hogy közben hányszor csomagolják, rakodják, szállítják a világ egyik részéről a másikra az alapanyagokat, alkatrészeket – csak azért, mert a szállítás még mindig olcsóbb mint egy vagy két közeli országban megoldani a gyártást. Így keletkeznek egyéni hasznok és velük a hatalmas közösségi károk, amelyeknek az árát mindannyian fizetjük – hiszen a világon a széndioxid-kibocsátás közben nő.
l Nagyobb szerepet szán a helyi demokráciáknak, a civil társadalomnak, megszüntetné a párbeszéd fékeit. Gondolja, talál közös nevezőt a sok mérsékelt és szélsőséges nézet? Mi lenne az?
– A szélsőséges nézetek épp azért tudnak teret nyerni, mert nincsenek ezeket ellensúlyozó közösségek. Ha a korrekt párbeszéd során a civileknek a hatalom nagyobb jelentőséget tulajdonítana, ha azt, amit képviselnek jobban a politikájába építené, akkor ez elszívná a levegőt a szélsőségek elől. Hiba volt például, hogy a vendéglátók szervezeteit nem kérdezték meg, amikor döntöttek a standolásról. Meg kellene hallgatni mindenkit. Ami nem jelenti azt, hogy feltétlenül egyetértésre is kell jutni mindenkivel; a közösségi társadalom arról szól, hogy amivel többen értenek egyet, mint ahányan nem – az legyen.
l „A gyengén ellenőrzött szabad verseny kiterjedt korrupciót eredményezett, különösen a közbeszerzések terén. Feladatunk a titkos erőcentrumok megszüntetése”. Ezt hogyan képzeli?
– Ez piszok nehéz dolog! A közbeszerzéssel megvásárolt szolgáltatások rendre 30-50 százalékkal drágábbak a piaci áraknál. Tegyünk egy gondolatkísérletet: ha nem tud a döntéshozó testületek mögé bújni, és megjelenik az egyéni felelőssége, ami azzal jár, hogy bírósági döntés alapján anyagilag is jót kell állnia a kárért, amit a hibás döntéssel okozott, akkor ugye már nem a drágábbat választaná.
l Bevezetné a „zöld” adózást – a jövedelmi és vagyonadókat a természeti erőforrások használatához kapcsolt adókkal váltaná fel – és a fenntartható „zöld” alkotmányt. Nem túl sok ez egyszuszra?
– De, sok. Egy ország, a mi hazánk is lehet egy picit előretekintő és kilóghat egy picit a nemzetközi trendekből, de Európa is kevés egymagában a világméretû váltáshoz. Úgy megy ez, mint a Kiotói Egyezménnyel: lassan. Ám azért már egy sor országban elkezdték csökkenteni a CO2-kibocsátást. A zöld adózás lényege, hogy a termelést az elején, az energia és a nyersanyag áránál kell jobban megadóztatni és nem a folyamat végén, ahol lehetne engedni a jövedelemadóból. Így, aki termelni akar, már eleve számolhat azzal, hogy a természeti erőforrások használata drága, takarékosan kell velük bánni. Ma pazarol a világ, károkat okoz a termelő a szállító. És végül a közösség – a fogyasztóké  – fizeti meg az adóban ennek az árát. Ez a váltás eltarthat úgy 2020-ig, mert a számítások szerint akkorra nem jön már a Föld felszínére a saját nyomásától a földgáz és a kőolaj, és sokkal drágább lesz a maradék kitermelése. A 20. század elején 3 dollárnyi energiaráfordítással lehetett előállítani 100 dollárnyi árú energiát, 1985-ben már 25 dollár volt az ára, most pedig 34 dollár, és a folyamat gyorsul. El kellene kezdeni a zöld adózást. És miért ne kezdenénk mi?
l Biztosra veszem, hogy a vitainditójával itthon szelet vetett. Érzi már, hogy közeleg a vihar? Mik az első reakciók?
– Lehet, hogy vihar előtti a csend. Pedig azóta a párt Szociáldemokrata Alapértékek Bizottsága is készített egy hasonló, a főbb téziseimet megerősítő vitairatot A magyar szociáldemokrácia és a XXI. század kihívása címmel. Ám a politikai elit, a pártomé is, egyelőre mélyen hallgat. Az ellenzéki sajtó kifejezésével élve, mondhatnám: elhallgatja az ügyet. Érthető: a hatalmon lévő párt, de még a parlamenti ellenzék sem szereti, ha valaki a társadalmi és a gazdasági rend alapjai környékén „matat”. Ám egy hónap alatt a civilektől és a szervezeteiktől legalább száz levelet és e-mailt kaptam. A kapcsolat.hu internetes fórumra durván félezer ember írt véleményt és vagy négyezren klikkeltek rá, hogy beleolvassanak. A dogozat szerkesztett vitájában a támogatók és az ellenzők aránya 24-6. Persze akadtak köztük, akik szerint populista vagyok, és van is ennek némi alapja. Tisztán populista például az a mondat, hogy „a társadalom által alkotott jog a közösség tulajdona és nem az »értők« előjoga.” De épp ez az az igazság, amit ebben ügyben így kell kimondani…
l És mire számít a magyar belpolitikában? Lehet, hogy emiatt két vagy több szocialista párt jön létre?
- Nem hiszem. Igaz, hogy érdekeket is érint, amit leírtam, és éles ideológiai vitához is vezethet. De a baloldal most nem csak itt, hanem Európában másutt is erős defenzívában van. A jobboldali pártok szûkebb sávban, fegyelmezettebben, azonos szóhasználattal, azonos gondolatokkal nyomulnak. A baloldal sokkal szerteágazóbb, és ezért benne elsősorban a kohézióra van igény: egy mederbe próbálja terelni a baloldali csoportokat, így szinte sehol nem fenyegeti a szétfeszítő erők hatása. Azt hiszem, és remélem, hogy ezt a dolgozatot integrálni fogja a hazai és az európai baloldal, mert a közös jövőnkért, a közös jövőnkről szól.

Vasvári G. Pál

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!