Új James Bond született

Mi több, az exzsoldos a rossz oldalon állt, titokzatos és érzelemmentes volt, emlékezzünk csak szabályaira: „egy: mindig teljesítsd a megbízást, kettő: nincsenek nevek, három: sose bontsd fel a csomagot”. Mostanra azonban James Bond és Frank Martin egyre jobban kezd hasonlítani. Míg előbbi egyre magányosabb, és lelke egyre sötétebb, utóbbi már a jókkal játszik egy csapatban, barátja az öreg francia felügyelő, egyre valószínűtlenebb mutatványokra képes, például autóval berepül egy vonatkocsiba (innen már csak egy hajszálnyira van James Bond repülőből autóval kiugrós jelenete), és a csajok is döglenek utána. Ez speciel jogos, mert nem csak a verdákat, de Stathamet is úgy feltuningolták a forgatásra, hogy még elernyedt állapotban is kockásak az izmai, mintha nem lenne alapból átkozottul jóképű. Még akkor is, ha arcjátéka a filmben mindvégig Steven Segalt idézi.
A szállító 3. részében high-tech bizgentyűkkel felvértezett globális ökoterroristákkal veszi fel a harcot, „csomagja” pedig egy vörös ukrán (eredetileg orosz) szépség – kísértetiesen hasonlít A Quantum csendjére, nem? –, akinek az utolsó kívánsága az, hogy Frank vetkőzzön le neki és csókolja meg, de úgy, mintha élne… A sztori sem sokkal izmosabb a szövegkönyvnél: azzal zsarolják a minisztert, hogy írjon alá egy szerződést, addig nem kapja vissza a lányát. Mert ha aláírta és visszakapta a lányt, nem semmisíthetné meg a szerződést?
Legalább lehetett nevetni a hibákon, hogy még a Bucharest szót se tudták helyesen leírni angolul, vagy a környezetvédelmi konferenciát „environemental”-nak írták, amúgy „oroszosan”. Aztán Frank Martin egyszer csak leengedte azt az ablakot, amelyet saját lábával rúgott be pár perccel korábban. És egyáltalán hogy tudta ilyen simán betörni egy golyóálló autó üvegét? Vagy mikor a főgengszter lekapcsolja az egyik vasúti kocsit, annak szép lassan meg kellene állnia, erre ez még öt perccel később is ott gurul a vonat nyomában… A legmókásabb mégiscsak az volt, hogy a budapesti jelenetekben, amelyeket talán a  Fáy úti piacon vehettek fel, tisztára Bangladesben érezte magát az ember. Még a Pannon GSM bolt eladója is egy Venugopal Balakrishnan nevű, gyaníthatóan indiai származású színész volt.
Sem a legendás Luc Besson (Taxi, Nikita) forgatókönyve, sem az ismeretlen Olivier Megaton rendezése, sem a modellből lett „színésznő”, Natalya Rudakova alakítása nem hagyott nyomot bennem. Legalább a gonosz főszereplőt eltalálták: A szökés című népszerű amerikai sorozat „Zsebesének”, Robert Kneppernek már a kisugárzása is hátborzongató, ördögi a javából. Ámde verőlegényeiről rendszeresen a Bud Spencer-filmek béna bunyósai jutottak eszembe, akiket Piedone egymás fejével koccol le, csakhogy a pofozkodás helyett ma a felgyorsított félköríves fejrúgások a menők.
Csak azért nem mondanám, hogy A szállító 3. olyan felejthető volt, mint az egykori Mission: Impossible sorozatban az önmagát azonnal megsemmisítő CD, mert az egykori búvárúszó-világbajnok Stathamnek kitaláltak egy bizarr és lenyűgöző víz alatti kaszkadőr-mutatványt, és mert a moziból hazafelé azért én is sportosabban adagoltam a gázt. (A szállító 3. forgalmazza az SPI)

Bálint Orsolya

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!