Sajnos az eddig piacra került nagykategóriás hibrid, vagyis elektromos
és belső égésű motorokkal vegyesen hajtott autók villanymotorja inkább
csak egyfajta „szépségtapasz” volt.
A BMW most áttörést ígér. Mint megtudtuk: hamarosan megkezdődik a 7-es sorozat és az X6 hibrid változatainak gyártása és az első megrendelők már az év végén megkapják autóikat – jelentette be Ian Robertson, a márka marketingigazgatója a Detroiti Autószalonon. Annak ellenére, hogy mindkét jármű szinte egyszerre kerül piacra Robertson, aki a Rolls-Royce vezérigazgatója is volt, azt is elárulta, hogy míg a 7-es sorozat csak úgynevezett „enyhe hibrid” lesz, addig az X6 akár pusztán elektromos motorját használva is képes lesz haladni. Jelenleg mindkét modell prototípusát megtekinthetik a Detroiti Autószalon látogatói. A 7-es sorozat ActiveHybrid verziójában egy 4,4 literes ikerturbós nyolchengeres motor üzemel, amely önmagában 400 lóerős és 610 Nm-es nyomatékot képes előállítani. Ehhez kapcsoltak a BMW mérnökei egy 20 lóerős, 155 Nm-es nyomatékú elektromos motort, amely szerintük 15 százalékkal javítja majd az autó fogyasztását. A kis erőmű lehetővé teszi a nagyobb motor számára, hogy üres sebességfokozatban való gurulás vagy fékezés során leálljon, míg az továbbra is árammal látná el az alkatrészeket. Emellett a modell energiát nyerne fékerő-visszaforgató rendszeréből is. A X6 Sport Activity Vehicle már teljes hibrid hajtásláncot kap, bár ennek elektromos motorjáról egyelőre kevesebbet tudni. A BMW mindenesetre merészen azt ígéri, fogyasztása 20 százalékkal lesz jobb, mint a többi, hozzá hasonló V8-asé. Vagyis várhatóan a bajor cég lesz az első, amely villanyhajtással is haladni képes hibridet is készít, amely például nagyvárosi dugókban az elektromos motorral is képes lesz araszolni anélkül, hogy feleslegesen szennyezze környezetét.B.P.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!