Pachmann Péter: nem szabad elkényelmesednünk

„Olyan – kissé gyermeteg – vágyaim vannak, hogy szívesen közvetítenék egy labdarúgó-világbajnokságról, vagy akár megpróbálkoznék egy televíziós vetélkedővel is. Alapvetően azonban biztos vagyok abban, hogy igazán megmutatni magam a komolyabb, letisztultabb hírműfajban tudom. A digitális átállás közeledtével kicsit sem szabad nekünk, műsorvezetőknek elkényelmesednünk. Még inkább arra leszünk kényszerítve, hogy ne lustuljunk el, ne hízzunk el és ugyanolyan, vagy még nagyobb intenzitással dolgozzunk” – magyarázta.
Pachmann egyetemistaként rádióbemondónak készült, ezért is indult el a szépkiejtési versenyen. „1992-ben az ELTE-re jártam magyar-angol szakra, mikor megyertem az Országos Kazinczy Versenyt. Akkoriban még mikrofonengedélyhez kötötték a rádiós, tévés szerepléseket, és számomra ez egyfajta mentesség volt a vizsga alól. A véletlen azonban úgy hozta, hogy a televíziótól egy megfigyelő eljött a versenyre, melynek végén munkát ajánlott. A Magyar Televízió külpolitikai szerkesztőségénél kezdtem el dolgozni. Vitray Tamást tekintettem példaképnek, akire felnéztem. Első videomagnómmal rengeteg sportközvetítést felvettem és visszahallgattam, csak hogy őt figyelhessem. Már akkor is több, különböző műfajban energikusan hozta azt, amit én elvártam a televíziózástól. Határozott szereplési vágy volt bennem, el akartam érni a szamárlétrán azt a szintet, hogy én írjam meg és mondjam el egyszer a híreket. Kezdettől fogva erre vágytam. 1997-re ez sikerült; a kereskedelmi tévék indulásakor Máté Krisztinával már mi alkottuk a híres Pálffy–Stahl duó párját a TV2-nél” – emlékezett vissza a híradós.
Szeret képernyőn lenni, híreket mondani. Nem zavarja, ha jönnek a fények és öt másodperc van vissza élő adásig. „Zavar azonban, ha ripacskodni kell. A régi TV2-s időkben a műsorvezetőket előszeretettel szerepeltették olyan szilverszteri műsorokban, ahol az lett volna a cél, hogy mindenki táncoljon és furcsa maskarákban kibújjon a bőréből. Ha tehettem, elkerültem ezeket a helyzeteket. A kereskedelmi tévé szélesebb palettát kínál megnyilvánulási lehetőségekből, mint a közszolgálati adók. A közszolgálatban a szónak nem rossz értelmében, be volt skatulyázva az ember. Ő a Panorámában dolgozik, ő az Ablakban, ő pedig a Híradóban. A kereskedelmi csatornáknál egyszerűbb az átjárás. A műsorvezetőket könnyebb ide-oda tenni. De a hírműfaj szerencsére még a kereskedelmi televíziókon belül is kifejezetten érzékeny, törékeny dolog. Az utóbbi években a műsorvezetők hitelességét nem teszik kockára azzal, hogy különböző szórakoztató műfajokba kényszerítik bele őket.”
Pachmann a híradózás előtt külpolitikai tudósítóként dolgozott, több mint nyolcvanszor járt külföldön protokoll- és egyéb utakon. „Az MTV-től még jóval a csatlakozás előtt kimentünk egy napra Brüsszelbe az uniós tárgyalásokra, összeraktuk a magunk másfél perces kis anyagát és idultunk is haza. Ez az időszak nagyon komoly határozottságra és elszántságra nevelt. A TV2-nél már vadabb helyzetekbe is kerültem. Milosevic hágai tartózkodása alatt kintről tudósítottam, a New York-i tornyok ledőlése után Izraelbe, majd Pakisztánba küldtek, ahonnan az amerikai haderő majd várhatóan megtámadja a tálibokat. Élveztem és szerettem ezt csinálni. A Tények szűk stúdiójában be vagyunk zárva egy dobozba, csupán a fél testünket mutathatjuk meg. Gesztusokkal sem játszhatunk, mert az már pártatlanságunkat vonná kétségbe. A hírek értelmezésébe, világossá tételébe azonban bele lehet csempészni saját stílusunkat” – magyarázta. „Az ember sosem elégedett a komoly szereplések után. Mindig vannak, sokan vannak, akiknek nem tetszik, amit mi csinálunk a képernyőn. Nem jellemző rám, hogy a munkámat illetően nyugodtan hátradőlnék. Otthon is, ha nem dolgozom, kezemben a távirányítóval ülök a tévé előtt, és szinte másodpercenként kapcsolgatom egyre-másra az esti híreket.”
Á.D.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!