Bényi Ildikó nem bírja, ha a szemébe hazudnak

 „Két héttel ezelőtt Lorán Lenke, legutóbb ifj. Kállai Kiss Ernő prímás volt vendégünk, legközelebb Halász Juditot és Dolhai Attilát várom a stúdióba. Minden alkalommal más hangulatú műsor születik. Még sosem mondott senki nemet a meghívásunkra, sőt, gyakran előfordul, hogy kiderül, szinte már várták a hívásunkat” – tette hozzá.
A nyolcvanas évek közepétől szünetelt a műsor, mégis rendszeresen érkeztek a szerkesztőségbe a nézői kívánságok. „Az akkori főszerkesztő úgy gondolta, hogy ha az emberek ennyire élőnek tartják az Önök kértéket, akkor miért is ne élesszék fel. 1997-ben újra indult a műsor és lehetőséget kaptam, hogy én vezessem. Nem mondták meg, hogy milyen legyek a képernyőn, semmilyen nyomást nem gyakoroltak rám. Mindig azt mondtam édesanyámnak, hogy üssön agyon, ha meglát egy természetellenes gesztust... Távol tartom magam a műviségtől, a felvett pózoktól; sosem fordult meg a fejemben, hogy magamat erőltetve, egyedi próbáljak lenni” – magyarázta a műsorvezető, akinek gyerekkori álma volt, hogy egyszer a televízióban dolgozzon, s a szülei mindenben támogatták. „Tízévesen, kétszáznegyven kilométerre Budapesttől még lehetetlen vállalkozásnak tűnt, de a fejemben mindent ennek a célnak rendeltem alá. Szereplős típus voltam, az iskolában konferáltam, gimnazistaként esküvőkön szavaltam. A családomnak fővárosi kapcsolata nem volt, egy abaúji kis falucskában, Hernádvécsén éltem tizennyolc éves koromig. Két tévéműsorra emlékszem gyerekkoromból: az egyik az Önök kérték Tamási Eszterrel, a másik a Delta Kudlik Júliával” – mondta. „Az ELTE Tanárképző Karán végeztem, magyar-orosz szakon. Grétsy László tanár úr hívott vissza később, mert volt egy üresedés tanársegédi állásra. Huszonhárom évesen kezdtem el helyesírást, nyelvművelést, beszédművelést tanítani. Valakitől azt hallottam, hogy a rádió-
ban érdemes először dolgozni, ott lehet az alapokat megtanulni, s azokat a televíziózásban felhasználni. Elvégeztem egy műsorvezetői tanfolyamot ’92-ben, majd egy gyönyörű időszak következett az életemben a Magyar Rádiónál” – emlékezett viszsza. „Egyik kapcsolat hozta a másikat, így jött néhány kábeltelevizió, ahol képernyőre kerülhettem. Egy évvel később az MTV Híradójának egyik hangalámondója, majd ’95-től bemondója lettem. Nagyon büszke voltam magamra: egész életemben mindig második voltam, akármilyen versenyen is indultam, s most a legjobbkor tudtam győzni. Hiszek az olyan dolgokban, hogy ha egy ajtó bezárul előttem, egy másik kinyilik. Csak türelmesnek kell lenni, nem szabad rohanni semmi után” – mondta.
Bényi Ildikó tart az új dolgoktól, de utólag mindig rájött, hogy jót tett neki a változás. „Voltam gazdasági híradós is, ez teljesen más területe volt az életnek, mint amiben én benne voltam – éppen ezért nagyon érdekelt. Politikai műsort például sosem vezettem, de nem is szeretnék. Nem tudom, hogy viselném, ha a szemembe hazudnának. Diplomatikus ugyan tudok lenni, de az arcomra van írva minden” – magyarázta. Rengeteget készül egy-egy adásra, bár az információnak a töredékét sem használja fel felvétel közben. „Ismernem kell a vendég életét, hogy milyen váltásokon ment keresztül, honnan jutott el hová. Lehet sablonkérdéseket feltenni, olykor szükség is van rá, hiszen minden műsornak valahogy a következőhöz kell kapcsolódnia, de megéri felkészülni a vendégekből, mert sokat lehet tanulni az életükből” – mondta. „Persze fel kellett dolgoznom, hogy időnként olyan emberek ülnek le velem szemben, hogy nyelnem kell egy nagyot, mielőtt megszólalok. Ha választhatnék, Törőcsik Marit hívnám meg. Többször találkoztam vele filmbemutatókon és nagyon meglepett mennyire szerény és emberséges.”

Á.D.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!