Az idén tizenegyedik alkalommal rendezik meg február 14-én a Valentin-napi Páros Teniszversenyt. A hagyományoknak megfelelően négy csapat mérkőzik meg a vándorserlegért: az újságíróké, mely az
elmúlt tíz év alatt nyolcszor vihette haza az első helyezettnek járó
kupát, a politikusok válogatottja, a sztármenedzserek illetve a
színész-sportolók csapata.
A „Szeressük egymást gyerekek” mottó továbbra is híven tükrözi a rendezvény baráti jellegét, hiszen ezen a napon messze elkerülik a teniszpályát az egymással szemben álló politikai nézetek. Ezt semmi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a politikus válogatottban ismét ütőt ragad a kormány és az ellenzék is, illetve hogy a rendezvénynek az idén már két fővédnöke is van Szilvásy György és Stumph István személyében.
A versenyigazgatói posztot ebben az évben Markovits László, egykori teniszező, jelenleg a Vasas Sport Club ügyvezető elnöke tölti be. A rendezvény háziasszonya a Nap-kelte turisztikai programajánlójának főszerkesztője és műsorvezetője, Magony Szilvia.
A versenynek az idén is a Tabáni Tenisz Center ad otthont Budán. A mérkőzéseket a már megszokott eredményhirdetéssel egybekötött Valentin-napi Díjkiosztó Gála követi, amely ezúttal a Citadella Hall Gardenben kerül megrendezésre. Itt a vendégek színvonalas műsort élvezhetnek és különféle étel- és italkülönlegességeket kóstolhatnak meg, éjfélkor pedig értékes tombola nyereményeket sorsolnak ki. A rendezvény, melynek producere Regőci Attila, továbbra is nonprofit jellegű, így a szervezők a bevételből az Egészség Hídja Összefogás Egyesületet támogatják.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!